Esterházy Péter Jeanette Schocken-díjas lett

2012.11.23. 12:48
Esterházy Péternek ítélték oda Bremerhaven városának 2013-as Jeanette Schocken irodalmi díját. A rangos elismerésről egy öttagú független zsűri döntött. A díjat kétévente ítélik oda a legnagyobb német tengerparti város polgárainak nevében, teljes neve Jeanette Schocken Preis - Bremerhavener Bürgerpreis für Literatur.

Az irodalmi díj azt szolgálja, hogy ne merüljön feledésbe a náci rezsim alatti könyvégetések szomorú emléke, egyben bátorítás az üldözött irodalomnak. Esterházy Péter a Magyarországon 1979-ben, Németországban azonban csak nemrégiben megjelent, Termelési regény című kötetével érdemelte ki a díjat.

"Nyelvi játékaival és felforgató elbeszélésmódjával Esterházy annak idején kicselezte a cenzúrát, amely átsiklott a szerzőnek a történetben lévő okos humorba burkolt rendszerkritikája fölött" - írta indoklásában a zsűri. Esterházy emellett hiteles krónikás volt: kezdetektől fogva a társadalmi és a politikai összefüggésekről írt, ezáltal hazája irodalmi lelkiismeretének része - fűzte hozzá.

Esterházy Péter európai rangú író, köteteit eddig 30 nyelvre fordították le - emlékeztetett a közlemény. "Elbeszélőként olyan súllyal van jelen, hogy új jelentést ad a könyv fogalmának: általa a nagyság és a szépség szövegből épült házába lépünk be, ahol az olvasó jól tud élni" - írták.

A díjat 2013. május 5-én adják át a bremerhaveni történeti múzeumban. A korábbi kitüntetettek között szerepel Kertész Imre Nobel-díjas író és Tábori György (George Tabori), Louis Begley lengyel születésű amerikai, Lizzie Doron izraeli szerző, Richard Sennett amerikai szociológus-író, valamint a német Ursula Krechel.