Iván
8 °C
22 °C

Ki lesz az NMHH új főnöke?

2013.04.12. 14:24 Módosítva: 2013-04-12 14:44:49
Szalai Annamária halála komoly dilemma elé állítja a kormánypártokat és Orbán Viktort: a médiatörvényt ért támadások után érdemes-e politikailag elfogult erős embert erőltetni a posztra, vagy egy kevésbé ismert, ám szakmailag a médiatörvény mellett elkötelezett háttéremberrel járnának-e jobban.

Nem volt váratlan a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnökének halálhíre, a posztok utódlásának kérdését azonban Szalai Annamária életében nem akarták felvetni a fideszes politikusok.

Az Index információi szerint pénteken viszont már Orbán Viktor miniszterelnöknél vitatták meg, milyen forgatókönyvet kövessenek a kialakult helyzetben. Mindez azért fura, mert éppen márciusban változtatták meg a médiatörvényt uniós nyomásra, és már nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki kilenc évre a médiahatóság vezetőjét.

Az 2010-es választási győzelem után, amikor a Fidesz vezetése elhatározta, hogy új médiatörvényt, és új hatóságot alakít ki, korábbi munkássága miatt egyértelmű volt, hogy a szervezet vezetésére Szalai Annamáriát jelölik majd. Orbán Viktor miniszterelnök 2010. augusztus 11-i hatállyal kilenc évre nevezte ki az NMHH elnöki posztjára.

Az Index információi szerint két erő helyezkedik most szembe egymással, az egyik azt szeretné, ha a Szalai Annamáriához hasonlatos erős, jobboldali elkötelezettségű, a médiában magas pozíciót betöltő ember lenne az NMHH új vezetője, a másik csoport viszont azért küzd, hogy a médiahatóságot ne lehessen támadni a politikai elfogultság miatt és inkább egy kevésbé ismert szakpolitikus töltse be a posztot.

Az előbbi csoport jelöltjei közé tartozik Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztője, akiről úgy hírlik, hogy Szalai súlyosbodó betegsége kapcsán szűk körben már többször felvetődött a neve. A posztot azonban Liszkay nem akarta elvállalni, és végül Szalai Annamária sem mondott le, így a kérdés egészen mostanáig lekerült a napirendről.

Forrásaink szerint jelenleg a legnagyobb esélye Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának van. Böröczöt két éve Szalai nevezte ki a Magyar Televízió, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI mögötti gazdasági hátteret biztosító cég élére, ahol Fazekas Csabát, a Hír Tv vezérigazgatóját váltotta. Böröcz kinevezésével az erős emberért küzdő lobbi két legyet is ütne egycsapásra, mivel úgy tudni, hogy az MTVA-ban régóta hatalmi harc dúl Böröcz és Gazsó L. Ferenc vezérigazgató-helyettes között, így Gazsó is megkaphatná a posztot, amire vágyik, és elülne a belső csatározás.

Böröcz az 1990-es parlamenti választás után az FKGP országgyűlési frakciójának volt vezetőhelyettese, de szembe került a pártot elfoglaló Torgyán Józseffel és 1994 után kiesett az országos politikából. Az első Orbán-kormány idején a Posta vezérigazgató-helyettese volt, majd magáncégeket vezetett.

A második, szakpolitikusért küzdő csoportnak kevésbé ismert jelöltjei vannak, de azért arra is van némi esély, hogy a köztársasái elnök végül az NMHH Médiatanácsanak valamelyik tagját nevezi ki az NMHH élére, ezzel egy a politikától távolabb álló, kevésbé ismert ember vezeté a médiahatóságot, amit megalakulása óta sok támadás ért, mondván túlzott hatásköröket kapott.

Felmerült állítólag Koltay András neve, aki 2009-ben az MTV-t felügyelő kuratórium tagja volt és szakterülete a médiajog és a szólásszabadság, de esélyes lehet Kollarik Tamás is, aki 1998-99-ben a Miniszterelnöki Hivatal politikai tanácsadója, majd 1999-2002-ben főtanácsadója. 2002-től önkormányzati képviselő és a Fidesz-Fidelitas frakcióvezetője volt Zuglóban.

Úgy tudni, hogy a szakmai vezetőért küzdő csoport az elmúlt időkben többször megkereste Szabó László egykori MTVA szóvivőt is, aki háttéremberként részt vett a médiatörvény kidolgozásában, a kormányváltás előtt pedig a Duna TV-t felügyelő fideszes kuratóriumi tagként több kétes megrendelésről és visszaélésről rántotta le a leplet.

A médiatörvény nemrégiben elfogadott módosítása szerint Orbán Viktornak 15 napja van arra, hogy a szakmai szervezetek ajánlását meghallgatva megnevezze jelöltjét az NMHH vezetésére, a jelöltet azonban már nem ő, hanem a köztársasági elnök, Áder János fogja kinevezni kilenc évre.