Koltay utódja sem tudja, hogy mi lesz

2011.06.21. 10:07
Nem ment el a József Attila Színház utolsó társulati ülésére Tarlós István főpolgármester és Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes. Sem a színészek, sem a megbízott színházigazgató nem tud semmit a színház sorsáról.

Hiába hívták meg a városvezetőket, sem Tarlós, sem Csomós Miklós nem jelent meg a József Attila Színház utolsó társulati ülésén. Az évadzáró eseményen a Koltay Gábor kirúgása után megbízott Bognár Gabriella, volt gazdasági igazgató nem tudta semmivel bíztatni a színészeket, csak annyit tudott mondani, hogy nem tud mondani semmit - írja a Blikk. A színészek teljes bizonytalanságban maradtak, az öltözőiket azonban nem ürítették ki, mert nem akarták megkönnyíteni a városvezetők dolgát.

Július közepén nevezik ki az új igazgatót

A lap információi szerint Csomós Miklós főpolgármester-helyettes azt üzente a társulatnak, hogy mivel nyílt levelükben kizárták őt a kulturálisan gondolkodó emberek köréből, nem tartotta elfogadhatónak, hogy személyesen jelenjen meg az ülésen. A társulat sorsáról az új igazgató értesíti majd őket augusztus elején.

Mint ismert, Koltay Gábornak azért kellett távoznia a színház éléről, mert szerződéseket kötött a következő évadra, holott Tarlós István szerint pontosan tudta, hogy elődjének, Méhes Lászlónak is ezért kellett mennie. A főváros nem nyilatkozik egyértelműen a színház sorsáról, sokan ezért úgy vélik, hogy a mintegy 120 millió forintos adóssággal küzdő színház elvesztheti önálló társulatát, és befogadó színházként működhet tovább.

A színház vezetésére kiírt pályázat - melyen Koltay Gábor is indult - ugyanakkor az új direktor feladatául szabta klasszikus és kortárs magyar és világirodalmi művek, igényes és korszerű zenés darabok bemutatását is. A pályázat beadási határideje június 17-én lejárt, az eredményhirdetés július közepére várható, az új igazgató augusztus elsejétől töltheti be a posztot.