Nem dőltünk be az egzisztencialista csokoládénak

Saját beharangozónkat is kicselezve, a legkevésbé fesztiválhangulatú helyen, a Holokauszt Emlékközpontban kezdtük meg a Múzeumok Éjszakáját. Kíváncsiak voltunk ugyanis arra, hogy a könnyed szombat esti programok közepette hányan választják ezt a tartalmasabb, ámde nagyobb odafigyelést igénylő, és lelkileg is megterhelőbb programot. A Páva utcai emlékhelyen olyan húsz-harminc látogatóval találkoztunk, ők inkább a kiállításokat nézték végig, és kevésbé ültek be a dokumentumfilmekre. A recepción utánaérdeklődtünk, hogy vajon a látogatók ezen az éjszakán is ugyanannyi időt töltenek a Holokauszt Múzeumban, mint egy átlagos nyitvatartási napon, vagy a sok program miatt csak végigszaladnak a sok szöveges anyagot tartalmazó tárlaton. De feltételezésünkkel szemben az ott dolgozók benyomása az volt, hogy a késői látogatók is ugyanolyan alaposan járják végig a tárlatot, mint ha nappal érkeztek volna. A Holokauszt Múzeumban azt is megtudtuk, hogy tapasztalatuk szerint a turisták látókörébe nem került be a Múzeumok Éjszakája, a Páva utcában este 11 óráig ugyanis még csak hét külföldit számoltak – és ők is teljesen véletlenül vették észre a késői nyitvatartást.

A kontraszt kedvéért ezután a bulisabb programot ígérő Iparművészeti Múzaum felé kanyarodtunk. Itt egy önmagában is megálló kis fesztivál fogadott minket, melyet zömmel a brit tematikára húztak fel, a kertben skót bifsztekkel, az aulában pedig angol használtruha-kereskedésnek álcázott dizájnpiaccal. Itt éjfél körül is még mindig rengetegen voltak, az Arts&Design for All kiállításnak helyt adó terem előtt tekintélyes sorban kígyóztak az emberek. A jó hangulatot csak a felsőbb emeleteken megrekedő a hőség és levegőtlenség rontotta el. A rabszolgagálya fedélközére emlékeztető klíma nem csak minket viselt meg, az egymás sarkán tolongó divatbloggerek és ruhatervezők recycling-fülbevalói alól is bőven folyt az izzadtság. Az aulába lefektetett műpázsitnál kapható uborkalé azonban tökéletes hűtőfolyadéknak bizonyult.

Az Üllői utat elhagyva, a Pollack Mihály téri Rádió és Televíziótörténeti Múzeumban is meglepően nagy volt a nyüzsgés, de a hangulat itt inkább a műegyetemen összejött párok gyermekeinek volt köszönhető, akik maguk is óriási lelkesedéssel vetették magukat a régi kamerákra és rádiókészülékekre. Így azután előfordult az, hogy a rádió aranykoráról tartott kiselőadásba egy szörfölgető tíz évesnek köszönhetően be-beszűrődött egy kis dubstep a Tilosról. De mielőtt még Szalai Annamária eljárást indíthatott volna, mi vettünk a portán egy Frakkos és egy Szerénkés kulcstartót, és leléptünk.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban sem kerülhettük meg a szuveníreket, itt egy óriási pulton a legkülönfélébb irodalomhoz köthető bigyót lehetett venni, az írófejedelmek árnyképei nem vonzottak, az egzisztencialista csokoládé viszont eléggé csábító volt, de ugye nem szabad minden jól hangzó hülyeségnek bedőlni. Ha meg igen, akkor már inkább a modern írónőknek tervezett könyvtartóra érdemes spórolni, amit pont a Múzeumok Éjszakáján mutattak be. Egy órára sajnos az igazán izgalmasnak tűnő programok itt is lecsengtek már, csak a barokk díszteremben mosolygó hastáncosnő produkcióját nézhettük meg.

Hiába a BKV éjszakai múzeumjáratai, azért nagyon úgy tűnik, hogy a Múzeumok Éjszakáján csak az este nyolc és éjfél közti csúcsidőszakkal érdemes számolni a programtervezésnél. Mert utána a teremőrök ásítozni kezdenek, a családosok hazamennek, a fiatalokat pedig felszívja a pesti éjszaka. Valamire való múzeumi rendezvényt egyedül a Dohány utcai zsinagóga előtti minitéren találtunk, ahol az Odessza Klezmer Band még kettő felé is húzta a talpalávalót a könyékbelieknek - és egy hegesztőmaszkban csapató angol turistának.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!