Nem akartam kiárusítani a poénjaimat

„Hosszas diplomáciai iszapbirkózást” említesz elköszönő üzenetedben – mit értesz ez alatt?

A „diplomáciai” jelzővel enyhíteni próbáltam a dolgot, az iszapbirkózással pedig jelezni, hogy a stand up is tagadhatatlan konfliktusokkal jár, mint minden alkotótevékenység. Én mindig is nagy lázadó voltam, pedig nem élvezem, a fodrásznál még sosem mondtam, hogy túl meleg a víz, de vannak olyan konfliktusok, amiket vállalnom kell, hiába viselnek meg engem is. Próbálom a minőséget védeni, azt akarom, hogy minél jobb legyen a műsorom, és ehhez sajnos néha nemet kell mondani.

A visszatérő konfliktus, hogy milyen gyakran lépjek fel, egy városban, a rádióban, vagy a tévében. Én ezt mindig próbálom korlátozni, kisebb-nagyobb sikerrel. Ugyanis a hozamkorlátozásban hiszek, ennyi azért ragadt rám a temérdek boroscímkéről. Pilinszky is erről beszél: „Nem az a fontos, hogy a madár hányat csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.” Az is lehet, hogy egy kicsit túltaktikázom a dolgot, túl óvatos vagyok, de egyelőre a visszajelzések engem igazolnak.

Azt mondod, a műsor érdekeit véded – a kilépéssel tehát azt jelezted, hogy bajod van a műsor színvonalával?

A saját szövegemről beszélek. Nem a kontextussal volt bajom, hanem azzal, hogy hányszor kerülök képernyőre. Véges számú poén jut eszembe, és ha túl sokszor vagyok a tévés műsorban, akkor kiárusítom a poénjaimat, nem marad az élő fellépésekre. A fő csapásirány az utóbbi, a művházas, színháztermes, klubos fellépések világa, a tévében a kész, „vágásérett” anyagokat adtam, adom el. Ez rólam szól, a többieket nem nekem kell értékelnem. Kitermelődött pár remek humorista egy-két év alatt, ekkora országban, ennyi idő alatt, ez jó. Örvendjünk!

Hány kezeden tudod megszámolni őket?

Mivel nem vagyok asztalos, egy kezemen. De én nyilván máshogy hallgatom a humoristákat, mást figyelek meg, máshogy hallom a hatásokat a mondataikban, amiket én lopásnak, ötlettelenségnek is érezhetek, de lehet, hogy a néző nem annak érzi. Vannak titkos favoritjaim, vannak, akiken csodálkozom, hogy ki mernek állni, de főleg a saját szövegemmel foglalkozom, elég gondom van azzal is. A stand up sikerének a titka az lehet, hogy a „kismesterek” előadásában is rengeteg munka van, és ezt a nézők érzik. Az más kérdés, hogy ez a munka kinél mennyire hatékony.

Ha szerinted ilyen kevés jó humorista van a műsorban, mégiscsak gondod lehet a színvonalával.

Nem a többiek színvonala fájt nekem, elsősorban, hanem inkább a sajátomért aggódom. Az egyik nagy csapdája lehet a stand upnak, ha a fellépő a hamis sztereotípiát nem megkérdőjelezi vagy felülvizsgálja, hanem esetleg erősíti azt, és így az általánosítások hullámain szörföl. Arról is beszélni kellene, hogy ezek a sztereotípiák nem biztos, hogy igazak.

Minden szereplő saját magáért felel, és minden embert ítéljünk meg saját maga teljesítménye alapján. Viszont az igazságtalan, amikor engem összemosnak olyanokkal, akikkel nem értek egyet. Amikor valaki olcsó cigányos – vagy rendőrös, nős, szlovákos, és még sorolhatnám – sztereotípiákra építve járatja le a műfajt, az rám is rossz fényt vet, mert rossz humoristának lenni, ha a többség olyan dolgokat mond, amikkel nagyon nem értek egyet. És nem állítom, hogy én ezeket a csapdákat mindig el tudom kerülni! Nem valamifajta problémafelvetést gátló politikai korrektséget kérek számon, mert a pc-t is ugyanúgy kritizálni kell, meg kell kérdőjelezni, le kell rántani róla a képmutatás leplét, szerintem. És ezzel vázoltam is a következő negyven évem szerény céljait.

