Kinga, Kincső
16 °C
32 °C

Elhunyt Bakó Márta

2013.01.17. 16:30 Módosítva: 2013.01.17. 16:33

93 éves korában elhunyt Bakó Márta színművész, a József Attila Színház örökös tagja. A hírt a színház honlapján is megerősítették, jelezve, hogy a színművészt a József Attila Színház saját halottjának tekinti.

Bakó Márta 1920. április 9-én született Budapesten. 1942-ben végzett a Színművészeti Akadémián, majd a Nemzeti Színházhoz került, amelynek 1945-ig volt tagja. Innen a Vígszínházhoz szerződőtt, de 1947 és 54 között, a Rákosi-rendszer alatt nem kaphatott szerepet, 1951-ben ki is telepítették. 1955-től egy éven át Kecskeméten játszott, majd a Katona József Színház tagja lett, 2006-ban, ötven évnyi munka után kapta meg az örökös tag címet.

Tragikai tehetségnek indult, de később alkata miatt karakterszerepeket kapott. Egyik legjelentősebb alakítása a III. Richárd York hercegnéje. Szerepelt a Volt egyszer egy család, az Ismeri a szandi-mandit?, A Pendragon legenda, a Mikádó című filmben, továbbá számos tévéjátékban.
Rosszkor születtünk című önéletrajzi könyve 1991-ben jelent meg.

Számos filmben és tévéfilmben szerepelt, ugyanúgy feltűnt a Noszty fiú esete Tóth Marival filmváltozatában, mint a Pendragon legendában, a Szeleburdi családban, vagy éppen a Szomorú vasárnapban, vagy a Kisvárorsban. Sokan emlékezhetnek rá a Csengetett, Mylord? című brit sorozatból, ahol a nehéz sorsú bejárónő, Mabel magyar hangja volt. Általában epizódszerepeket játszott, ezért 1994-ben át is vehette  a Gobbi Hilda által alapított, az epizodisták számára odaítélt Aase-díjat. Emellett 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, és 2005-ben a József Attila Színház nívódíját is.

Bakó Márta 2010-ben lépett színpadra utoljára a József Attila Színházban, a Hamlet című előadásban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport