Emma
-2 °C
6 °C

A közgyűlés dönthet a botrányos kiállítás miatt kirúgott vezetőről

2012.12.05. 12:19 Módosítva: 2012.12.05. 12:30
Miután szombaton Botka László szegedi polgármester nem írta alá a Fidesz-KDNP és a Jobbik képviselői által megszavazott határozatot Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjének leváltásáról, a szegedi közgyűlés december 13-ai rendkívüli ülésén dönthet ismét a kérdésről.

Bátyai Edina leváltását azután kezdték el követelni, hogy Szegeden november 17-én nyílt tárlat Kontrasztok vonzásában címmel az önkormányzati pénzből üzemeltetett REÖK-palotában, a Szegedi Szabadtéri Játékok Nonprofit Kft. Regionális Összművészeti Központjában.

Az indulatok Győrffy László „Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben” című alkotása láttán szabadultak el, az asztalon egy levágott kézfej mellett díszelgő, 12 tányérnyi szarkupac és a fölé lógatott koponyás kép sokak szerint nem más, mint Jézus és tizenkét apostol utolsó vacsorájának polgárpukkasztó ábrázolása.

Az installáció kiverte a biztosítékot a városi közgyűlés kulturális bizottságának KDNP-s és fideszes tagjainál, akik szerint „a vallásgyalázást, istenkáromlást nem lehet közpénzből támogatni, a művészet ilyen irányú szabad megvalósulásának a helye a magángaléria". Szerdán a kulturális bizottság ülésén pedig már bejelentették, hogy Bátyai Edinával szemben elfogyott a bizalom, és bemutatták az ügyvezető helyére az új jelöltet, Kelemen Csabát.

Pénteken este a Milla szegedi aktivistái által Facebookon meghirdetett gyertyás demonstráción közel százan jelentek meg a szeged.ma beszámolója szerint. A tiltakozók akciójukat az István a király közönségtalálkozójának idejére hirdették meg. A demonstráción többen transzparensekkel jelentek meg "Mentsük meg a szabadtérit!" vagy "Nem akarunk Szegeden kultúrharcot" felirattal, és aláírásgyűjtés is folyt Bátyai Edina elmozdítása ellen. Az eseményen megjelent az MSZP-SZVE frakció számos tagja, köztük Solymos László alpolgármester, Kozma József, Nagy Sándor, Gila Sándor, Tóth Károly és Kónya Sándor képviselők is.

Szombaton ennek és a Magyar Teátrumi Társaság tiltakozó levelének ellenére szenvedélyes és a személyeskedést sem mellőző vitát követően a Fidesz-KDNP frakció tagjainak és a Jobbik képviselőjének szavazatával Bátyai Edina leváltásáról döntött a testület. A határozatot azonban Botka László (MSZP) polgármester – élve az önkormányzati törvényben adott jogkörével – nem írta alá. Ekkor a politikus közölte, amennyiben a javaslat a rendkívüli közgyűlésen is megkapja a többséget, automatikusan hatályba lép.

A polgármester a szavazást követően kifejtette, méltatlannak tartja, hogy a jobboldali képviselők a magyar kulturális élet egyik zászlóshajóját áldozták fel politikai céljainak. Botka László szerint ugyanakkor biztató, hogy a teljes művészeti elit és valamennyi szakmai szervezet ideológiától és pártállástól függetlenül szinte ugyanazokkal a szavakkal tiltakozott a tervezett lépés ellen.

Botka László a rendkívüli közgyűlés időpontját bejelentő Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „ami történik, nem Szeged szégyene, hanem azé a tizenöt képviselőé, akik ezeket a törvénytelen és kárt okozó javaslatokat megszavazták. Adjunk nekik esélyt, hogy meghallják a szegediek felháborodott hangját, és legyenek képesek korrigálni a városnak hátrányos döntéseiket!”

Kohári Nándor, a Bátyai Edina menesztéséről szóló határozatot jegyző fideszes képviselő az MTI érdeklődésére közölte, fenntartja a korábbi javaslatát. Ennek alapján a közgyűlés pályázatot írna ki a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetői posztjára, és annak elbírálásáig korlátozott szerződéskötési jogkörrel a cég szabályzatában leírtaknak megfelelően a jelenlegi helyettes, Juhász Péter irányítaná a vállalkozást.