Háborút indítanak a média ellen a pakisztáni tálibok

2012.10.18. 11:13
Alig telt el egy nap a 14 éves Malala Juszufzai angliai landolása óta, a tálibok igyekeznek elbagatellizálni tettük súlyát. A terroristacsoport tagjai szerint a lány esetét csak felhasználja a média, hogy ellenük hangolja a közvéleményt

Már Angliában van az a 14 éves pakisztáni lány, akit még múlt héten lőttek fejbe tálibok, mert blogjában bírálta a terroristák módszereit, és kiállt a nők jogai mellett. Malala Juszufzait az Egyesült Királyság egyik legjobban felszerelt, kifejezetten háborús sérültek ellátására szakosodott, birminghami kórházába szállították, ahol azóta is mélyaltatásban fekszik  – kezdi beszámolóját a The Daily Beast internetes portál.

Az eset általános felháborodást keltett Afganisztánban és Pakisztánban egyaránt – még azok körében is, akik korábban rokonszenveztek a tálibokkal. „Először is, milyen aljas dolog egy 14 éves kislányt lelőni?” – teszi fel a kérdést Mullah Jahja, az 1996-tól 2001-ig Afganisztánt uraló Mullah Mohammed Omar-kormány Információs Minisztériumának egykori tagja. „Másodsorban a [pakisztáni] táliboknak fogalmuk sincs arról, mekkora erővel is rendelkezik a mai média. Az elmúlt negyven év alatt nem láttam ekkora gyűlölethullámot a vallás ellen, mint ezen a héten.” A helyzet annyira komollyá vált, hogy Rehman Malik pakisztáni belügyminiszter egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki Ehsanullah Ehsan tálib szóvivő fejére. Ehsan volt az, aki bejelentette, hogy a tálibok kísérelték meg a gyilkosságot a kislány ellen.

A lány és Amerika a hibás

A tálibok reakciója bebizonyította azt, amiről Jahja beszélt: kibékülés helyett totális háborút hirdettek a média és annak dolgozói ellen. Egy dél-vazarisztáni tálib parancsnok egyenesen elfogultsággal vádolta meg a pakisztáni és a nemzetközi médiát. „Ezt mi nem tűrhetjük el” – jelentette ki a magát Dzsihád Jarnak hívó parancsnok, aki egyben vitatta, hogy megfenyegették volna a média munkatársait. Szerinte az ügyre ráállt újságírók 99 százeléka csak arra használja fel Malala fejbelövését, hogy tovább szítsák a tálibok elleni gyűlöletet. Jar nem kért bocsánatot a támadásért, mert elveivel teljesen ellentétes az, amiért Malala harcolt: mégpedig, hogy ne zárják be a lányiskolákat az országban. „Ha tovább hagyjuk őt, akkor nyugati eszmék szószólója lett volna, így elkerülhetetlen volt a kiiktatása” – mondta a parancsnok. Hogy bizonyítsa állításait, közzétett egy videót, melyben állítólag a meglőtt lány találkozott az USA pakisztáni nagykövetével. „Ha nem számított, amit tesz, akkor mit keresett egyáltalán az amerikai nagykövetségen?” – tette fel a kérdést Jar.

Másokat is megvádolt az amerikaiakkal való üzérkedéssel:  szerinte egyes női újságírók szintén ott voltak az amerikai nagykövetségen, ahol „fehérboros poharat szorongattak és az iszlámnak ellentmondó öltözékben parádéztak az amerikaiakkal”. Üzenetét azzal fejezte be, hogy megfenyegette az újságírókat: „Nem bocsátunk meg azoknak, akik csak erre az egy lányra koncentrálnak, ahelyett, hogy azokról a lányokról írnának, akiket az amerikai hadsereg drónjai mészároltak le a törzsi területeken és Afganisztánban”.

Bizonyíthatatlan állítások

Valóban lehetséges, hogy több tucatnyian lelték halálukat a dróntámadásokban, de egyszerűen képtelenség igazolni a vádakat – ugyanis a független újságírók félnek belépni a tálibok ellenőrizte területekre. „A tálib hírek egyszerűen megbízhatatlanok. Az pedig nem megoldás, hogy újságírókat rabolnak el és ölnek meg” – mondta a jelenleg Svédországban élő afgán újságíró, Noor Rahman Sherzad, aki még 2007-ben menekült el a kelet-afganisztáni Dzsalalabádból, miután a tálibok lerombolták a házát. „Akkoriban sokszor hívtak fel a tálibok, hogy közöljék, megöltek egy csomó amerikai katonát, de ezt hogyan tudtuk volna leellenőrizni? A tálibok sosem értették meg az újságírás lényegét” – panaszkodott Sherzad. Hozzátette, hogy a terroristák elmenekülése után sem álltak le zaklatásával: elrabolták a testvérét, egy helyi tévé operatőrét, akit csak annak fejében engedtek volna szabadon, ha Sherzad visszatér Afganisztánba és egy tálib bíróság előtt felel „tetteiért”. Szerencsére erre nem került sor, ugyanis az újságíró öccse sikeresen megszökött fogvatartói elől.

Közben Mullah Jahja egyetért Dzsihád Jar tálib parancsnokkal abban, hogy a média és Amerika karöltve támadja a tálibokat, de hozzátette, hogy a táliboknak is magukba kéne nézniük. „Ha végre beengednék a független médiát az általuk uralt területekre, akkor pozitív irányba tolódna a róluk kialakult kép. Ezt a felvetésünket el is juttattuk az ő médiaképviseletükhöz, de változatlanul nem akarnak együttműködni az újságírókkal, inkább továbbra is elrabolják őket. Abban a tévhitben élnek, hogy minden idegen újságíró, aki nem az ő érdeküket képviseli, az kém, és azért jött, hogy a nyugati eszméket terjessze. Így elsősorban nem nekünk, hanem nekik kell belátniuk, hogy tévednek.” Jahja azzal zárta szavait, hogy szerinte már túl késő javítani a kapcsolatokon – bár ennek ellentmond, hogy pár éve az afganisztáni tálibok még beengedték a külföldi újságírókat az általuk ellenőrzött területekre, bizonyítva, hogy ha kell, készek együttműködni a médiával.