Árkád2: egy pláza, ami nincs

Nem azért meglepő, hogy egy napfényes szerda reggel megnyitott az Árkád2, mert a gazdasági válságban olyan irracionális ötlet a plázaavatás, mint Story-gálán arra várni, hogy Brad Pitt belibbenjen egy rózsaszín plüssöltönyben és lesmárolja Kapócs Zsókát, hanem mert Árkád2 nem is létezik. Miközben a Váci utca fűtött-hűtött luxusfolytatásának szánt Váci 1-ben évek óta csak az éjjeliőr koptatja a márványt, a Köki Terminálba meg lassan csak a BKV-ellenőrök járnak melegedni, az Örs vezér téri Árkádnak annyira jól megy, hogy még arra is futotta, hogy klónozza magát. Legalábbis ezt ígérte a reklámkampány.

Csakhogy az Árkád2 nem egy új pláza, inkább csak egy folytatás, de abból a fajtából, amiben a rendező már csak executive producerként vesz rész, és egyébként is inkább DVD-n adják ki. Az Árkád2 ugyanis az Árkád folytatása, csak kisebb, kevesebb benne az üzlet, de ez mindegy is, hiszen csak azért vesszük észre, hogy egy másik plázában vagyunk, mert a plakátokra felkasírozták, hogy Árkád2. Meg mert több tucat hoszteszlány cseszeget minket azzal, hogy ez már az Árkád2, most húsz százalékkal olcsóbb a kötözött sonka.

Dizájnravatal

A hozzátoldás építészetileg a mostanában oly divatos, szolid ravatalozó-imázst hozza a homlokzaton: fekete burkolat, apró tejfehér nyílások, hogy lássuk, ha azért a lángokban elkezd mégiscsak kapálózni a nagyi, de mégse rémissze meg a gyászoló családot. Belülről viszont az üveg tetőszerkezet ellenére még ennél is unalmasabb az Árkád2. Kicsit olyan, mint egy IKEA, ahol az áruházvezető furcsa, perverz érzelmet táplál a króm iránt, de a a falakat eluraló levélmotívumok miatt azért mégiscsak olyan, mint egy külvárosi óvoda, amit a szülők festettek ki kalákában.

A családiast erőltetik össze a modernnel, de az összhatás mégis olyan, mint amikor egy Mekiben tartják a gyerek szülinapját az egyet fizet hármat kap Big Mac-akció kellős közepén: suta jelenetek, folytonos zavart bocsánatkérés. Ettől persze az Árkád2 még egy szép pláza, a padló csillog, a korlát fényes, a biztonsági őrök fontosságuk teljes tudatában cébéznek, vagyis tényleg minden olyan, ahogy azt egy bevásárlóközponttól elvárnánk. Csak ha ez egy önálló pláza lenne a lakótelep közepén, hát legfeljebb az Örs vezér téri zsírlángossal tudnák lefojtani a bevásárlás közben feltörő gyomorsavakat, mert a food courtnak becézett gyorséttermi kupacot csak az Árkád első részébe építettek.

Némi gap

Áramlik is a tömeg a két rész között, talán az átköltöztetett Hervist keresik ilyen sokan szerda délelőtt, vagy az új iStyle-boltot, ahol most aztán minden tíz százalékkal olcsóbb, vagyis egy iMacen akár 50 ezer forintot is lehet spórolni. Le is ugrott pár ember, hogy bevásároljon a Steve Jobs beizzadt fekete garbójából desztillált életérzésből, azért nem olyan hosszú a sor, mint az iPhone 5 premierjén Münchenben, de azért vannak: csendes délelőtt a húsbolt előtt a jegyrendszer bevezetése utáni szerdán.

Az Árkád2 nagy dobása, persze amellett, hogy nem is létezik, mégis tömegeket vonzott a megnyitója, egyértelműen a GAP lenne. A ruhamárka  Amerika Benettonja, ami ott olcsó tömegcikk, itt viszont egy életérzés, amit meg kell fizetni. Mindezt mi sem mutatja jobban, minthogy Magyarországon egész kisvállalkozói kör épült a GAP-ből rendelésre és házhozszállításra, egészen addig, amíg a cég angliai lerakata meg nem nyitotta magyar online boltját, és ezzel többet ártott ennek a szűk szegmensnek, mint Matolcsy György bármelyik kisvállalkozás-ösztönző programja. A GAP-szürkeimportpiacot az Árkád2-ben nyíló márkabolt bombázta volna porig, már ha megnyílt volna. De inkább csak coming soon, meg hamarosan, kinek kinek vérmérséklete szerint.

Helyette a vásárlásfüggők a Van Graafnál adagolhatták túl magukat, már akinek aranylövést jelent százötven sznob márka, meg a Marie Lund-kollekció, ami ugye a lánc sajátmárkás terméke, vagyis olyan mint a Tescónak a Tesco Gazdaságos.

Akciós tavasz

„Szerinted ők ikrek?” – kérdezi összesúgva pár iskolát kerülő tinisrác a Van Graaf egyformára sminkelt hoszteszlányaira mutogatva, miközben a tömegben kuponokra vadászó nyugdíjasok vágnak utat maguknak. A padló csillog, még nincsenek fekete folttá száradt rágók mindenütt, a vécében még senki nem vizelt mellé, festékszag és kezeletlen fa illata nyomja el a New Yorker gondosan megtervezett újruha-szagát.

„Várj, akciós a csirkemell is!” – mutogat a középkorú öltönyös férfi a feleségének, és megfáradva leteszi a félmilliós, vadonatúj iMacet. A tavaszi nap ferde pászmákat vet a színes falakra, az egyik árnyék mintha a mosolygó arcú Varga Mihály lenne, aki szelíden lenéz az alatta kavargó tömegre és csak ennyit mond: „A válságnak ezennel vége”.