Mátyás
-6 °C
1 °C

Elmondják József Attila összes versét

2013.04.03. 16:30
Április 11-én délután 3 órakor Győrben öt percre megáll az élet, mert művészek és civilek tolmácsolásában elhangzik a költő 634 verse.

József Attila összes versének egyidejű megszólaltatásával akarja megünnepelni a költészet napját Győr – közölte Miksi Attila, a program főszervezője.

A Nyugat-magyarországi Egyetem oktatója arra buzdított, hogy április 11-én délután 3 órakor öt percre álljon meg az élet városszerte, amikor diákok, egyetemisták, versszerető felnőttek, művészek és civilek tolmácsolásában elhangzik a költő 634 verse. Sétálóutcákon és tereken, parkokban és sétányokon, a közösségi élet szabadtéri fórumain hallgathatják meg a verseket az érdeklődők, így ünnepelné a város a költő születésnapját.

A versmondásra április 8-ig lehet jelentkezni e-mailen (cím: aprilistizenegy2013@gmail.com), azt követően a közreműködők megkapják a tájékoztatást a megszólaltatásra váró versről és a felolvasás helyszínéről – ismertette a szervezés gyakorlati részét Miksi Attila. Hozzátette, hogy szeretnék, ha a versmondást kamerával vagy mobiltelefonnal rögzítenék. A nyersanyagból 30 perces vágott film készülne, amely felkerülne YouTube-ra.