Ötmilliós per Stohl ellen a börtönnaplóért

MTI/Index
2013.03.04. 13:11
A Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András és Szalai Vivien újságíró ellen, mert a Magyar börtönpokol című könyvükben valótlan dolgokat állítanak a büntetésvégrahajtásról, közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője, Koszta János. Az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki.

A felperes szerint a korábban bedrogozva balesetet okozó, öt hónapig rács mögött ülő Stohl és a színész börtönélményeit könyvbe szerkesztő újságírónő a tavaly ősszel megjelent kötettel megsértették a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát és az intézmény társadalmi megítélését is lerontották.Ezért most nyilvános bocsánatkérést és ötmillió forint nem vagyoni kártérítést követelnek tőlük (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és el akarják érni a kötet betiltását is.

Ahogy azt korábban mi is megíyrtuk, Stohl András 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton autójával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte. Jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult. Stohl az élményeiről börtönnaplót vezetett, ez alapján írta meg Szalai Vivien a Magyar börtönpokol című, az Alexandránál megjelent könyvet.

A smasszerszakma már tavaly is perelni akart

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága már novemberben be akarta zúzatni a Magyar börtönpoklot a valótlan állítások miatt. A Blikknek duplaoldalas cikkben kellett lehoznia egy helyreigazítást, amiben a BVOP sajtósa mondatonként cáfolta a bulvárlap nagy népszerűségnek örvendő, Börtönpokol-részleteket leközlő cikksorozatát. A lap viszont utólag elhatárolódott a Stohl-beszámolóktól: „A Blikk alig néhány oldalnyi részletet közölt csupán. A részletek is hemzsegnek a valótlanságoktól a büntetés-végrehajtás szerint – tették hozzá. – Biztos forrásból értesültünk, hogy a börtönben dolgozó 8000 fegyőrt tömörítő szakszervezet is elégtételt követel, a bv. jogászai pedig gőzerővel dolgoznak".

Gyilkos fegyőr (részlet)

„Több mint tíz éve egy rabot annyira megvertek, hogy leszakadt a lépe, a veséje, megrepedt a mája, és a sérülései­be belehalt. Nem a rabtársai tették. Az akkoriak mind tudták ezt, és azt is, hogy kik vettek részt a – nevezzük nevén – gyilkosságban. Felelősségre vonták a tetteseket, közülük egyvalaki börtönbüntetést is kapott, itt mindenki úgy tudja, hogy összesen két évet, amit le is ült Tökölön. Történetesen ez az ember ma már újra a börtönben dolgozik őrként. Tehát találkozik azokkal is, akik tudják róla, hogy mit művelt. A tűzzel játszanak, akár azért, mert valaki leszarja a következményeit, és bosszút áll, akár azért, mert a rabok azon dühöngnek, hogy velük bármit meg lehet tenni büntetlenül. Szóval szar helyzet. Még egyszer fontosnak tartom elmondani, hogy nem rágalmazni szeretnék, de túl sokan állították, hogy ez megtörtént".

A Blikk akkor azzal védekezett, hogy a „kötetből idézett sorozat melletti cikkekben is jelezte, miért lehetetlen például a gyilkos fegyőrről szóló részlet". Valójában nem foglaltak így állást, nem nevezték lehetetlennek a történetet, csak lejegyezték Stohl gyilkos fegyőrről szóló esetét, majd odaírták, hogy a sztár hallomás alapján szerezte az információt, és hogy utánajárásuk szerint nem lehet büntetett előélettel fegyőrként dolgozni. A Blikk állítólag minden könyvrészlet előzetes leközlésekor megkereste a BVOP-t. A börtönőrök azonban megvárták inkább a kötet megjelenését, és csak ezután követeltek helyreigazítást.

Stohl nem keres a könyvvel, de perelhető

Érdekes, hogy bár pénz nem kap a könyvért Stohl András, perelhető. Ő erről így írt a könyvben: „Kapsz egy büntetést, amit letöltesz, és ez neked pénzkiesés, mert nem tudsz dolgozni, majd azt is megtiltják, hogy erről írj, és pénzt keress vele. Ezt meg hogy matekozták ki?" Januártól jogerősen elítélt bűnözők nem kérhetnek pénzt a médiában tett nyilatkozataikért, az általuk írt könyvekért, filmes jogokért. A közigazgatási államtitkár, Rétvári Bence – az MTI-nek adott nyilatkozata – szerint ha Stohl András színész könyve esetében a tilalom 3 év után szűnne meg, így az (eredetileg tízhónapos) büntetését is beszámítva, négy évig tart számára a joghátrány.

A Nemzeti (részlet)

„Mókás, ahogy eligazítást tart az osztályvezető asszony, hogy érezzük magunkat megtisztelve, hogy a Nemzeti színészei ellátogatnak hozzánk, szemét mocskos alja népekhez.  Ott állok sorban, és egy személyben vagyok az alja nép és a Nemzeti színésze. Képzeljétek el, milyen lehet ebben a helyzetben hallgatni, hogy legyek normális, bekiabálásokkal ne zavarjam a műsort, ha nő van, ne hurrogjak – folyamatosan vigyorgok. De belül meg kurvára szenvedek, és még jobban szégyenkezem. Ha valaha nem tudtam volna, mi is az a szégyen, hát most bizony megtudtam."

Stohl maga is megjegyzi könyvében, hogy rabtársai azt ígérték, hogy tanúskodnának a kérdéses pontokkal kapcsolatban. De megkerülhette volna ezt az egész vitát azzal, ha fikcióként jelenteti meg a beszámolót. Akkor is mindenki összekötötte volna a börtönélményeivel.