Enikő, Melitta
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Honnan tud a ló a másik dimenzióról?

2012.10.11. 21:19
Végvár egykori főtörzse hat év után idén könyvet adott ki a magyar nyelvről és történelemről. Usztics Mátyás Békéscsabán a Vasutas Művelődési Házban beszélt a számok magyar kiejtéséből kikövetkeztetett ősi európai magyar birodalomról, a bolygót a közhiedelemmel ellentétben nem idén, hanem csak 300 év múlva elpusztító Nibiruról származó sumérokról, a Szíriuszról eljött magyarokról, a Turul-házról és a népmesékben elrejtett táltos titkokról. Az összeesküvés-elmélet nem kifejezés: science fiction science nélkül.

„Nem tartom magamat sem írónak, sem történésznek” – ezzel az állítással kezdte Usztics Mátyás, a Nemzeti Kamara Színház igazgatója, a Magor-mozgalom és a Magyar Gárda egyik alapítója. A Magor nyelv és történelem című könyvével arra vállalkozott, hogy leszámoljon a Habsburg történelemhamisítással, mert szerinte csak akkor lesz itt rendszerváltás, ha a finnugrisztika tanszéket felszámolják.

I. e. 27 000

„Menjünk vissza az időben 30 ezer évet!” – kezdte az elején, rögtön az elejébe csapva. Beszámolt azokról a legalább 29 ezer éves női ruhadarabokról, amiket egy történésznő talált Chicagóban. Ezek a ruhák szerinte annyira jó minőségűek voltak, hogy nyilván alkalom kellett a viselésükhöz, tehát létrehozni mindenképp csak egy háttériparral lehetett. Usztics elmondta, hogy amikor ezt egy történész megemlítette, akkor „durr, vége lett a palinak”. Kísérteties módon ekkor a művelődési házban egy pár felállt a közönségből, és annyit mondva, hogy „elnézést, de egy haláleset történt a családban”, kisiettek a teremből.

Lóvá tett történészek

„Persze, a lovat hétezer éve nemesítették rókából, persze!” – kételkedett Usztics, majd egy Indiában feltárt romvárosra tért ki, ahol egy barlangban egy freskón egy ménen ülő főtisztet ábrázoltak. „C-14-es izotóppal megvizsgálták, és kiderült, hogy 40 ezer éves!” – mondta, azzal védve meg az információt, hogy az erről író Nature magazin nem szaladhatott bele ekkora bakiba.

Itt futólag említett egy mai technológiával is elmozdíthatatlan oszlopot, ami a Nazca sivatagban van, és a Marson kutakodó Curiosityről is beszélt, hogy miközben az a robot a világűrben van, addig indiánok az Amazonason fúvócsővel vadásznak a majmokra. „Miből gondoljuk, hogy pár ezer éve nem így volt?” – kérdezte a színész, akin látszott, hogy régen gyakran szerepelt a Rádiókabaréban. Ez abból is érezhető volt, hogy például amikor a nyugati embert parodizálta, akkor mindig csak ilyen hangot adott ki.

Az írástudók árulása

„Írni tudni mindenkoron hatalmat jelentett. Könyvet kiadni még nagyobb hatalom” – tért rá Usztics arra, hogy amit ma az újságok írnak, az csak a laptulajdonos érdekeit tükrözi. Ahogy mi nem tudjuk, hogy 200 éve hogy éltek az emberek, úgy 2200-ban sem fognak rólunk tudni semmit.

Itt éles váltással rátért arra, hogy magyarnak a magyarokat Árpád hazatérése óta nevezik, előtte szkíták voltak. „Miért, aztán nem voltak szkíták? És akkor jön a nyekergés!” Pedig a Római Birodalom is csak a Dunáig terjeszkedett, de Szkítiánál mindig kokit kapott – mondta Usztics Mátyás, majd rátért a nyelvre.

1 + 1 = magyar

„A magyar nyelv önmagából fakad, és csak magához hasonlítható” – mondta az író, aki szerint a gondolkodásunkban másokhoz képest egész más van. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok az 1800-as évek közepén Dél-Franciaországban talált barlangrajzok, amiket egy magyar kutató tudott csak megfejteni a magyar nyelv segítségével. A rajzokon vonalak, és azokon pontok voltak láthatók. A magyar kutató rájött, hogy egy pont 1-nek felel meg, egy vonal pedig 10-nek. Matematikai alapon jött ki, hogy az ábrának csak magyarul van értelme: például két vonalon elhelyezett hat pont az huszonhat, mert a pontok rajta vannak a vonalon. (A 60 pedig abból jött, hogy hat von.)

A barlangrajzok tehát nem mások, mint egy egységes európai kultúra lenyomatai, ami magyar nyelven kommunikált. Usztics szerint további példák is erősítik ezt az elméletet: számolunk/leszámolunk, részére/neki/számára, valakit emberszámba venni, száműzött/számkivetett. Az egytől egyig, a két fél egybe kelt, és az eg(y)észség is mind azt mutatják, hogy a finnugor elmélettel „a kéreg alól szedték ki a bogarat” – mondta a hobbitudós.