Voltak emiatt személyes konfliktusaid is?

Nem nagyon, mert jellemzően azokkal beszélgetek erről, akikkel egyetértek. Úgy éreztem, nem ellenségesek velem, és most a kilépésnél is ez volt az élményem. Az RTL Klubtól sem haraggal váltunk el, csak rájöttünk, hogy máshogy képzeljük el a műfajt, és nincs értelme olyan kompromisszumot kötni, amiben egyikünk rosszul érzi magát. Persze, kockázatos a dolog. Hoztam én már pár kockázatos döntést az életemben, például amikor 2008-ban kiszálltam a Dumaszínházból, vagy amikor először megnéztem Fásy Ádámék Mesterhármasát: „I did it my way.”

A szerződésed a műsoron kívül mire terjedt ki? Beleszóltak például a fellépéseidbe vagy esetleges reklámszereplésekbe?

Nem. Az a bizonyos bankreklám mindenkinek a saját döntése volt, én – meg a Kőhalmi! – abban azért nem vettem részt, mert úgy éreztem, hogy a hitelességem többet ér. Nem hiteles, ha reklámozod a bankot, és utána húsz perc múlva arról beszélsz, hogy a lakáshitel milyen szívás. Nem hiteles az sem, ha az ember a celeblétre panaszkodik, és közben részt vesz celebkeltető műsorokban.

Ha már említed Kőhalmi Zoltán kollégádat, ő kapott egy önálló estet az RTL-en. Nálad nem volt szó ilyenről?

Részletekről nem beszélhetek, sőt arról sem beszélhetek, hogy erről nem beszélhetek. Az interjú korábbi részében már válaszoltam.

Nemrég volt az első magyar roast. Mi a véleményed erről a műfajról?

Nem egy rossz formátum, de szerintem minél szellemesebben kell űzni, a feleslegesen vulgáris és egyszerű, öncélú poénok nélkül.

Amerikában minden roast tele van öncélú, vulgáris poénokkal...

Lehet, de Amerika nem azt jelenti, hogy: „minden, ami jó.” Persze a stand up történet
legnagyobbjai ott működtek. Meg nálunk a Hofi.

Követed az amerikai stand upot?

Pár éve kezdtem el, ahogy fejlődött az angoltudásom, pontosabban, ahogy a magyar feliratok sűrűbbek lettek. Nagy kedvenceim George Carlin, Russel Peters, Bill Hicks.

Ők is elég vulgárisak tudtak lenni.

Lehet vulgárisnak lenni, de kreatívan. Ahogy például Tarantino káromkodtatja a szereplőit, na, ott minden fucking a helyén van. Pintér Béla színdarabjaiban is minden bazmeg ragyog. Szerintem egy káromkodó humorista miatt nem lesz több bazmeg a közbeszédben, hanem ő úgy reagál, amilyen a közbeszéd, bazmeg! Meg kell hallgatni a késői Hofit, ő is sokat durvult, mert a nyilvánosság is durvult, durvul.

Carlin és Hicks erényeit pedig főleg abban látom – ami szerintem a stand upnak már a legmagasabb szintje –, hogy ők már nemcsak történeteket mondanak, hanem hangosan gondolkodnak. Pajor Tamás – már az 1.0-ás Pajor Tamás – mondja a Rocktérítőben, „a rock and roll, az nem egy tánc”. A stand up pedig nem csak viccek mesélése vagy történetek összefűzése, hanem közös gondolkodás a közönséggel. Carlin sokszor felvetett valamit, akár vulgárisan, a nagyérdemű pedig nem is tudta, mi fog abból kisülni, felhördültek, mozgolódtak, zsibongtak. Aztán Carlin szellemesen körüljárta a felvetést, és máris látható lett, hogy ez az ember gondolkodik.

És nem is kell egyetérteni ezekkel a gondolatokkal, pár dologban én sem értek egyet Carlinnal, de a felvételein látom, hogy a gondolkodás szabadságáért küzd, és ez tetszik. Kisebb-nagyobb benzines kannákat hajít a Felvilágosodás pislákoló tábortüzére. Emellett a szakma csínját-bínját is nagyon tudta ám George, mert a humoristánál az alapszolgáltatás, hogy megröhögtet! Szóval nem az unalmas okfejtések mellett teszem én itt le a garast. Ott van például a Monty Python, a humor Olümposzának örökös lakói. Ők az egész élet abszurditását feldolgozták filozofikus és elementáris szkeccsekkel. Jó lenne ilyen nagy dolgokról, ilyen egyszerűen, ilyen viccesen, ilyen ötletesen beszélni.

Az elköszönő üzenetedből úgy tűnt, hogy nincs kész terved a közeljövőre – azóta kitaláltad, hogyan fogsz működni?

Ötleteim vannak, de még nem konkretizálódott, miként fognak ezek megvalósulni. Fel kell vennem majd az új önálló estemet valahol, és valahogyan megosztani. Van egy rajongói oldalam a Facebookon több mint 140 ezer követővel, nyilván őket is mozgósítani lehetne. Egy dvd sem kizárt, bár az ugye múlt századi dolog, így nem ez a fő irány. A tévés szereplésekről sem mondtam le, valahol majd látható leszek, előbb-utóbb. Még körvonalazódik a dolog, addig járom az országot, és Pesten a Corvin Dumaszínházban vendégművészként továbbra is fellépek, havonta többször is.

Említetted a YouTube-ot, amin rengeteg, nem legálisan feltöltött videó van rólad. Harcolsz ez ellen?

Az elején még próbáltunk harcolni, de reménytelen, hidrafej-effektus van az internet világában. És nem is egyértelműen negatív ez a jelenség, mert a YouTube révén gyorsan megismertek minket; ami jó, azt körbeküldik, és végső soron az a célunk, hogy minél több emberhez eljussunk. Igaz, nem legálisan, de nem nyavalygok.

Ugyanakkor ott a probléma, hogy tudom-e olyan tempóban kitalálni a poénokat, hogy ne érjenek utol a nézők. Amikor nem voltak kereskedelmi csatornák meg internet, és Hofi egy évben egyszer volt a tévében, mindenki azt az egy alkalmat várta. Most jobban szét van aprózva a dolog; ahogy Ady mondja, minden egész eltörött. Nehezebb eljuttatni a műsort a nézőkhöz, mégsem tudjuk tovább használni, amit elmondunk – mert ami a tévében lement, az már fent van a YouTube-on, azt már nem mondhatom többet. Egyébként most már a YouTube-bal is lehet valamilyen megállapodást kötni, ennek is éppen most nézünk utána.

A Zalában kezdtél falunapokon, alapítványi bálokon, aztán Pesten a Dumaszínház révén gyorsan népszerű lettél. Milyen zökkenőkkel ment ez a váltás?

Nem volt az olyan gyors, volt idő akklimatizálódni a különböző szinteken, és még csak a hegy lábánál járunk, remélem. Nem járt különösebb gonddal, hacsak nem azzal, hogy megismernek az utcán. Ez ugyanis nekem nem célom, nem fürdőzök az ismertségben, nem is kedvelem, de elfogadom, hogy ez a szakma ezzel jár. A bányászok meg szenesek lesznek. Az ismertség anyaggyűjtés szempontjából is problémás lehet, ha nem tudsz természetes helyzetekben élni. Ez például Búcsúszentlászlón nem jelent gondot.

