Könyvet ír Valerie Plame volt hírszerző

Nemrég még az amerikai hírszerző szervezet, a CIA szolgálatában állt, most pedig krimiket ír Valerie Plame. "Szeretnék változtatni azon a képen, amely a női ügynökökről kialakult. Egy kémnek elsősorban a fejére van szüksége, nem pedig modellalkatra, mint ahogyan azt Hollywood próbálja elhitetni a közönséggel" - fejtette ki Plame a The New York Times című lapnak.

Szerinte fontos, hogy a hírszerzők okosak legyenek, és félrevezessék az ellenfelet. Természetesen sokat segít, ha valaki jól lő, de végső soron minden a fejről szól. "Az agy a legjobb fegyver" - vélekedett az egykori hírszerző. Plame nyolc éve vett búcsút a CIA-től, miután Robert Novak újságíró felfedte személyazonosságát. Az ügynök elhagyta Washingtont, családjával Santa Fébe költözött.

A The New York Times információi szerint az írásban Sarah Lovett író lesz Plame segítségére. A Penguin kiadói csoport egyelőre két kötetre írt alá szerződést az exkémmel, siker esetén pedig folytatják a sorozatot. Plame memoárja alapján 2010-ben Fair Games címmel akciófilm készült, amelyben Naomi Watts és Sean Penn játszották a főszerepet.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59