Dokumentumszínház a romagyilkosságokról

Különleges, multimédiás dokumentum-színházi előadást láthat a közönség március 10. és 12. között a budapesti Trafó - Kortárs Művészetek Házában.

A PanoDráma produkciója, a Szóról szóra a romák elleni támadássorozat tényeiből kiindulva vizsgálja a magyarországi többségi társadalom reakciót és felelősségét. A Szóról szóra dokumentum-színházi előadás verbatim technikával készült: a produkcióban elhangzó szövegeket változtatás vagy stilizálás nélkül, szó szerint adják elő a színészek.

Az alkotók több mint 60 órányi anyagból válogatták össze az elhangzó idézeteket - mondtaLengyel Anna kreatív producer. A romák elleni 2008-2009-es támadássorozat kapcsán a túlélőkkel, hozzátartozókkal, ügyészekkel, rendőrökkel, a helyi kisebbségi önkormányzat vezetőivel és polgármesterekkel készített szöveges interjúk mellett filmes dokumentumok, a közszereplők nyilatkozatai és a médiában megjelent kommentárok segítenek rekonstruálni a történteket.

Az előadás célja, hogy elgondolkoztassa a nézőket. Lengyel Anna úgy véli: az ma már nem elég, ha valaki toleráns, antirasszista és a saját életét tisztességesen éli, mert olyan légkör alakult ki Magyarországon, ahol nemcsak ilyen támadások történhettek, de az arra adott válaszok sem voltak mindig megfelelőek. "Sólyom László akkori köztársasági elnök a hetedik támadásig nem emelte fel a szavát, Németországban ilyen esetben egy politikus azonnal belebukna a hallgatásba".

A PanoDráma meghívására egy nemzetközi csapat közösségi munkájával készült el a Szóról szóra végső változata. Románia két legismertebb fiatal drámaírója, Michael Bhim és Mihaela Michailov, valamint a német David Schwartz és a magyar Schermann Márta rendezők a munkafolyamat alatt egy hetes műhelymunkán is részt vettek, amelyet a világhírű Rimini Protokoll társulat vezető dramaturgja, Sebastian Brünger tartott nekik.

Az előadást angol és magyar nyelven, angol feliratozással láthatja a közönség. A március 12-i, szombat esti előadás után közönségtalálkozót is rendeznek az alkotókkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59