Ezren tüntettek Dörner kinevezése ellen

2011.10.22. 17:23 Módosítva: 2011.10.23. 09:48
Dörner György és Csurka István kinevezése nem csak az interneten kavart viharokat, a Facebookon szerveződők szombat délután a színház elé vonultak.

Ezren gyűltek össze szombat délután az Új Színház előtt, hogy a szélsőjobboldali nézetei miatt ellentmondásos megítélésű Dörner György kinevezése ellen tiltakozzanak. Tudósítónk szerint a tömeg teljesen kitölti a Dalszínház utcát, de sokan állnak a Paulay Ede utcában is.

A tüntetést a Tarlós István által leváltott igazgató, Márta István nyitotta meg. A felszólalók közt volt többek között Hegedűs D. Géza, Nádasdy Ádám is. Beszédet mondott Fábry Sándor is, aki utalt arra, hogy a pályázatot visszavonhatják, de kérdésünkre elárulta, ez csak vicc volt.

Annyi biztos, a jobboldali elkötelezettségéről ismert Fábry azért jött el, hogy hozzájáruljon a politikai árkok betemetéséhez. A közönség ebben azonban nem volt partner, kifütyülték.

Hajagos Mihály, a demonstrációt szervező Laboratorium Animae Színházi Társulat egyik vezetője, a Színház Alternatív Facebook-közösség létrehozója felszólalásában úgy fogalmazott: azt szeretnék elérni, hogy amennyiben Dörner György és Csurka István nem mond le, Tarlós István főpolgármester a színház vezetésére írjon ki egy új pályázatot, amelyről a szakmai szempontok, illetve a demokrácia szabályai szerint döntenek.

Mint mondta, a demonstrációt azért szervezték, mert úgy érezték, ami az Új Színház esetében történt, az egy olyan sajnálatos határátlépés, ami ma Magyarországon, egy demokratikus országban nem engedhető meg. "Ez sajnos nem csak az Új Színházról szól, ez annál sokkal messzebb mutat" - vélekedett Hajagos Mihály.

"Akik programszinten hirdetik az antiszemitizmust, nem kaphatnak színházvezetői megbízatást a magyar polgárok által fenntartott intézményekben. Ezzel a gesztussal hivatalos szintre emelték az antihumánumot" - fogalmazott a Hegedűs D. Géza.

A tüntetésen elhangzott többek között Mohácsi János, Kulka János, Bitó László, Cserhalmi György, Novák Péter, Fullajtár Andrea, Upor László, Csányi Sándor, Hámori Gabriella, Mucsi Zoltán üzenete is. De megjelent Török Ferenc, Hernádi Judit, Závada Pál, Galambos Péter, Mécs Imre, Lévai Katalin és Schiffer János is.

A rendezvényen felolvasták a 25 ország 46 színházát tömörítő European Theater Convention (ETC - Európai Színházi Tömörülés) Tarlós Istvánnak küldött levelét is, amelyben tiltakozik a szakmai grémium döntését figyelmen kívül hagyó főpolgármesteri döntés ellen.

Ismert antiszemiták

Ahogy arról beszámoltunk, Dörner Györgyöt múlt hét csütörtökön Tarlós István főpolgármester 2012. február 1-jével kinevezte az Új Színház igazgatójának. Dörner intendánsnak magával viszi a Gyurcsány Ferencről drámát írattató Csurka Istvánt, a MIÉP elnökét. A kinevezés bejelentése után az Átlátszó.hu közzétette Dörner pályázatát. Eszerint például Új Színházról Hátország Színházra változtatnák a színház nevét. A döntése mellett a támadások ellenáre is kiálló Tarlós a névváltoztatást végül nem engedélyezte. (Cikkünkben összehasonlítottuk a két pályázatot.)

Dörner György kinevezése botrányt kavart a hazai művészeti életben, sokan nyílt levélben, cikkben tiltakoztak. Tarlós döntésének nemzetközi visszhangja is volt: Menzel bejelentette, hogy nem rendez többet az Új színházban, Christoph von Dohnányi karmester pedig arról tájékoztatta az Operaházat, hogy nem kíván olyan városban fellépni, "amelynek főpolgármestere az egyik színház vezetését két ismert szélsőjobboldali antiszemitára bízta".

Kiderült az is, hogy Dörner nem is egyeztetett azokkal a hazai és nemzetközi társulatokkal, akikkel együttműködést ígért a pályázatában.