Emőke
6 °C
20 °C

Milyen szerszáma van az igazi férfinak?

2013.01.11. 13:18
A dugig telt Deák Erika galériában igen klassz fotókiállítást hozott össze Barakonyi „A Művész" Szabolcs, az Index fotórovatvezetője, ami a magyar férfiak legnépszerűbb péniszhelyettesítőjét helyezte az objektív alá. Én nyitottam meg, itt a szöveg, ütős képekkel.

A nagy művek gyakran igen egyszerű állításokat fogalmaznak meg. Woodehouse Nyári zivatara mondjuk azt, hogy a gazdagok vicces idióták. A Csontváry-féle Taorminai görög színház romjai azt, hogy pusztán lelkesedéssel a világon mindent el lehet érni. Barakonyi „Shooting Star" Szabolcs Tennivaló című kiállítása meg azt, hogy a férfinak a világon a legfontosabb a szerszáma.

Én a nyolcadik kerületben nőttem fel, egy olyan világban, ahol a férfiak lényegesen gyengédebbek voltak a kéz alatt szerzett króm-vanádium csavarkulcskészletükkel, mint a feleségükkel. A fiú onnantól volt férfi, hogy egyedül használhatta a fúrógépet. Pont egyforma lelkesedéssel mondtuk ki azt, hogy körfűrész, mint azt, hogy Fenyő Miki.

A legkirályabb szerszámok azok voltak, amik istentelen erős hangot adtak ki vagy veszettül szikráztak, a kettő kombinációja pedig a Szikora Robi dobverőjével egyenértékű kultusztárgyat eredményezett. Az autószerelő és a hegesztő apukák számítottak messze a legmenőbbnek, a legtitkosabb álmom pedig nem egy gördeszka vagy versenybicikli volt, hanem az a titokzatos gép, ami a kétdecis kokakólás üvegeket kicsit megolvasztotta, aztán virágvázává nyújtotta. Minden menő osztálytársamnál volt ilyen váza, de az én szüleim festőművészek voltak, ezért úgy gondoltam, hogy nekem soha a büdös életben nem lesz még csak saját kéziszerszámom sem. Most már vannak gyerekeim, egész nagyok, lassan túl vagyok az álfiatal korszakon is, de mivel még sohasem flexeltem, még mindig úgy érzem magam, mint egy alsós gimnazista.

Ha 1844-ben már vannak elektromos háztartási kisgépek akkor Erkel Ferenc tuti, hogy flexre írta volna a magyar himnusz zenéjét.

A flex végigkíséri a modern kori magyar ember életét az első orrszívó porszívózástól a temetésig.  Újszülöttként a flex falon átszűrődő vijjogása döbbent rá arra, hogy vagyunk mi és van a külvilág. Kisgyerekként a flex hangja a támadó dinoszauruszok üvöltésévé válik. Másnapos kamaszként a reggel nyolctól flexelő szomszéd elleni gyűlölet segít túlélni az első pár üveg vodkát. Felnőttként vagy aktív vagy passzív flexelővé válunk mindannyian, ebben aztán végképp nincsen harmadik út, hogy aztán a temetőben valami ismerős, távoli vijjogás terelje el egy pillanatra a rokonaink figyelmét arról, hogy milyen részeg a sírásó.

Szóval Barakonyi fotóművész igazi alaptémát választott, ami jó rizikós dolog, de aki nem rizikózik, az ne is állítson ki. Rizikós, mert az ember könnyen válik Nyilvánvaló kapitánnyá, és még könnyebben szimpla idiótává, vagy fotós esetében falinaptár-szerzővé, ha az élet nagy kérdéseiről akar értekezni. Szabolcstól azonban nem egyszerűen azt várta a szakvezetés, hogy kerülje el a csapdákat, hanem azt, hogy bravúrosan tegye azt.

Azt talán minden néző érzi, már az alapján a pár felszínes pillantás alapján is, amit egy kiállítóteremben a megnyitó előtt a művekre vetni lehet, hogy ezek a képek egyszerre végtelenül egyszerűek szinte már unalmasak, és ehhez képest mégis szokatlan erővel vágnak fejbe kapásból. Nekem mondjuk sportszerűtlen előnyöm volt, mert tegnap, a teljesen üres galériában láttam őket először így nagyban, falra akasztva, ezért csönd volt, így rögtön rájöttem a szintén nagyon egyszerű trükkre. Mivel a fotókon olyanfajta, baromi erős zajjal járó tevékenység folyik, amit minden ember jól ismer, ezek minden segédeszköz és hangrendszer nélkül is nem egyszerű, néma fotók, hanem hangosképek. A zaj lefotózása pedig egy be-LSD-zett André Kertésztől is szép teljesítmény lett volna.

