Máté, Mirella
5 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

L. Simon a Facebookon támadja a Kinót

2012.11.13. 13:33
Két nappal azután, hogy a független előadók és az Emmi a youtube-on vívta meg a finanszírozási csatáját, L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a Facebook-oldalon osztotta meg véleményét a december elsején bezáró Kino moziról.

A kultúráért felelős államtitkárság a múlt heti hivatalos közleményében még arról írt, hogy sajnálattal értesültek a Kino bezárásáról, és arra kérték a nézőket, hogy letöltés helyett válasszák a mozikat.

L. Simon László államtitkár kedd reggel a Facebook-oldalán azonban már élesen támadta a Kino tulajdonosát, a Szuez Film Kft-t. Az államtitkár szerint "a mozi nemcsak a működéséhez kapott támogatást, hanem az úgynevezett art filmek forgalmazása, vetítése után is", mint írja "2008-ban például Ulrich Seidl osztrák rendezőnek hét filmjét mutatták be, egyik nap hármat, másik nap négyet. Mind a hét film megfelelt az art besorolási feltételeknek és megkapta a filmenkénti 1,7 millió forintnyi támogatást. A hét film Budapesten összesen 30 előadás és 118 látogató mellett mindösszesen 77 ezer forintos bevételt ért el, ami mellé összesen 11,9 millió forint támogatást kapott. A hét filmből a Tervezett veszteség című filmet 2008. október 2-án mutatták be, összesen egyszer játszották egy néző előtt! A jegyárbevétel 950 forint volt, az erre jutó állami támogatás 1,7 millió!!! Az ugyanezen a napon bemutatott, és szintén egyszer vetített Kebelbarát című filmet ketten nézték meg, ebben az esetben 1200 forintnyi bevételre jutott az 1,7 millió forintos támogatás. Ezeket a filmeket a Szuez Film Kft. forgalmazta".

Mint bejegyzésében írja, a Szuez Film két tulajdonosa, Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél szerint „Magyarországon az utóbbi két évben minden, minket érintő, eddig rendszeres működési pályázat megszűnt, ezáltal kulturális tevékenységünk erőfeszítéseink ellenére nem fenntartható. Megszűnésünkkel tovább szűkül a már most sem sokszínű artmozi-piac”. És így folytatja: "az a Mundruczó Kornél, aki a Proton Színház nevében azt mondta a függetlenek minapi videóüzenetében, hogy a függetlenek támogatásának csökkentése bűn. Az a Mundruczó Kornél, akinek a Magyar Nemzeti Filmalap épp a napokban ítélt meg 280 millió forintos támogatást a készülő új játékfilmjéhez (tavaly egy másik tervezett film forgatókönyvének a fejlesztésére kapott 7,5 milliót, ki tudja, abból lesz-e film valaha). A film producere Mundruczó alkotó- és üzlettársa, Petrányi Viktória. A forrásért Mundruczó és Petrányi másik közös cége, a Proton Cinema Kft. pályázott".

Az államtitkár bejegyzését kérésünkre Petrányi Viktória és Mundruczó Kornél így kommentálta: "L. Simon László kultúráért felelős államtitkár facebook bejegyzésére röviden és tényszerűen szeretnénk reagálni. A bejegyzés sajnos félinformációkon alapuló, személyeskedő írás, mely őszintén meglepett minket. Válaszul három állítást kívánunk megfogalmazni, felesleges érzelmi reakciók és a konstruktív együttműködést ellehetlenítő megnyilatkozások helyett.

1. A Kino mozi bezárásának oka a megszűnt állandó állami támogatás miatt keletkező nem fenntartható működés. Nem minősítettük a bezárás okait, nem keltettünk téves képzetet arról, hogy fel vagyunk háborodva, hogy bárkit hibáztatnánk a történtekért, annak ellenére, hogy Európában az art mozik működési támogatása mindenhol szükségszerű és bevett dolog. Őszinte sajnálatunkra a jelen kor Budapestjén fenntarthatatlannak nyilvánítottuk ezt a kulturális központként sikeresen funkcionáló mozit. Ezzel a felelős döntésünkkel mi magunk csökkentettük az art mozik sokszínűségét.

2. A példaként felhozott Urlich Seidl filmek bemutatására kapott támogatást, a támogatási szabályzatnak megfelelően, hiánytalanul az utolsó fillérig visszafizettük a támogatónak 2010.06.03.-án, hiszen a filmek fogadtatása nem érte el a hozzá fűzött reményeket, nem keltett a fontos alkotó munkája érdeklődést Magyarországon. Tehát sajnos a példa csak azt mutatja, hogy a Kino mozi (Szuez Film Kft.) kockázatot vállalt a film bemutatásával, majd a szabályzatnak és szerződésnek megfelelően járt el a visszafizetendő támogatási összeggel. Talán ez az apró tény elkerülte L. Simon államtitkár Úr figyelmét.

3. A legfontosabb állításunk pedig, hogy Mundruczó Kornél és Petrányi Viktória továbbra is élni kíván a véleménynyilvánítás jogával a kultúra területén alakuló párbeszédben. A facebook bejegyzésben sugallt burkolt összefüggést, mely azt feltételezi, hogy amennyiben szakmai munkánkat támogatandónak ítélik meg, úgy okafogyottá válik a véleményalkotásunk, teljes mértékben visszautasítjuk. A támogatást a Nemzeti Filmalap szakmai alapokon működő kuratóriuma ítélte meg számunkra nagy örömünkre, eddigi teljesítményünk és a forgatókönyv alapján. Ez reméljük nem mond ellen annak, hogy az egyébként nagy részben önerőből, és külföldi támogatásból fenntartott Proton Színház tulajdonosai véleményt formáljanak, vagy kritikát fogalmazzanak meg, akár szolidaritási, akár szakmai alapon.

Reményeink szerint választ adtunk L. Simon államtitkár Úr kételyeire. Bízunk benne, hogy munkánkkal ezután is jó példát fogunk mutatni a kételkedők számára, hogy a hiteles működésre van lehetőség, a vita kommunikáció, és hogy a kritika előre viszi a társadalmat. Szeretnénk hinni, hogy a kultúra támogatása körül kialakuló nézeteltérés helyett egyszer egy nyílt szakmai vita veheti kezdetét. Tisztelt L. Simon államtitkár Úr, mi a facebook üzenő oldal helyett nyitottak vagyunk a párbeszéd szakmai fórumokon történő folytatására. Munkánkkal mindig is az apolitikus művészet lehetőségét kerestük és hirdettük. Bizalmunk töretlen".