Auguszta
-4 °C
2 °C

Hugh Grantnek kisfia született

2013.02.17. 13:51
Kisfia született Hugh Grant brit filmszínésznek. Az örvendetes eseményről a sztár számolt be mikroblog-üzenetben.

Mint szombati Twitter-bejegyzésében írta: azt üzeni az újságíróknak, nagyon boldog, hogy kislányának már öccse is van. Mindkét gyereket imádja és édesanyjuk csodálatos. Kisvártatva szükségesnek tartotta még egy újabb bejegyzésben leszögezni, hogy ő a kisfiú apja.

Az 52 esztendős Grant, akit többek között a Sztárom a párom vagy az Egy fiúról című filmjeiből ismert meg a világ, nem fedte fel az újszülött nevét. A színész és élettársa, Tinglang Hong első gyermeke két évvel ezelőtt született. Az anya pár nappal később bírósági úton tiltotta ki az életüket megkeserítő lesifotósokat a környezetéből.

Grant elkötelezetten harcol a brit bulvársajtó megzabolázásáért. Szombati Twitter-üzenetében megjegyezte, hogy kisfia születési bizonyítványát már megszerezték bizonyos lapok. A mikroblogban akarta elejét venni a további vizsgálódásoknak azzal, hogy megerősítette a gyermekáldást. "Remélem, így békében hagyják a családomat" - fűzte hozzá.