A Design Terminál Nonprofit Kft. működtetné a Rajkó Zenekart

2011.11.30. 15:56
A Rajkó Művészegyüttes vezetői szerdán tárgyalásokat kezdtek Latorcai Csabával, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárával a 60 éve alakult együttes zenekarának megmentéséről.

A KIM tervei szerint a minisztériumhoz tartozó Design Terminál Nonprofit Kft. működtetné a továbbiakban a Rajkó Zenekart.

Tárgyalásokat kezdtek a KIM-mel arról, hogy megkaphassák az idén augusztusban pályázaton elnyert 39,4 millió forintot, jelentette be Gerendási István, a Rajkó Művészegyüttes igazgatója szerdai sajtótájékoztatón. Az egyeztetések jövő kedden folytatódnak.

Az együttes igazgatója hangsúlyozta, hogy állami támogatás nélkül nem tud megmaradni az együttes. Gerendási István hozzátette: korábban az Országos Roma Önkormányzat alá akarták a zenekart és a tánckart betagozni, ám ennek feltételeit sem az együttes vezetése, sem a tagok nem fogadták el.

Az igazgató elmondta: a szerdai egyeztetésen Latorcai Csaba helyettes államtitkár a támogatás feltételéül szabta, hogy a zenekar adja át vagyonát a szeptemberben alakult Design Terminál Nonprofit Kft.-nek. Gerendási István aggályosnak nevezte, hogy ennek a cégnek nincs köze a művészethez.

A KIM a nap folyamán közleményben jelezte, hogy hosszú távon szeretné rendezni a Rajkó Zenekar helyzetét.  Mint írták: "a magas színvonalú, komoly zenei tevékenységet folytató zenekar fellépései és működése is komoly veszélybe került az utóbbi években, az együttes összesen körülbelül 100 millió forint összegű állami támogatása ellenére".

A tárca tervei szerint a Rajkó Zenekart a minisztériumhoz tartozó Design Terminál Nonprofit Kft. működtetné a továbbiakban. Ezzel a KIM által felkínált lehetőséggel "megszűnne a zenészek hosszú évek óta tartó kiszolgáltatottsága és a zenekar körül kialakult bizonytalan helyzet" - zárul a tárca közleménye.