A Tennivaló témája a felszínen: motoros kisgépek víkendtelken történő használata. Valójában viszont a modern férfi kilépése önmagából egy szigorúan szabályozott rituálé keretében. Ha szeretik a tundrai hasonlatokat, és ki ne szeretné őket, akkor a fotókon látható férfiak olyan sámánok, akiknek a fűnyíró, fúró, szegélyvágó, fűkasza vagy flex a varázsgombájuk. A fotókon látható férfiak teste egy hétvégi telken található, a Tisza partján, szellemük viszont az exponáló gomb lenyomásának pillanatában éppen dimenziót ugrik. Rohanó világunkban pedig ki várhatna annál többet egy művészi fényképtől, mint hogy dimenzióugrást rögzítsen?

Nézzék meg bármelyik főszereplőt. Nyár van, nem dolgoznak, vagyis nem ÚGY dolgoznak, ott állnak kisgatyában a napon, valószínűleg leszaladt egy-két sör, de az arckifejezésük ehhez képest fura. Se nem szomorúak, se nem vidámak, hanem egyszerre koncentrált és bambuló kifejezéssel néznek. Hát persze, hiszen amit látnak, az nem az őket körülvevő, fizikai világ.

De hadd ugorjak vissza egy kicsit oda, hogy amit mi látunk itt körben kiakasztva, az a modern férfi kilépése önmagából. De miért is kell kilépnie egyáltalán? Hát azért, mert frusztrált, hogy évszázadok óta nem tud vadászni.

Férfinak lenni nem könnyű, főleg azóta, hogy több lett az ember, a vad meg kevesebb, így már nem tudjuk azt csinálni, amit hagyományosan a leginkább lehetett férfias tevékenységnek nevezni a pletykálkodáson, a tökvakaráson és a pöcsünkre való állandó célozgatáson kívül, vagyis a zsákmányszerzést. A modern férfi azóta frusztrált, hogy nem zsákmányolhat tétre menően. Ezt a feszültséget évszázadokig fel tudta oldani hobbivadászattal, de a XX. századra végképp olyan sok lett a városlakó és kevés a vadállat, hogy a túlnyomó többség még a rituális színházként előadott vadállathajkurászást sem tudta összehozni. Pont amikor lakosság felének idegösszeomlása miatt szétesett volna a rendszer, a feltalálók feltalálták a háztartási szerszámgépeket, amiket az első férdfi a kezébe vett, bekapcsolt és az irtózatos vijjogást-kattogást hallva csak elmosolyodott, hogy igen, ez az.

Szóval Szabolcs szakrális pillanatokat kapott le, olyanokat, mint amikor a katolikus misét az ostya és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. Ezeken a kisbetűs, sőt néhol pocakos férfiak változnak át egycsapásra nagybetűsekké. És ebben a szertartásban az eszközök borzalmas hangjának is valódi funkciója van. Egyfelől a hangosságukkal hívják föl a figyelmet arra, hogy itt valami dimenzióközi dolog történik, éppen olyan indíttatásból, amiért a mise döntő pillanatiban csengettyűzni kezd a ministráns. Másfelől pont az elviselhetetlen hangerő és frekvencia biztosítja, hogy senki más ne merészkedjen az éppen átváltozó hím közelébe.

Az, hogy a szent pillanatban a szerszámgép azonossá válik a pénisszel, annyira nyilvánvaló, hogy nem is érdemel bővebb kifejtést. Barakonyi Szabolcs igazi férfi, de finom művész, ezért a legnyilvánvalóbb, leghangosabb – és vizuálisan is a leglátványosabb – péniszhelyettesítőt, a benzinmotoros láncfűrészt nem is szerepelteti a tárlaton. Az elektromosat azért igen.

A végére egy személyes vallomást: nekem a kaszaélesítős a kedvenc képem a kiállításról, és még csak nem is azért, mert ahogy van, tökéletes szimbóluma lehetne Magyarországnak.

Jó nézegetést mindenkinek, a kiállítás már meg is van nyitva!

(A kiállított képek a Deák Erika galériában tekinthetők meg)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!