Rendeljen színházat otthonába!

„Minket izgat ez a műfaj” – kezdik a beszélgetést Dollár Papa Gyermekei, azaz Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás, akik a lakásszínház műfajának meghatározó képviselői itthon. A színház az ő értelmezésükben egyszerűen házhoz megy. Nem állandó helyszínen játszanak ugyanis, hanem hívásos alapon, magánlakásokon. Egyetlen feltételük, hogy a házigazda gyűjtsön össze legalább 15 embert, és ha ez megvan, bárki nappalijában, bármikor szívesen játszanak. „Nekünk bejön ez az állandó készenléti állapot” – avat be a színházuk működésébe Kiss-Végh Emőke. „Mi csak fél órával az előadás előtt érkezünk a helyszínre, és kifejezetten izgalmas számunkra, hogy egy ismeretlen helyszínen kell játszani. Az állandó kihívást látjuk ebben a műfajban” – teszi hozzá, és valószínűleg ez az izgalom teszi előadásaikat egyedivé. Sem díszletük, sem jelmezük, de még szövegkönyvük sem nagyon van, a darab eredeti szövege mellett teret engedve így az improvizációnak is.

Itt is, ott is

Lakásszínház Magyarországon már az ötvenes évektől létezett, működését mindig átszőtte a tiltás és az illegalitás, és ezzel együtt a hatalommal való szembenállás. A műfaj leghíresebb magyar képviselője. Halász Péter 1969-ben alapította meg saját színházát Kassák Ház Stúdió néven, melynek betiltása után Halász Dohány utcai lakásán folytatták a színházat. (Nevét valószínűleg sokan onnan is ismerik, hogy 2006-ban, miután kiderült, hogy súlyos rákbeteg, felravatalozta magát a Műcsarnokban, és egy koporsóban fekve hallgatta végig saját temetését.)

„A műfaj gyökere azonban nem a szocializmusban keresendő, hiszen a múlt század elején a tehetős, polgárosult réteg előszeretettel hívta szalonjaiba a kor ismert előadóművészeit” – mondja Gajdó Tamás színháztörténész, aki szerint a hőn áhított cél az ismert és csodált művésszel való találkozás volt. Míg a szocializmusban a kényszer zárta az alternatív előadásokat ajtók mögé, a mostani lakásszínházak szaporodását inkább az egyediség iránti vágy szüli.

„További nagy különbség az akkori és a mostani lakásszínházak között, hogy a hetvenes években csak egy nagyon szűk, ismert és megbízható emberekből álló körnek játszottak, míg a mai lakásszínházas előadások meg vannak hirdetve, és bárki elmehet. Egy ilyen előadás résztvevője kivételezettnek érezheti magát, hiszen igen kis létszámú közönség része lehet.” Kétségkívül hozzájárul a műfaj terjedéséhez a válság, hiszen Gajdó szerint megritkultak a színházhoz köthető események, a nagy színházi társulatok is leépültek, és sok színész van munka nélkül. Az utóbbi évek jellemző folyamata, hogy a színház igyekszik új tereket találni magának. Nemcsak magánlakásokban, de gyakorlatilag bárhol, ahol játszani lehet.

Egyenrangú viszony

Dollár Papa Gyermekeinek első darabja, Ibsen Hedda Gablerja már túl van a hetvenedik előadáson, ami azt mutatja, van igény Budapesten erre a műfajra. És bár a színészek élvezik ezeket az intim előadásokat, azt ők is elismerik, hogy a történet valószínűleg a házigazdának a legizgalmasabb. „Mivel a darab az ő nappalijában, az ő személyes terében kel életre, ezért az egész elkezd rá vonatkozni. Olyan is van, hogy valaki lát minket egy ismerősénél, és utána meghív minket magához is, hogy lássa, nála hogyan működik a darab” – magyarázza Kiss-Végh Emőke. Fontos szempont lehet még, hogy megszűnik a buborék a színész körül: megközelíthető lesz, és egy egyenrangú viszony alakul ki színész és néző között, teszik hozzá a színészek.

Az egyediséget emeli ki Frankó Ágnes is, amikor arról faggatjuk, mért is rendelte otthonába Dollár Papa Gyermekeit. „Mi voltunk az egyik első megrendelők. Nagyon szeretünk színházba járni a férjemmel, de a hagyományos színházakat már kicsit unjuk. Amikor hallottam a lehetőségről, azonnal lecsaptam rá. Amúgy is készültünk házibulit szervezni, és helyette inkább elhívtuk az előadást otthonra. Nagyon tetszett, hogy az egész személyesen működött, a színészek még egy-két ránk vonatkozó mondatot is becsempésztek a darabba. Utána a barátaim közül többen is meghívták őket magukhoz” – meséli Frankó Ágnes, aki szerint ehhez a műfajhoz nagyon jó színésznek kell lenni, hogy ne feszélyezze az előadókat a nézők közelsége.

Ördög Tamásék nem tudnak statisztikát felállítani arról, hogy a város mely részében játszanak a legtöbbet, Budapest minden kerületébe nagyjából egyenlő arányban hívják őket. És nemcsak magánszemélyek, hanem például kocsmában és egy kerületi könyvtár dolgozóinak a kérésére is játszottak már. Dollár Papa Gyermekei hangsúlyozták, hogy ennek a műfajnak a darabkeresés az egyik gyengéje, hiszen  a sok szereplős, több helyszínes darabok eleve kiesnek. Folyamatosan keresik a darabokat, de nehéz olyat találni, ami beleillik ebbe a környezetbe. A Hedda Gabler után az új bemutatójuk idén a Sirály volt, de állandó helyszínen is játszanak, áprilisban a Trafóban egy újabb Ibsen darab, a Szerelem premierje lesz.

