Nem akar beolvadni a Nemzeti Galéria

2011.10.26. 21:10
A hatástanulmányokat és a szakmai egyeztetéseket hiányolja a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata a múzeumi negyed létrehozása, illetve a Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeumba olvasztása kapcsán. Ez utóbbit a Magyar Nemzeti Galéria is egyelőre szükségtelennek és károsnak tartja. Baán László szerint az AICA félreértette vagy félremagyarázza a kormánydöntést, amely valójában az egyeztetési folyamat kezdetét jelenti.

Az AICA magyar tagozatának elnöke, Mélyi József által az MTI-hez szerdán eljuttatott állásfoglalás emlékeztet arra, hogy az október 20-i kormányhatározat szerint a kormány egyetért "az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes létrehozásának előzetes irányaival", valamint "Magyar Nemzeti Galéria beolvadása révén a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésével".

Mint a műkritikusok figyelmeztetnek, a kormányhatározat nyomán 2012. február 29-én megszűnik az "egyik legfontosabb közgyűjteményi intézményünk", ezzel párhuzamosan pedig megkezdődik az "elmúlt száz év legnagyobb volumenű múzeumi beruházása".

A Nemzeti Galéria is tiltakozik

Az új múzeum-koncepció és az új épületegyüttes hiányában egyelőre szükségtelennek és károsnak tartja a Magyar Nemzeti Galéria a Szépművészeti Múzeummal való, előzetes egyeztetés nélküli, gyors, mechanikus összevonását. Az ügy kapcsán levélben fordultak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez - közölte a Magyar Nemzeti Galéria szerdán sajtóközleményében.

Mint írják, a Magyar Nemzeti Galéria vezetősége és munkatársai a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatokból értesültek arról, hogy a miniszterelnök Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját kormánybiztosnak nevezte ki az új nemzeti közgyűjtemény koncepciójának, ennek keretében a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesítésének előkészítésére.

Kiemelik: míg a - kormánybiztos kinevezéséről szóló - első határozat egy alapos, szakmai alapokon nyugvó, közös stratégia kidolgozását sejttette, a - két múzeum egyesítéséről is rendelkező - második 2012. február 29-ai határdátummal már a "beolvadás" személyi és szervezeti intézkedéseinek megtételére hatalmazza fel a kormánybiztost.

"Mivel nem történt előzetes egyeztetés, legalább a főbb elvek kidolgozása a fenntartó és az érintett felek között, a Magyar Nemzeti Galéria rendkívül problematikusnak tartja a két intézmény gyors, mechanikus összevonását" - mutatnak rá a közleményben.

Mint hangsúlyozzák, a két intézmény az új múzeum megalakulásáig még évekig régi székhelyén kénytelen tovább működni, ami nem jelent megtakarítást. Az összevonás után azonban még kevesebb költségvetésből kellene gazdálkodniuk, a kiállítások, a kiadványok mellett a műtárgyak és az épületek állagvédelmét biztosítaniuk.

"Úgy gondoljuk, hogy nem a jelennek, hanem a jövőnek, a következő generációknak építünk új múzeumot. Magyarország kulturális javait csak egy elkötelezett, erre a munkára specializálódott, magas szakmai színvonalat biztosító intézmény tudja hatékonyan közvetíteni" - írják, hozzáfűzve, hogy erre a garanciát egy szakemberek bevonásával közösen kidolgozott koncepció összeállítása adhat.