Elhunyt Fehérvári Géza

2012.12.26. 18:21

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Fehérvári Géza Londonban élő művészettörténész, régész és orientalista, az iszlámkori iráni művészet híres magyar kutatója - értesült szerdán a Magyar Nemzet Online.

Fehérvári Géza 1926-ban született Egerben; 1953-ban szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum segédkurátoraként kezdett dolgozni, de az 1956-os forradalom bukása után kénytelen volt elhagyni az országot, letartóztatás fenyegette, mert az intézménynél a Forradalmi Bizottság elnöke volt.

Bécsben posztgraduális tanulmányokat folytatott a Kunsthistorisches Institutban. Később, Londonban beiratkozott a Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetébe, ahol 1961-ben doktori
címet szerzett, majd professzora halála után az iszlám művészet és a régészet oktatását vezette az intézménynél. Tanított Oxfordban is, és közben számos kutatást, illetve ásatást vezetett egyebek mellett Iránban, Egyiptomban és Törökországban.

Az egyetemi munkát 1987-ben abbahagyta, de azután is számtalan tudományos értekezése jelent meg magyarul, angolul és németül.

Fehérvári Géza 1992-től 1995-ig Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben,
Bahreinben és Ománban volt nagykövet. 1995-ben nyugdíjba vonulása után visszatért Londonba, ahol a kuvaiti Tarek Radzsab Múzeum kurátora lett.

Közreműködött az Iparművészeti Múzeum tavalyi, a Qádzsár-kori perzsa művészetet bemutató kiállításának megrendezésében.

2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes
tudományos munkásságáért, az iszlám művészetek hazai megismertetéséért és népszerűsítéséért, valamint a magyar-arab kapcsolatok elmélyítése érdekében végzett tevekénységéért.

A Három nemzet szolgálatában címet viselő önéletrajza 2008-ban magyarul is megjelent.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport