Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Malmőben lesz a következő Eurovíziós Dalfesztivál

2012.07.09. 10:12
A svéd közszolgálati televízió döntése alapján a helyi Arena lesz a verseny helyszíne, nem pedig a szintén pályázó stockholmi Friends csarnok. Svédország azért lehet jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, mert az idei májusi bakui versenyt egy svéd előadó, Loreen nyerte Euphoria című számával.

Eva Hamilton, a svéd köztelevízió vezérigazgatója elmondta: azért döntöttek Malmö mellett, mert bár a stockholmi helyszín is alkalmas a dalfesztivál megrendezésére, Malmőben ezt kisebb költséggel tehetik meg. Hozzátette, sokszínűségével és infrastruktúrájával Malmö közelebb áll a kontinenshez és beleillik a dalfesztivál nemzetközi hangulatába, ráadásul a helyi Arénában 15 500 néző fér el.

A 2013-as döntő május 18-án szombaton lesz. Malmö - Stockholm és Göteborg után - Svédország harmadik legnagyobb városa, 300 ezer lakossal. A televízióban megkérdezett malmőiek örömmel fogadták a hírt; azt mondták, jó lehetőségnek látják, hogy városukat szerte a világban  megismerhetik. A rendezők több mint negyven országból várnak előadókat a jövő évi dalfesztiválra.

Loreen május 26-án győzött az Euphoriával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében Bakuban: az előadó minden idők második legmagasabb pontszámával nyerte meg a versenyt, miközben Európa-szerte mintegy 120 millió televíziónéző követte nyomon a versenyt. A 28 éves, marokkói berber származású Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) 2004-ben egy svédországi televíziós tehetségkutatón tűnt fel. Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében idén immár ötödször született svéd győzelem, az elsőt 1974-ben, a később világhírűvé vált ABBA együttes aratta Waterloo című dalával. A Magyarországot képviselő Compact Disco a 24-ik lett.