A Híradót is elérte a közszolgálati leépítés

2011.07.07. 17:51 Módosítva: 2011.07.07. 22:29
Az MTVA az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások lezárulta után július 5-én 550 főre jelentett be csoportos létszámleépítést a Munkaügyi Központoknak. Az alap főszerkesztői május elején állították össze a leépítésben érintettek listáját. A felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása kedden délután kezdődött. Összefoglaló az elmúlt két nap fontosabb eseményeiből.

Kedden délután az MTV-s Kardos Ernő és a Duna TV-s Németh Árpád főszerkesztők kapták meg az első előzetes értesítést a felmondásukról. A nagyüzem szerdán reggel kezdődött el a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben.

Rádió: Bogár, Nej, Rovó, Rábai

Majdnem mindenkit behívnak

Az embereket öt fős csoportokban, egyenként hívják be a hivatalos jogi eljárásra, amelyen az érintett szerkesztőségét vezető főnöke és egy jogász vagy HR-es munkatárs közli vele, hogy a felmondásról szóló előzetes értesítés vagy munkaszerződésének módosítása-e a beszélgetés tárgya.

Amennyiben a felmondásról értesítik, személyére vonatkozó indoklást nem kap. A felmondás okának a racionalizálás és a költségtakarékosság indokával elrendelt csoportos létszámleépítést nevezik meg. Az előzetes értesítés kézhez vételét aláírásukkal kell ellátniuk.

A szövegben háromféle lehetőséget jelölnek meg számukra: távozhatnak úgy, hogy maguk kérik korengedményes nyugdíjba helyezésüket, lehetőségük van közös megegyezéssel távozni (+ 1 havi munkabért kapnak), vagy elfogadják a rendkívüli felmondást, mely után a szerződésben rögzített végkielégítésük jár majd. A nyilatkozatra 30 napon belül reagálhatnak.

Amennyiben azt közlik valakivel, hogy a szerződését módosítják, nem kell azonnal elfogadnia és aláírnia. A munkaszerződések módosítására azért van szükség, mert az MTVA szeretné egységesíteni a négy közmédiában eddig számtalan módon megnevezett és bérezett munkaköröket. Az alapnak erre az SZMSZ-módosítása után lett lehetősége. Van, akinek a szerződése és munkakörének módosítása semmilyen hátránnyal nem jár (egyelőre legalábbis, a béreket 2012-től szeretnék egységesíteni), vannak azonban, akik most magasabb vagy alacsonyabb poziciókba kerülhetnek.

Szerdán a rádió dolgozóit hívták egymás után elbeszélgetésre, felmondtak többek között Bogár Zsoltnak, aki Mong Attila műsorvezetővel együtt a médiatörvény elfogadása ellen tavaly decemberben egy perc csenddel tiltakozott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. De elküldték többek között Rábai Balázs műsorvezetőt is, aki Mong Attilát váltotta a reggeli műsorban, és Rovó Attila és László Pál szerkesztő riportereket.

Megkapta az előzetes értesítést Nej György, a Tizenhat óra műsorvezető-szerkesztője, Nyárádi Péter szerkesztő és Udvarhelyi Szabolcs is, aki az uniós elnökség kommunikálására januárban még új műsort kapott. Szintén nincs szükség az MTVA szerint Urbán Szabolcsra, az MR2 korábbi megbízott főszerkesztőjére, és Sándor Erzsébet kulturális területen dolgozó riporterre sem.

Duna TV: A Híradóban és az operatőrök között aprítottak

Csütörtökön a Magyar Televízió és a Duna TV dolgozóit hívták be. A Duna TV-ből elbocsátottak közül néhány név szivárgott csak ki. Úgy tudjuk, a csatornától elküldik Farkas Katalin, híradós riportert, és Kiss Ritát, a Híradó egyik gyártásvezetőjét. Elbocsájtják Nagy Katalin és Tokár Alfréd rendezőket, és Szentmiklósi Sára gyártásvezetőt. Információink szerint technikusoknak és operatőröknek is nagy számban felmondtak.

MTV: Mészáros, Winkler, Schwajda, Galamb

A Magyar Televíziónál jelenleg közel 30 munkatárs elbocsátásáról tudunk név szerint. Több híradós riportert küldenek el, köztük van Kiss Gábor, Nemes Tamás, Gmoser Zoltán, Csorba Viktória, utóbbi két riporter korábban műsorvezetőként dolgozott a Híradónál. Elküldik továbbá Siklós Andrást, a Híradó műsorvezetőjét, aki 1997 óta dolgozik az MTV-nél.

Siklós András (Fotó: Beliczay László)
Siklós András (Fotó: Beliczay László)

Az Este egykori stábjából minden riportert és műsorvezetőt elküldtek. Luigits Tamásnak, Az Este főszerkesztőjének és Schwajda Gergőnek, Az Este és a Szempont szerkesztő riporterének is felmondtak. Elküldik Nagy Andrást (aki A szólás szabadságának és a Szempontnak is dolgozott), és Fekete Norbertet, aki szintén a Szempontnak dolgozott az utóbbi időben. Elküldték Mészáros Antóniát is, akit Az Este után a Teadélutánba helyeztek át. Az Este másik műsorvezetőjéről, Nika Györgyről (aki utána a Ma Reggelt vezette) egyelőre nem szivárgott ki információ.

Úgy tudjuk, Galambos Péter után, a volt Kultúrház teljes stábjától megvált az MTVA. Így elküldték Winkler Nórát, akire a Kultúrház után a Szélesvászon című filmes műsort bízták, Rózsa Pétert, aki a Teadélután műsorvezetője volt legutóbb, Erdős Gábor, alapító főszerkesztő-műsorvezetőt, Márkus Kata vezető szerkesztőt, Torma Tamás vezető szerkesztőt, többszörösen díjazott újságírót és Ruszthi Zsolt szerkesztő-riportert is. Pataki Katalint is elküldik, aki a Kultúrház melett a Magyar Televízió számtalan műsorában volt szerkesztő, riporter és műsorvezető 1992 óta.

Felmondtak a parlamenti stábnak is, melynek tagja volt a már említett Nemes Tamás, Kéri J. Tibor, és Klemanovics Vera. A kisebbségi műsorok területéről Daróczi Jánost, Kovács Jánost és Daróczi Tímeát. Úgy tudjuk, hogy a Panorámának évtizedek óta dolgozó külpolitikai újságíró, riporter Benda László sem maradhat, de nincs szükség Hévízi Zsuzsára sem, aki korábban a Kékfény főszerkesztője és a Szempont szerkesztője is volt. Úgy tudjuk továbbá, hogy Kálai Lajost a Ma Reggel egyik szerkesztőjét is elküldik.

A szakszervezetek tüntetnek

Sokan kritizálták az eljárást, mert nemcsak azokat hívatják be, akiket elküldenek, hanem azokat is, akiknek az SZMSZ módosítása után megváltozik a munkakörük és a munkaszerződésük. Így a főnökök irodája előtt várakozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit fognak velük közölni. A folyamat várhatóan jövő kedden zárul le.

Jövő héten a Közszolgálati Szakszervezetek Tanácsa és a többi szakszervezet közös tiltakozó demonstrációt tart a közszolgálati médiában zajló elbocsátások miatt – tudta meg az Index. Az LMP és az MSZP közleményben szólította fel a közmédia vezetőit a szerintük politikai tisztogatásra használt elbocsátások leállítására.

A Facebookon a leépítéseket ellenző és támogató csoport is alakult, előbbi a közmédia bojkottjára szólítja fel tagjait.