Móric
9 °C
15 °C

Bata Éva kapta a Soós Imre-díjat

2012.03.27. 19:01
A Gobbi Hilda-életműdíjat Gyimesi Pálmának, a Vígszínház művészének ítélték, a pályakezdő művészek elismerésére létrehozott Soós Imre-díj idei tulajdonosa Bata Éva, a Vígszínház és Csémy Balázs, a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja lett. A Vámos László rendező emlékére alapított díjjal idén Cseke Péter színész-rendezőnek munkáját ismerték el.

A színházi világnap alkalmából idén is odaítélték a Gobbi Hilda-, a Soós Imre- és a Vámos László-díjakat, valamint a Szabadtéri Színházak Szövetségének Amfiteátrum-díját - közölte az este hétkor kezdődő jótékonysági gálával egybekötött díjátadó napján, kedden a szervező MASZK Országos Színészegyesület.

Az életműdíjas Gyimesi Pálma 1951-től kisebb megszakításokkal a Vígszínház tagja. Bianca A makrancos hölgyben, Marcella A kertész kutyájában, Marianne a Tartuffe-ben, Paula Örkény Macskajátékában. Szinkronhangként a Csengetett Mylordból ismerhetjük, Lady Levender hangjaként.

A Soós Imre-díj idei díjazottja, a Kecskeméten született Bata Éva 2009-ben végzett a színművészetin. Az egyetemen bemutatott Fáj című előadással (rendező: Forgács Péter) nemzetközi sikereket ért el az osztály,  több díjat és európai meghívást is kaptak. A diploma óta a Vígszínház tagja. Jelenleg a Rómeó és Júliában és a Lovakat lelövik, ugyecímű darabokban játszik.

Bata Éva és Hegedüs D. Géza játszik Bartis Attila: Romlás című színművének próbáján
Bata Éva és Hegedüs D. Géza játszik Bartis Attila: Romlás című színművének próbáján
Fotó: Kollányi Péter

A másik Soós Imre-díjazott a szlovákiai Komárnóban született Csémy Balázs, a kecskeméti Katona József Színház fiatal színésze. A Három nővérben Tuzenbach, a Szentivánéji álomban Demetrius volt. Játszott Arthur Miller: Pillantás a hídról című, és Molnár Ferenc A Játék a kastélyban című darabjában.

A nagyváradi születésű, Jászai Mari-díjas Cseke Péter 2008 óta a kecskeméti színház igazgatói posztját tölti be, játékát pedig a Katona mellett a Karinthy és a Madách Színház színpadán láthatjuk.

Cseke Péter
Cseke Péter
Fotó: Ujvári Sándor

A Szabadtéri Színházak Szövetsége által létrehozott Amfiteátrum-díjat a debreceni Csokonai Színház két művésze, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kapta.

A hagyományok megtartása mellett az idei év újdonsága, hogy először nem budapesti helyszínen rendezték meg a jótékonysági esttel egybekötött díjátadót: a 12. alkalommal megszervezett gálának a kecskeméti Katona József Színház adott otthont.

A színházat Cseke Péter, a teátrum igazgatója bocsátotta a szervezők rendelkezésére, a művész egyúttal a gálaest rendezője is - áll a közleményben. Mint írják, valamennyi közreműködő fellépti díj nélkül vállalta a munkát, az est bevételéből pedig a rászoruló színészeket és az Ódry Árpád Művészotthont támogatja a MASZK.

A világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) bécsi közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A szervezők célja, hogy felhívják a figyelmet a színházművészet, tágabb értelemben a kultúra fontosságára, tisztelegjenek a színészek, színházi dolgozók előtt, s kérjék a közönség szeretetét, támogatását.

Az eseményhez kapcsolódva - a múzeumok éjszakájának mintájára - az idén első alkalommal rendezik meg a színházak éjszakáját Budapesten: március 31-én a fővárosi teátrumokban rendhagyó, interaktív programok, kiállítások, eddig még nem látott előadások, gyermekműsorok, koncertek és beszélgetések is várják az érdeklődőket.

Az idén a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának kezdeményezésére létrehozott Hevesi Sándor-díjat a színházak éjszakáján adják át.