Győrffy Ákos kapta az idei Mészöly-díjat

2013.01.18. 15:53 Módosítva: 2013.01.18. 15:54
A Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélték oda a díjat.

Győrffy Ákos író, költő kapta idén a Mészöly Miklós-díjat, amelyet csütörtökön, a névadó születésének 92. évfordulóján adtak át Szekszárdon.A Mészöly Miklós Egyesület Győrffy Ákos eddigi életművének, kiemelkedően pedig a 2012-ben, a Magvető Kiadónál megjelent Haza című prózájának elismeréseként ítélte oda a díjat, amelyet Szörényi László irodalomtörténész, az egyesület elnöke adott át. A díjazott Mészölyt idézve köszönte meg az elismerést, mint mondta, 17 éve járt először Szekszárdon, "azóta történik minden ugyanúgy másképp" .


Győrffy Ákos 1976-ban született Vácon, 1996 óta publikálja verseit, eddig öt kötete jelent meg. Első, a Csóványos északi oldala című könyve 2000-ben látott napvilágot, 2004-es, Akutagava noteszéből című kötetét a német Rimbaud Verlag is kiadta. Számos díjjal ismerték el írásművészetét, 2010-ben Zelk Zoltán-, 2011-ben Artisjus Irodalmi díjat kapott.


A Mészöly Miklós Egyesület kilencedszer ítélte oda a szekszárdi születésű íróról elnevezett díjat, amelyet korábban Márton László (2005), Darvasi László (2006), Macsovszky Péter (2007), Cserna-Szabó András (2008), posztumusz Baka István (2009), Péterfy Gergely (2010), Zalán Tibor (2011) és Szkárosi Endre (2012) kapott meg. A Mészöly Miklós születésének évfordulóján rendezett emléknapon átadták a Kossuth-díjas író nevét viselő emlékplakettet is, amelyet idén Németh Judit, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár megbízott igazgatója vehetett át a Mészöly-életmű népszerűsítéséért.