Túl a buja néniken, túl a szocialista luxuson

Függetlenül az éppen felszolgált ételek minőségétől, Budapestnek két emblematikus vendéglátóipari egysége van: a Gerbeaud és a Gundel. Mindegy, ki kapja a Michelin-csillagot és hol a legjobb a fagylalt, ez a két hely még évtizedekig a magyarok jelentős részének fejében egyet fog jelenteni az asztalnál kapható legnagyobb luxussal. A szocializmusban elképzelhető élvezetek dobogója valahogy úgy nézett ki, hogy harmadik volt a Gundel, második a Gerbeaud, első pedig egy forró éjszaka Marina Vladival Brioni szigetén.

Nem véletlen, hogy a Gerbeaud a Gundel előtt volt, mint ahogy nem véletlen a szex előrángatása sem. Az étterem drága volt, és állítólag jól főztek, míg a cukrászda tudta ugyanezt, pluszban pedig ott volt az idős hölgyeket anyagi támogatésért kielégítő fiatal fiúk legendája. Az máig nem világos, hogy valami konkrétat kellett rendelni, vagy az öngyújtót kellett meghatározott módon elhelyezni az asztalon, mindenesetre a Gerbeaud és a szex majdnem annyira összekapcsolódott, mint a Gerbeaud és a luxus.

Édes szívem

Amikor a cukrászda marketingigazgatója egyből felhívja a figyelmet arra, hogy milyen finom a ginzenges pogácsa, muszáj megint a szexre gondolni. Vajon azért keverik a legendás távol-keleti afrodiziákumot a süteményeikbe, hogy a Vörösmarty téren üzekedjenek a holland nyugdíjas nénik és a másnapos angol legénybúcsúk? Belegondolni is borzongató, de nem erről van szó: a a szocializmus évtizedei alatt Vörösmartyvá alacsonyított Gerbeaud, amely sokáig volt elveszve a privatizáció viharában is, most szeretne megújulni. A ginzeng pedig mindenképpen újszerű.

A 2009-ben kezdett ráncfelvarrás mostanra ért véget, ezért szerda délben úgynevezett sajtóeseményt tartottak a cukrászdában. Új ízek, új dizájn, új árak, és az egész mögött valami új koncepció, amit nem sikerült megérteni, de valami álomhoz van köze és az innovációhoz. Ami mind nem érne semmit, ha az édességek nem lennének finomak.

Viszont a teljes kínálatot azért nem átölelő kóstoló után úgy tűnt, hogy finomak. Jó volt az említett ginzenges kis izécske, az epres-habos másik izécske, az újragondolt Esterházy-tortácska, az a fura, krémes bizgentyű bazsalikomos aromával, de jó volt még a limonádé is. A budapesti – illetve fura módon Budapest-környéki – édességipar két etalonjának a váci Mihályi Desszertszalont és a solymári Zazzit szokás tartani, a Gerbeaud új kínálata azonban ezekkel is versenyképes.

Drága angyalom

Ha jól  csapódott le minden idők legdagályosabb cukrászipari előadásán, az egész megújulás célja alapvetően elhitetni a potenciális magyar vendégekkel, hogy a Gerbeaud nemcsak a turistáké, nemcsak a kávéjukat kavargató csábos öreg néniké, és nem is olyan nagyon drága. Az ismerős, nagyon kicsit modernizált, de tényleg jó ízű desszertek ehhez jó útnak tűnnek. A magyar közönségnek nyilván sok lenne még a párizsi macaron-készítők és a belga csokidizájnerek tempója és kreatívitása, akik szezononként jönnek ki új kollekciókkal.

A minőségi alapanyagoknak és a Vörösmarty térnek viszont ára van, és az étlapon bőven vannak igen meredek tételek. A Gerbeaud kávé, ami kávén és tejszínhabon kívül még – nyilván kevés – Grand Marnier likőrt tartalmaz, 1950 forintért erősen túlárazottnak tűnik, akárcsak a pont ugyanennyiért felszolgált sárgabarackos palacsinta. Ehhez képest viszont a 2950 forintos, egészen komplett reggeli kifejezetten versenyképes. A magyar közönség árérzékenységére nyilván a Gerbeaud is gondolt, ezért a megújulás részeként mostantól az elvitelre rendelt süteményeket olcsóbban adják, mint a helyben fogyasztottakat.

Kicsi szemem fénye

Ezzel szemben viszont az a helyzet, hogy olyan nagyon talán mégsem árérzékeny az a magyar közönség, és még a Váci utcai turistagettó közelsége sem olyan riasztó. A Gerbeaud-val egy épületben lévő, friss Michelin-csillagos Onyx étterem a szerdán elhangzottak szerint egyre jobban megy, hetekre előre is szinte lehetetlen asztalt foglalni. Pedig ott egy menü 17 500 forintba kerül, bor, a 15 százalékos szervízdíj és egy tisztességes szivar nélkül.

Az új ajándékdobozok dizájnja szép, és dicséretes, hogy a Gerbeaud végre saját maga gyártja a csokoládéját. A budapesti vendéglátóiparban viszont az utóbbi húsz évben még senki nem jött rá, hogy lehet a minőséget és a sikert egyszerre garantálni. Szerencse nyilván kell hozzá, és ki tudja, lehet, hogy a szexet, vagy legalább a szexit sem kellene elfelejteni. Állítólag azzal mindent el lehet adni.