Koronavírus adatok

2021. dec. 02.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Nem dönti meg a Potter-rekordot J. K. Rowling felnőttkönyve

2012.10.04. 13:21
J. K. Rowling első felnőtteknek szóló regénye egyelőre nem hozza a Potter-széria eladási adatait.

A Little, Brown and Company nevű kiadócsoport szerint a The Casual Vacancy című könyvből a megjelenést követő első hat napban 375 ezer példány kelt el, beleszámítva a keményfedeles, az elektronikus és a hangoskönyvváltozatokat is.

Rowling regénye ezzel bekerült az év leggyorsabban fogyó új megjelenései közé, habár korántsem a Potter-regényekkel azonos súlycsoportban. A könyv az Amazon.com internetes áruház legkeresettebb tételei között, illetve azok közelében tanyázik. Egyes fogadóirodák a szeptember 27-ei megjelenéskor még kettő az egyhez jegyezték, hogy a regényből több fogy majd, mint a Harry Potter és a Halál ereklyéi című búcsúzó Potter-kötetből, amiből Nagy-Britanniában az első napon 2,6 milliót adtak el.

A népszerű varázslótanonc történetét lezáró utolsó kötet, a Harry Potter és a Halál ereklyéi című könyv 2007-ben került a boltok polcaira, és csak az Egyesült Államokban több mint nyolcmillió példányt kapkodtak el belőle az első napon. A Harry Potter-regények globális sikere óta - nagyjából 450 millió példányt adtak el a hétkötetes sorozatból - Rowling minden tollvonását árgus szemekkel figyeli a könyvipar.

Az 512 oldalas könyv egy látszólag idilli angol kisvárosba, Pagfordba kalauzolja az olvasókat. A történetben a városlakók községtanácsi választásra készülnek a negyvenes éveinek elején járó Barry Fairbrother hirtelen és sokkoló halálát követően.

A The Casual Vacancy nem kapott egyértelműen pozitív kritikákat, az AP hírügynökség kritikusa nem könnyű, de jó olvasmánynak nevezte a művet, amely szerinte tele van érzelmekkel és szívvel. A The Guardianben azt írták róla, hogy "nem mestermű, de végső soron nem is rossz: intelligens, jól megírt és gyakran mulatságos".

Azonban több korai elemzés amiatt aggódott, hogy a nehezen megfogható hősök esetleg elkedvetleníthetik az olvasókat. A fiktív brit faluban, Pagfordban játszódó történetben ambíciók és rivális érdekek csapnak össze, amikor egy váratlan haláleset miatt megüresedik a községi tanács egyik széke, és versenyfutás kezdődik a hely betöltésére.