Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Idén is lesz Összpróba Tábor Balatonföldváron

2012.05.30. 14:24

Június 20. és július 6. között már sokadszor vehetik birtokba Balatonföldvárt és a Kultikötőt (szabadtéri színház) a fiatalok.

"Az idei ifjúsági tábor színházkurzusának vezetését ismét vállalta Hámori Gabriella, az Örkény Színház művésze. Az elmúlt két évben is fantasztikusan dolgozott együtt a gyerekekkel. Idén is Gabi segítségére lesz Nagy Barnabás drámapedagógus, valamint az évekkel ezelőtti tábori programunkat felfrissítve újból  foglalkozik a diákokkal zenész, zenepedagógus is, Hajnóczy Csaba személyében.  A felnőtt táborban Fullajtár Andrea vezetése mellett terveink szerint Grecsó Krisztián író, költő, valamint Horváth Csaba koreográfus, táncművész és rendező is részt vesznek a közös munkában" – mondta Nagy Viktor táborvezető (színművész, az Összpróba Alapítvány kuratóriumának elnöke).

A 2003-ban indult „Összpróba program” ifjúsági alkotótáboraiban három kurzus választható: a színház, a film és tánc. A filmesek egy kisfilmet készítenek, ismerkednek a forgatókönyvírással, a forgatással és filmszínészettel. A táncosok több stílussal ismerkedve egy koreográfián dolgoznak. A színházi kurzusban a műhelymunka a színházművészet, a színpadi beszéd-, és mozgástechnika, a rendezés és a dramaturgia mentén zajlik.

A balatonföldvári Összpróba Tábor fiataloknak és felnőtteknek egyaránt szól, olyanoknak is, akik eddig még nem foglalkoztak színház-, film-, és táncművészettel. Vannak közös foglalkozások is, mozgásórák, színdarabok, filmvetítések, szakmai beszélgetések. A táborzáró esten minden csoport bemutatja produkcióit.

Összpróba Tábor információk:

Az idei év kurzusvezetői és művésztanárai: Hámori Gabriella (Örkény István  Színház), Fullajtár Andrea (Katona József Színház), Nagy Viktor (Kamaraszínház), Pindroch Csaba (Vígszínház), Almási Réka filmrendező, Mundruczó Kornél filmrendező, Horváth Csaba koreográfus, táncművész, Grecsó Krisztián író, Reisz Gábor filmrendező, Juhász Kata táncművész, koreográfus, Nagy Barnabás drámapedagógus és Hajnóczy Csaba zenész, zenepedagógus.

Ifjúsági tábor: 2012. június 20 - június 29.

Felnőtt tábor: 2012. június 29 - július 6.

Helyszín: Balatonföldvár

Étkezés: Platán Étterem, Balatonföldvár (3 étkezés)

Szállás: Általános Iskola, 8623 Balatonföldvár, Gábor Áron u. 1.

További információ: www.osszproba.hu