Színészek vették meg a Játékszínt

2012.10.04. 11:14
Németh Kristóf három társával együtt megvette a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a Játékszín Kft.-t, és magánszínházként működtetik tovább októbertől.

Bár korábban úgy volt, hogy megszűnik a Játékszín, most Németh Kristóf színész és három társa - Bank Tamás színész, Szűcs Attila, a Budapesti Kamaraszínház egykori gazdasági vezetője, és Metz Alexandra jogtanácsos - megmentheti a színházat.

A Játékszín korábbi igazgatója, Balázsovits Lajos július közepén jelentette be, hogy a Játékszínben augusztus elején megkezdi a felszámolást a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Balázsovits szerint a színház addigi fenntartója, az Emberi Erőforrások Minisztériuma megvonta a támogatást a Játékszíntől, és befektetőket sem sikerült találniuk.

Mint ismert, a minisztérium még december közepén értesítette a Budapesti Kamaraszínházat és a Játékszínt arról, hogy támogatásukat január 1-től megvonja. Január 25-én azonban módosították döntésüket és közölték, hogy az évad végéig mégis biztosítják a két színház működését. Az őszi évadkezdésre azonban már nem biztosítottak támogatást és a Fővárosi Önkormányzattal folytatott színházátadási tárgyalások is kudarccal végződtek.

Németh Kristófék viszont most megvették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a százszázalékos állami tulajdonban lévő Játékszín Kft.-t 10 millió forintos adósságállományával és a jogosultságokkal együtt, ugyanakkor a színház terei jelenleg is a Terézvárosi önkormányzat tulajdonában vannak - írja a Népszabadság. A Játékszínt magánszínházként kívánják tovább üzemeltetni, és szeretnék átmenteni a Játékszín és a szintén megszűnt Budapest Kamaraszínház repertoárját.

A Balázsovits Lajos által rendezett A kék rókát viszont már biztosan nem játszhatják tovább, mivel a Játékszín korábbi igazgatója nem adott rá engedélyt. Ugyanakkor néhány hete már a Budapesti Kamaraszínházban futott előadások közül egy tucatnyinak megvásárolták a játszási jogát, és most folynak a tárgyalások a Játékszín műsorán szerepelt produkciókról is. Németh közölte, szeretnének minél több előadást tovább játszani, a későbbiekben pedig új bemutatókkal készülnek.

A működés során a jegybevételre, a TAO mecénás pénzre, szponzorációra és pályázati támogatásra is számítanak. Az első új előadást csak jövőre mutatják be, de már októberben játszani fognak.