Kortárs, modern

A KoMod (azaz kortárs modern) színház kiötlői, Farkas Róbert és Szuda M. Barna Budapesten elsőként vágtak bele abba, hogy színházukat egy állandó helyen, de azon belül is egy lakásban működtessék. 2010-ben leletek rá jelenlegi, Böszörményi úti helyükre - a lakásnak külön érdekessége, hogy egykor Nemes Nagy Ágnes is itt élt. Szuda elmondta, eleinte előfordult, hogy többen voltak a darabban, mint a nézőtéren, de ez már a múlt, és a színházuk önerőből, állami támogatás nélkül is eltartja magát. Persze sok múlik a leleményességen is, a darabokhoz a kellékeket általában igyekeznek olcsón vagy ingyen beszerezni, a nézőtér székei például egy irodai selejtezésből valók.

A KoMod társulata maga is meglepődött azon, mennyire kíváncsian és szívesen fogadták őket a környélbeliek. A közönségük legalább 60 százaléka a kerületből kerül ki, mint ahogy ők is igyekeznek reflektálni a 12. kerületre. Nem véletlen például, hogy tavaly indult versestjeik első részét Nemes Nagy Ágnes verseiből állították össze. A közeljövőben bemutatásra kerülő Édes Annának is külön pikantériája, hogy eredetileg a szomszédos Márvány utcában játszódott. És amíg a színészek a Gammasugarak hatása a százszorszépekre darab próbájára készülődnek, az éppen megérkező Andresz Kati elmeséli, hogy ő is itt nőtt fel a kerületben. Sőt addig sétáltatta kutyáját, Sampuszt a Böszörményi úton, míg Nemes Nagy Ágnes írt róla egy verset.

Csak kényelmesen

A KoMod annyiból hasonlít a hagyományos színházra, hogy megvannak a klasszikus színház kellékei: a színpad, a világítás a jelmezek - a legtöbb lakásszínházban még ez sincs –, de a lakás többi részéhez nem nyúltak. A néző mégiscsak egy nappaliban ül, miközben megy az előadás. A rendezők figyelnek arra, hogy az előadás személyes légköre megmaradjon, és a darabokat is úgy választják, hogy illeszkedjenek a lakás intim terébe.

A színészeknek Szuda M. Barna szerint a kőszínház után nem egyszerű egy lakásszínházban játszani. Hiszen itt nincs szükség a nagy hangerőre, sőt a nagyszínpadon megszokott gesztusok egy ilyen térben, ahol a néző mindössze egy méterre ül, már szinte nevetségesnek tűnnek. Minden előadásukban igyekeznek kihasználni azt az előnyt, hogy ebben a környezetben sokkal intimebbé lehet tenni az előadásokat, és talán a nézőket is hatékonyabban lehet megszólítani. A lakásszínház további előnye, hogy a színész az előadás után nem tűnik el a színfalak mögött. „Nálunk minden este közönségtalálkozó van. Az előadások után a hallban még nyugodtan lehet beszélgetni a színészekkel egy málnaszörp mellett” – meséli Szuda M Barna.

Nézz meg minket otthon!

Megint más oldalról közelíti meg a lakásszínház fogalmát a Transfjúz társulat, akik a saját albérletükben adják elő a saját maguk által írt darabokat. Kelenhegyi Olga Sára és Molnár György Kolozsváron végeztek színészként, és bár a lakásszínházas ötletüknek bevallottan volt anyagi vonzata is, hiszen a telített színészi pályán egyre nehezebb elindulni, őket is inkább a műfaj közvetlensége vonzotta. Már Kolozsváron is foglalkoztatta őket a szoba- és az utcaszínház, és budapesti albérletüket pedig már kifejezetten úgy keresték, hogy alkalmas legyen előadások megtartására is. „Fontos volt, hogy inspiráljon minket a lakás tere, illetve hogy lehessen benne közlekedni. Hiszen az előadásunk nem egy helyiségben játszódik, hanem járkálunk körbe a lakásban, a nézők pedig mindenhová jönnek utánunk” – meséli a színésznő, aki néhány személyes tárgyat az előadás előtt elpakol ugyan, de egyáltalán nem zavarja, hogy idegen emberek jönnek be a lakásába. Az előadásokra, ahol becsületkassza működik, hozzájuk maximum 11 ember jöhetett eddig, mert ennél többen nem fértek be a fürdőszobába, most azonban nagyobb lakásba költöznek, hogy kielégítsék az egyre növekvő érdeklődést.

„Nagyon érdekes azzal kísérletezni, hogy hol az átmenet a színész és a közönség között” – mondja Kelenhegyi Olga, aki szerint ez a műfaj azért is más, mint a kőszínház, mert itt azonnal reagálni kell a közönség visszajelzéseire. A Transfjúz társulat maga írja a darabjait, első, és máig is futó darabjuk címe a Szív 16, amelyet társkereső apróhirdetésekből állítottak össze, és igyekeztek mindennapi, beszélt nyelvet használva megalkotni a darabot. „Mennek ugyan a kőszínházakban jó darabok, de nem sok, és a nézők vágynak arra, hogy valami garantáltan egyedit kapjanak. Bár tény, hogy a műfaj népszerűségéhez hozzájárul a válság is, hiszen az embereknek egyre kevesebb a pénze. És emellett persze mások privát tere mindenkit érdekel” – magyarázza Kelenhegyi Olga, hogy miért is lett az utóbbi időben ilyen népszerű a lakásszínház műfaja.