Őrizetbe vették a kínai lázadó művészt

2011.04.07. 10:40 Módosítva: 2011.04.07. 11:52
Gazdasági bűncselekményekkel gyanúsítják Aj Vejvej kínai művészt, akit vasárnap Pekingben tartóztatott le a rendőrság.

A híres kínai művészt, a Kínai Kommunista Párt kritikusát, Aj Vejvejt gazdasági bűncselekményekkel gyanúsítják. Részleteket nem lehet tudni, hivatalosan csak ennyit közöltek. A művész felesége telefonon újságíróknak elmondta, hogy várják, mi fog történni.

Aj ellen rendőrségi nyomozás folyik - erősítette meg Hung Lej (Hong Lei), aki biztosította az újságírókat arról, hogy ügyében a törvényeknek megfelelően fognak eljárni. Hung aláhúzta: az ügynek semmi köze az emberi jogokhoz, vagy a szabad véleménynyilvánításhoz; más országoknak pedig nincs joguk a beavatkozásra. Korábban az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, az Európai Unió és Ausztrália is tiltakozott az ismert művész őrizetbe vétele ellen, miután vasárnap a pekingi repülőtérről elvezették, s azóta nem adtak hírt róla. Aj sajtójelentések szerint Tajvanba készült Hongkong érintésével.

A szóvivő a zsúfolásig megtelt külügyminisztériumi teremben elhangzott kérdésekre ugyanakkor nem közölt közelebbi részleteket a gyanú szerinti "gazdasági bűncselekményről". A Hszinhua hírügynökség korábbi, helyi idő szerint csütörtökön nem sokkal nulla óra után kiadott egymondatos híre is csupán a vizsgálat tényét ismertette.

Aj Vejvej Hongkongba indult vasárnap, de a hatóságok megakadályozták, hogy Pekingben a repülőre szálljon. Ezt követően sem a család, se a közvélemény nem kapott információkat arról, pontosan hol is van. A rendőrség a művész műtermében és a lakásán is házkutatást tartott.

Kínában az utóbbi hetekben jogászokra, írókra és aktivistákra csapott le a rendőrség, sokakat letartóztattak, miután februárban olyan online felhívások láttak napvilágot az interneten, amelyek a Közel-Keleten és Észak-Afrikában zajló eseményekhez hasonló tiltakozásra szólítottak fel.

Aj a Twitteren, ahol több mint hetvenezer követője van, nem hivatalos listát vezetett a letartóztatásokról.

Az 53 esztendős avantgárd művész, akinek a közelmúltban a londoni Tate Galériában volt kiállítása, a nemzetközileg legjelentősebbnek tartott kínai kortárs alkotók közé tartozik. Tanácsadóként működött közre az olimpiára készült Madárfészek-stadion tervezésénél.

Tavaly decemberben nem engedték, hogy Oslóba utazzon a Nobel-békedíj átadásra, ahová meghívták. A díjat egy kínai másként gondolkodónak, Liu Hsziao-pónak ítélték oda, aki "felforgató tevékenységéért" tizenegy éves börtönbüntetését tölti. Aj akkor elmondta: egy kézzel írott feljegyzést mutattak neki, amelyben az szerepelt, hogy távozása nemzetbiztonsági kockázatot jelent.