István, Vajk
17 °C
34 °C

Újra megrohamozták a Nemzeti Színházat

2013.04.14. 00:57 Módosítva: 2013-04-14 10:43:37

Megismétlődött a január végi jegyvásárlási láz: szombat este óta negyven hálózsákos színpadimádó, vasárnap hajnal óta többszáz kempingszékes színházbarát vár arra az Andrássy úti jegyirodánál, hogy jegyeket szerezzhessen a Nemzeti Színház éléről távozó Alföldi Róbert darabjaira.

Kilenckor nyitott ki a pénztár, de a sor vasárnap délelőtt már majdnem a Thália Színházig kígyózik, egy ember minimum 5-7 percet tölt a pénztárnál, mire jegyet tud venni. Háromnegyed tízre még azok sem kerültek sorra, akik már hajnali fél hat óta a helyszínen voltak. Egy középkorú nő rosszul lett a várakozás közben.

A helyszínen lévők szerint aki csak most állna be a sorba, legalább 4 órás várakozási időre készüljön, ugyanakkor a sor végén állók között volt, aki végigcsinálta már ezt januárban, és akkor kapott még jegyet a darabjára. Hasonlóan hosszú a sor a Nemzeti Színház jegypénztára előtt, a reggel hat órára érkezők nagyjából fél 11 körül kerültek sorra, de itt is voltak, akik már szombaton este hat órára odamentek. A színház jelenleg két pénztárral üzemel, a gyülekező több száz embernek sorszámokat osztogattak.

A Vadászjelenetekre viszont már tíz előtt elfogyott minden jegy, a színház honlapja pedig az év eleji rohamhoz hasonlóan most sem bírta a nagy érdeklődés miatt megugrott terhelést, lefagyott. A biztonsági őrök folyamatosan tájékoztatják a pénztáraknál sorban állókat arról, melyik színdarabra tudnak még jegyet venni. A Nemzeti Színház pénztára előtt várakozókat arról tájékoztatták, ha kivárják a sort, a nagyobb darabok valamelyikére még biztosan be tudnak jutni, csak nem biztos hogy akkor és pont oda, ahová eltervezték.

Egy vevő előadásonként legfeljebb négy  jegyet vásárolhat (kisebb színpadoknál kettőt). A fokozott érdeklődés hátterében az áll, hogy Alföldi Róbert már csak június 30-ig vezeti a Nemzetit, az új igazgató, Vidnyánszky Attila viszont a jelenlegi repeortár húzódarabjainak többségét le fogja venni műsorról.

Az elmúlt hónapokban minden jegyárusítás kezdetén lefagyott a Nemzeti online rendszere is, mert nem bírta a fokozott terhelést; a beszámolók szerint legutóbb 18 ezren rohamozták meg a netes jegyáruházat.