András, Andor
-3 °C
3 °C

Vidnyánszky: Alföldi ne rendezzen Mephistót!

2013.01.31. 12:02
Vidnyánszky Attila a Népszavának adott interjújában bejelentette, hogy február végéig minden társulati taggal beszélni fog, azután derül majd ki, hogy kiket tart meg. A debreceni teátrumból legalább három színészt átcsábít.

Vidnyánszky a napilapnak elmondta, hogy az a kérése, hogy a Nemzetiben májusra tervezett Mephisto már ne szülessen meg.

Mint mondta, "több szereplő ugyanis jelezte, hogy nem kíván maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet majd kijátszani az előadást. Mielőtt még rám támadnak emiatt, jelzem: efféle racionális okokból hagyott el annak idején két bemutatót Jordán Tamás, hogy megkönnyítse az átmenetet Alföldinek".

Klauss Mann Mephisto című darabját a tervek szerint Alföldi Róbert rendezné Stohl Andrással, Péterfy Borival és Znamenák Istvánnal a főszerepben. A darabban játszana többek között Udvaros Dorottya, Söptei Andrea, Nagy Zsolt, Mészáros Piroska és Gáspár Sándor is. A premier dátumát május 10-ére hirdette meg a Nemzeti Színház. Alföldi hivatalosan június 30-ig vezeti a teátrumot.

Vidnyánszky az interjúban kitért arra is, hogy minden nemzetis darabot megnéz és február végéig minden társulati taggal tárgyalni fog, ezután derül majd ki, hogy kiket tart meg. A debreceni Csokonai Színházból - melynek igazgatói posztjára nemrégiben írtak ki pályázatot - legalább három színészt átcsábít Budapestre. A nevek már korábban kiderültek, eszerint Ráckevei Annát, Trill Zsoltot és Szűcs Nellit szerződtetné az új igazgató.