Jolán
7 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Stohl nem fogadta alsógatyában a felügyelőt

2012.11.24. 00:09
Helyreigazítást kért a Magyar börtönpokol című kötetben megjelentekkel kapcsolatban a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága. A könyvből részleteket közlő Blikk elhatárolódik a lapban lehozott kivonatoktól. Kérdés, hogy bezúzhatják-e a könyvet.

Stohl András és Szalai Vivien könyvét bezúzathatják, ha a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) vizsgálatát és keresetét követően az derül ki, hogy a "150 nap a rácsok mögött – a rideg valóság, amit Stohl András látott" – alcímmel ellátott botránykönyv állításai hamisak, írja a Blikk.

Szalai Tímea, a BVOP sajtóiroda osztályvezetője az Indexnek erről annyit mondott: „A büntetés-végrehajtási szervezet minden, a hatályos jogszabályok által biztosított eszközt igénybe vesz és a jövőben is igénybe fog venni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy személyhez fűződő jogait – különösen jó hírnevét – megsértették. A jelen üggyel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás a jövőben kizárólag az arra hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt fejti ki álláspontját."

A  március 5-én a Kozma utcai börtönből öt hónap után feltételesen szabadult műsorvezető és színész börtönnaplója és ott adott interjúi alapján íródott a könyv. A BVOP osztályvezetője nem válaszolt a kérdésünkre, hogy Stohl András, Szalai Vivien, a könyv írója vagy az Alexandra könyvkiadó ellen indítanának-e keresetet. Annyi biztos, hogy 8000 fegyőr nevében a szakszervezetük kérte a BVOP-t, vizsgálják meg a könyv tartalmát.

A napilapban ugyanakkor megjelent, hogy Dr. Kamarás Péter ügyvéd szerint lehetséges elvben a könyv bezúzatása is. Az általunk megkérdezett szakértők szerint ez csak akkor következne be, ha olyan fokú jogsértést tartalmaz, amit nem lehet sima kártérítéssel vagy egyéb módon orvosolni. Így a bezúzás ténye csak a per lefolyása után derülhet ki.

A Blikk előre tudta

A Blikk hosszabb sorozatot közölt a könyvből, mindenesetre elhatárolódott utólag: „A Blikk alig néhány oldalnyi részletet közölt csupán – sorozatában jelzett is néhány hajmeresztő lehetetlenséget – a könyv „sokkoló eseményei" közül" – írták mai cikkükben. Tekintettel a könyv nagy betűméretre, csak egy sztori háromoldalas, és vagy hat történetet vettek át, ami tucatnyi oldalnál többet jelent. „A részletek is hemzsegnek a valótlanságoktól a büntetés-végrehajtás szerint – tették hozzá. – Biztos forrásból értesültünk, hogy a börtönben dolgozó 8000 fegyőrt tömörítő szakszervezet is elégtételt követel, a bv. jogászai pedig gőzerővel dolgoznak".

A Blikk azzal védekezik, hogy a „kötetből idézett sorozat melletti cikkekben is jelezte, miért lehetetlen például a gyilkos fegyőrről szóló részlet". Valójában nem foglaltak így állást, nem nevezték lehetetlennek a történetet, csak lejegyezték Stohl gyilkos fegyőrről szóló esetét, majd odaírták, hogy a sztár hallomás alapján szerezte az információt, és hogy utánajárásuk szerint nem lehet büntetett előélettel fegyőrként dolgozni. De szakértőnk szerint valójában lehet, tíz év után ez elévül, és újra igényelhető a büntetlen előélet, az eset pedig több mint tíz éve történt.

Gyilkos fegyőr (részlet)

„Több mint tíz éve egy rabot annyira megvertek, hogy leszakadt a lépe, a veséje, megrepedt a mája, és a sérülései­be belehalt. Nem a rabtársai tették. Az akkoriak mind tudták ezt, és azt is, hogy kik vettek részt a – nevezzük nevén – gyilkosságban. Felelősségre vonták a tetteseket, közülük egyvalaki börtönbüntetést is kapott, itt mindenki úgy tudja, hogy összesen két évet, amit le is ült Tökölön. Történetesen ez az ember ma már újra a börtönben dolgozik őrként. Tehát találkozik azokkal is, akik tudják róla, hogy mit művelt. A tűzzel játszanak, akár azért, mert valaki leszarja a következményeit, és bosszút áll, akár azért, mert a rabok azon dühöngnek, hogy velük bármit meg lehet tenni büntetlenül. Szóval szar helyzet. Még egyszer fontosnak tartom elmondani, hogy nem rágalmazni szeretnék, de túl sokan állították, hogy ez megtörtént".

A napilap mindig megkereste a BVOP-t, ami csak a könyv teljes megjelenése után kívánt reagálni, és egy levélben küldte el a helyreigazítást az egész kötetre vonatkozóan olyan részletekkel, mint „a valóság a fenti híreszteléssel szemben az, hogy a Budapesti Fegyház és Börtön állományában nincs olyan fegyőr, aki ellen 28 feljelentést tettek kegyetlenkedés miatt." A helyreigazítás nem túl konkrét: azt, hogy 27 feljelentést tettek-e, nem tudhatjuk, főleg hogy nem a feljelentés számít, hanem az elmarasztalás.

Szórakoztató esetek is vannak a helyreigazítás felsorolásában, ami a könyv reklámjának is tűnhetne, hisz kedvet kaphat az újságolvasó a börtönsztori elolvasásához az olyan idézetektől, mint: "a valóság az, hogy Stohl András egyetlen műszakváltásnál sem fogadta alsógatyában a felügyelőt". "Stohl András panaszára sem este hatkor, sem más időpontban nem vágta haptákba magát az egész büntetés-végrehajtás." Ezek ugyanis nem zárják ki, hogy mondjuk fürdőgatyában fogadta a felügyelőt, vagy hogy a teljes büntetés-végrehajtás helyett csak a háromnegyede vágta magát haptákba a színész előtt. De persze az is lehet, hogy a könyvből idézett mondatokból egyáltalán semmi sem igaz.

Maga Stohl a börtönben marketingként élte meg az első könyvéből megjelent botrányszagú részleteket felhabosítva közlő cikkeket, amiket az ügyvédje, Dr. Ruttner György hozott be látogatásakor: „Csak kiragadott mondatok, nem a teljes szöveg. Így olyan címlapokat gyárthattak belőle, amilyet csak akartak – írta a Magyar börtönpokolban. – Tulajdonképpen még hálás is voltam, mert az emberek éhesek a botrányra, így még több fogy belőle, és ha még arra is veszik a fáradságot, hogy elolvassák, úgyis megtudják a valós sztorit".

Parádi Judit, a Ringier kommunikációs vezetője az Indexnek annyit mondott, hogy az ország vezető napilapjaként a jövőben is tájékoztatni fogják olvasóikat az ezzel az üggyel kapcsolatos történésekről.

Stohl nem keres a könyvvel, de perelhető

Érdekes, hogy bár pénz nem kap a könyvért Stohl András, perelhető. Ő erről így írt a könyvben: „Kapsz egy büntetést, amit letöltesz, és ez neked pénzkiesés, mert nem tudsz dolgozni, majd azt is megtiltják, hogy erről írj, és pénzt keress vele. Ezt meg hogy matekozták ki?" Januártól jogerősen elítélt bűnözők nem kérhetnek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az általuk írt könyvekért, filmes jogokért. A közigazgatási államtitkár, Rétvári Bence – az MTI-nek adott nyilatkozata – szerint ha Stohl András színész könyve esetében a tilalom 3 év után szűnne meg, így az (eredetileg tízhónapos) büntetését is beszámítva, négy évig tart számára a joghátrány.

A Nemzeti (részlet)

Mókás, ahogy eligazítást tart az osztályvezető asszony, hogy érezzük magunkat megtisztelve, hogy a Nemzeti színészei ellátogatnak hozzánk, szemét mocskos alja népekhez.  Ott állok sorban, és egy személyben vagyok az alja nép és a Nemzeti színésze. Képzeljétek el, milyen lehet ebben a helyzetben hallgatni, hogy legyek normális, bekiabálásokkal ne zavarjam a műsort, ha nő van, ne hurrogjak – folyamatosan vigyorgok. De belül meg kurvára szenvedek, és még jobban szégyenkezem. Ha valaha nem tudtam volna, mi is az a szégyen, hát most bizony megtudtam."

Stohl maga is megjegyzi könyvében, hogy rabtársai azt ígérték, hogy tanúskodnának a kérdéses pontokkal kapcsolatban. De megkerülhette volna ezt az egész vitát azzal, ha fikcióként jelenteti meg a beszámolót. Akkor is mindenki összekötötte volna a börtönélményeivel.

Bár még Árpa Attila sem fikcióként írta meg a Ha én ezt a klubról egyszer elmesélem könyvét az RTL Klub-os élményeiről. „Ezért haragudott Frei Tamás és Liptai Claudia, hisztizett Csiszár Jenő és fenyegetőzött a Zámbó-család. De végül nem perelt senki, mert igaz volt" – foglalta össze a producer 2003-as könyve utóéletét. Ebben a könyvben egyébként Stohl Andrásról is írt a Fejjel a fának című fejezetben.

„Nem jellemző a kiadónkra, hogy szándékosan vitás dolgokat jelentetnénk meg, a kiadó figyelembe veszi, hogy a könyv ne tartalmazzon támadható állítást, akár jogászokkal is átnézeti a kéziratot – mondta az Indexnek Halász Gábor, az Alexandra kiadóvezető-helyettese. – Stohl András első kötetével kapcsolatban nem merült fel jogi probléma."  Amennyiben a betiltás mellett dönt a bíróság – teszi hozzá Halász – az nem lesz gyors: a szerzői jogi perek sokáig el szoktak húzódni, visszavonni csak a raktári és a bolti készleteket tudják.

A betiltás ritka itthon, 2006-ban  a Tesco titok-könyv került közel a bezúzatáshoz, de végül megúszta.