Usztics még egy darabig szórakozott – azaz szavakat rakott egymás után –, aztán összefoglalta a tanulságot: „Nem tudjuk, hogy mondták, de értjük!” Ilyenek az olyan külföldön nem létező szavak, mint az elmagányosodás vagy az elnemzetietlenedés, aminek a magyarság nem találja az ellenszerét, de sajnos érti.

Az István húzta meg!

A latin ábécé alkalmatlan volt a magyar rovás leváltására – mondta Usztics, és hogy ezt érzékeltesse, az arab nyelvet imitálva harákolt, és japánul zagyvált. Usztics felhozott egy hamis Trefort Ágoston-idézetet is, ami szerint az ő idejében csak finnugrista nyelvészek kaphattak anyagi támogatást.

De a magyarságromboló nyílt és leplezetlen nyugati támadások szerinte korábbról valók, ugyanis István király idején vették el a szkíta keresztény vallásunkat és emlékeinket. „Milyen erők intézték, hogy az összes Árpád-házi királyunk külföldi nőt vegyen el?” – kérdezte, majd eltűnődött azon, hogy miért hazudják Árpád-háznak a Turul-házat, amikor egy Árpád nevű uralkodónk sem volt. („Göncz Árpád” – nevetett fel valaki.) Usztics azt sem hiszi, hogy Imre herceget egy vadkan ölte meg („a rendszáma osztrák volt”), és szerinte az Intelmeket sem István íratta.

Kincs, ami nincs

Ezután kezdődött a vérengzés. A táltosokat és a regősöket úgy mészárolták le, akár a jediket a Sithek bosszújában. Ezért azok kénytelenek voltak a tudásukat olyan helyre elrejteni, ahol senki sem keresné: a magyar népmesékbe, amik mind igazságosztókról vagy az igazságkeresésről szólnak. Amellett, hogy a három prímszám, azért is mindig ennyi gyerek van a mesékben, mert csak úgy marad fent egy nemzet, ha a harmadik gyerekek tanulnak az első kettő hibáiból. (Az előadás egyik legviccesebb pontja volt, ahogy Usztics az első két „mufurc, buflák gyereket” utánozta.)

A harmadik gyerek sem véletlenül választotta végül a szemétdomb mögött legelésző háromlábú lovat – amit a mesében éppen Táltosnak hívnak –, hanem azért, mert hihetetlen titkok tudója. Ez abból is kiderül, hogy egyszer megkérdezi, hogy milyen gyorsan vágtázzon: mint a szél, vagy mint a gondolat? A gondolat ugyanis olyan sebesen megy, hogy nem állhat semmi sem az útjába. „A gondolat, amit magunk elé vetítünk, egy másik dimenzióban van. Honnan tud a ló a másik dimenzióról?” – lepődött meg Usztics újra azon, amiről már írt.

Űrutazás, világvége, ilyesmi

Ezzel eljutott az előadás legmerészebb következtetéséhez. A Mali Köztársaságban élő dogonok, akik azt állítják, hogy a Szíriuszról jöttek (nem a Szíriusz A-ról, hanem a B-ről), alapjaiban rengették meg az evolúcióelméletet. „Charles Darwin öcsém, te a majomtól származol!” – mondta diadalittasan Usztics Mátyás.

Usztics szerint a fennmaradt emlékekből az is kiderül, hogy a sumérok szerint a Nap körül tíz bolygó kering, és ők a tizedikről származtak, ami nem más, mint a Nibiru. Itt Usztics megnyugtatott mindenkit, hogy nem idén lesz a világvége, mivel a Kitalált középkor című könyvből kiderül, hogy 300 évet belehazudtak a középkorba, semmilyen irat sem valódi abból az időből, így Nagy Károly és Kis Pipin mellett avarok és kazárok sem léteztek.

Amikor viszont nincs adat, a történetírás a legendához fordul – állítja Usztics, aki Arany János költeményéből jött rá arra, hogy Hunor és Magor testvérekként egy nyelvet kellett, hogy beszéljenek. Ezt az is megerősítette, hogy találtak egy örmény nyelvű hun nyelvtankönyvet, amit viszont a kiadók nem mernek kiadni.

Usztics még felsorolt néhány bizonyítékot a szíriuszi magyar űrkultúra létezésére: a parazsat evő ló például egy hőleadással működő gépezet, de a láthatatlanná tévő sapka is lehet, hogy létezik – mivel Tibetben könyvtári irodalma van annak, hogyan lehet a test rezgésszámát megváltoztatni –, az indiaiak pedig légi ütközeteket és lángszórókat írtak le hajszálpontosan.

Usztics szerint lehetséges, hogy máshol már túlléptek a fogyasztói társadalmon („Vedd meg ezt a telefont, hogy aztán majd lehallgathassunk!”). „Itt minden van. És az emberrel bévül mi van vele? A nagy semmi” – állapította meg keserűen a dimenziónkról a színművész. „Semmi nem úgy volt, mint ahogy ma tanítják, mert nem lehetett úgy” – vonta le a tanulságot, és végül felolvasta a könyv zárszavát. De zárszónak is egy a vége.