Szülőfalud lakói gyakran szerepelnek a műsorodban, néha név szerint – ők ezt hogy viselték?

Büszkék rá, nem volt még sértődés. Sőt, most volt a harmincadik születésnapom, külön kaptam egy webkamerás videóüzenetet a szentlászlói kocsmából. Ott ült az all stars válogatott, a drímtím: Bandi bácsi, Köpör Pista, Jenő, Kasza Pista meg Ferus, mintha a Nemzetközi Űrállomásról jelentkeztek volna be, és üzentek nekem – ha meg lennének sértődve, nem üzentek volna. Vagy mást üzentek volna.

Az anyaggyűjtést hogyan kell ezt elképzelni? Kimész a városba egy diktafonnal?

Nem, mindent próbálok megjegyezni, feljegyezni, ha van rá mód, amíg ki nem tudom próbálni az új megfigyelést. Persze néha elfelejtem ezeket, de vannak fekete doboz típusú barátaim, már nem emlékszem kik, akiknek sokkal jobb memóriájuk van, mint nekem. Van természettudományos érdeklődésű barátom, akad bölcsész, költő, szobafestő-mázoló, tüzépes, matematikus, zenész, még humorista is, meg a Pepe, és ez fontos az anyaggyűjtésben: velük beszélgetve kerülnek megfelelő hívószavak és címkefelhők a fejembe. Mert olvasni amúgy főleg szépirodalmat olvasok.

Igen, ez látszik a poénjaidon is. Proustot, Hrabalt idézel – így akarod művelni a közönséget?

Nem, egyszerűen csak az érdeklődésem átszivárog a poénokba is. Lehet, hogy azért tűnik fel ennyire, mert a stand up nagyon populáris műfaj, mindenféle ember található a közönségben. Egyébként így is eléggé visszafogom magam, tudnék többet hrabalozni meg proustozni, mándyzni, ottlikozni, csehovozni, de a színpad törvényei többet nem bírnak el. A kedves nézők röhögni jönnek, nem dupla irodalomórára.

Mi a helyzet a politikai humorral? Volt már olyan helyzet, hogy egy ilyen poénod nem mondhattad el?

Nem volt ezzel soha gondom, sem a Showder Klubban, sem máshol. Még. Olyan anyagom van, amit a tévében nem mondtam el, a rádióban meg sem próbálnám, de most például a gerilla hadviseléssel tudom majd közölni.

Milyen a viszonyod a régi humoristagenerációval, Fábryval, Nagy Bandóval?

A hazai stand up Fábry csehszlovák szöszmöszmackójából bújt elő. Az ő holdudvarából indult az egész Dumaszínház. Sinkó örül, ha megyek a Kabaréba, Farkasházy és Sándorgyuri is mindig elismerően nyilatkoznak rólam, szóval a viszony jó. Amikor mi, fiatalok, felbukkantunk, voltak páran, akik ellenérzéssel fogadtak minket, mások meg, mint például Nagy Bandó és az említettek, támogattak. És Bajor Imivel is ittam már. Főleg persze a Dumaszínházas kollégákkal találkozom, mivel fellépünk együtt, sőt néha civilben is koccintunk.

Szeretnél egész életedben a humorból megélni, és nyugdíjas korodig humorista lenni?

Vannak erre példák, Hofi meg Carlin... ja, és Molière. Az embereken múlik, hogy meddig léphetek fel, hiszen ők veszik a jegyet, ők tartanak el. Ha meglesz bennem még a kétely és a bizonyítási vágy, lesz mondanivalóm, és úgy érzem, hogy az engem foglalkoztató témákat újra és újra meg tudom közelíteni vicces módon, akkor igen, szeretném egész életemben ezt csinálni. Mert nekem ez flow-élmény, ez okoz nagy örömöt: kitalálni, formálgatni a poénokat, aztán elmondani.