Ragályi Elemér lett az év operatőre

2012.11.16. 20:40
Ragályi Elemér lett az év operatőre és kapta meg az Illés György-díjat, valamint a rendezvény különdíját a 9. Aranyszem Operatőr Fesztivál pénteki díjátadó ünnepségén.

Az Aranyszem-díjat a játékfilm kategóriában Máthé Tibor érdemelte ki, a természetfilm kategóriában Tóth Zsolt Marcell, a televíziós sorozatok kategóriában pedig B. Marton Frigyes, Győri Márko és Babos Tamás vehette át a Műjégpálya dísztermében megtartott díjátadó esten - közölték a szervezők pénteken.

Dokumentumfilm kategóriában Kiss Péter Rudolf, kisjátékfilm kategóriában Pohárnok Gergely nyerte el a díjat, míg zenés klip kategóriában Polgár Csaba, imagefilm kategóriában Mohi Sándor bizonyult idén a legjobbnak.

Ebben az esztendőben adták át először a Gattyán György által alapított különdíjat, amelyet első alkalommal Ragályi Elemér vehetett át.

Zákonyi S. Tamás, a Mafilm Nonprofit Zrt. elnök-vezérigazgatója a 20. század filmes eszközei közül néhány fénymérőt adott át azok régi tulajdonosainak, Andor Tamásnak, Koltai Lajosnak, Langmár Bélanak, Szabó Gábornak és Zsombolyai Jánosnak. A már elhunyt Illés György és Jankura Péter helyett hozzátartozóik vették át a fénymérőket.

A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával megrendezett Aranyszem Operatőr Fesztivál 2012 kurátorai Babos Tamás, Csukás Sándor, Fillenz Ádám, Gulyás Buda, Nagy András, Szalai András, Vecsernyés János operatőrök és Gattyán György producer voltak.