Olivér
4 °C
8 °C

Ma is Pesten jár a kommunizmus kísértete

2013.04.29. 13:57
Milyen obszcén feliratot firkáltak a Jászai Mari téri Marx-szoborra? Tényleg volt emberhúst daráló kazamata a Duna-parti Fehér Ház alatt? Le lehet menni Rákosi szupertitkos atombunkerébe? A könnyed Szomszédok-séta után ismét a III/III-as ügynökökhöz és a kommunizmusból megörökölt, hírhedt épületeinkhez tért vissza a rendhagyó városnéző túrákat szervező Budapesti Aszfaltprojekt.

A márciusi hóvihar után már áprilisban nyakunkba szakadt a nyár, de szerencsére már most is egyre több szabadtéri program mutatja meg a fővárosiaknak, hogy a futóktól zsúfolt Margitszigeten piknikezésen és a Kazinczy utcai romkocsmák végighányásán túl is van élet. A rendhagyó helytörténeti sétákra specializálódott Bupap - Budapesti Aszfaltprojekt a III/III-as spiclitúra és a gazdagréti lakótelep Szomszédok-maratonja után vadonatúj útvonallal üzent hadat az "Itt állunk a Parlament előtt, a túlparton vár a Vár"-típusú, unalmas városnézésnek: a Nyilván tartanak - Belváros elnevezésű nagyvárosi kirándulásuk ezúttal azt mutatja be, hogy a kommunizmus szelleme még ma is a pesti utcákon kísért.

Rendhagyó könyvreklám

870072 5

A 30 embert lázba hozó, nagyjából 3 órás vasárnapi túránk is onnan indult, ahol az előző, a Nyilván tartanak - Újlipótváros, csak most a Jászai Mari tértől dél felé haladtunk: az egykori ügynöklakások, az ÁVH-menza, és a régi pártgarázs helyett az állambiztonsági szolgálatoknak felhúzott "modern, szocialista irodaházakat" néztük meg, amik nemcsak hogy túlélték a rendszerváltást, de még ma is a belvárosi kormányzati negyed gerincét alkotják.

Az új séta főleg a belső elhárítás, azaz a hírhedt III/III-as csoportfőnökség épületeire koncentrált, nem véletlenül. A szervezet idén jubilál: 50 évvel ezelőtt, 1963. tavaszán indult el a III/III-as főcsoportfőnökség a jól ismert, kádári "Aki nincs ellenünk, az velünk van!"-mottó szellemében, amikor az állambiztonságnak már nem ügyeket kellett kreálni, hanem megfigyelni, ellenőrizni és bomlasztani az olyan potenciálisan veszélyes csoportokat, mint az egyházi kisközösségek, irodalmi körök, politizáló asztaltársaságok vagy a beat, rock és punk zenekarok. Az örökzöld ügynöktéma másik aktualitása pedig az, hogy a túravezető történésznek, Tabajdi Gábornak épp most jelent meg új kötete A III/III. krónikája címmel, így a Nyilván tartanak - Belváros séta egy várostörténeti ismertetőbe csomagolt, ötletes könyvreklámnak is felfogható.

Kádár temploma

A velünk élő történelem kiváló példája a Duna-parti betonszállodára emlékeztető Képviselői Irodaház, ismertebb becenevén a Fehér Ház. A Belügyminisztérium már a 2. világháború után kinézte magának a telken álló, lebombázott bérházat: az épület megtervezését kezdetben Rajk László, majd Kádár János irányította.

A mai Képviselői Irodaház 1950-ben
A mai Képviselői Irodaház 1950-ben
Fotó: FORTEPAN

Az ÁVH lobbiereje azonban 1950-ben lehetővé tette, hogy az 5000 fősre duzzadt állambiztonsági apparátusközponti szervei ide költözhessenek át a hírhedt Andrássy út 60-ból (naná, hogy a Duna-partot szebbnek találták a Nagyvárad térnél). Érdekesség, hogy Kádár annak ellenére szerette ezt az épületet, hogy párttársai innen tervezték meg és vezényelték le az 1951-es letartóztatását, sőt, később épp az első titkár volt az, aki 1961-ben ideköltöztette az MSZMP pártközpontját.

Két fasz: Marx és Engels

A Fehér Ház előtti téren az átkosban Marx és Engels kubista szobra állt, aminek a látványát a rendszer végóráiban a "Két fasz"-felirattal próbálták elviselhetőbbé tenni az azóta is ismeretlen tettesek. Ebben az 1989-es szoborrongálási ügyben külön nyomozást indított a III/III-as főcsoportfőnökség, de a mozgósított erők impozáns mérete ellenére sem jutottak semmi eredményre. A rossz nyelvek szerint egyébként nem is léteztek rongálók: maguk a belügyesek szórakoztak így egymással, és ők maguk festettek horogkeresztet a rendszert legitimáló szobrokra vagy a szovjet emlékművekre, kamu nyomoznivalót kreálva ezzel unatkozó kollégáiknak.

A Képviselői Irodaház előcsarnoka még ma is a kommunizmus bizarr temploma. Na nem a dohánymutyis aktuálpolitikai áthallások miatt, hanem mert a robusztus oszlopokat és Bernáth Aurél Munkásállam című, 1968-as freskóját (balszélen a sakkozó Kádárral) bármelyik székesegyház megirigyelhetné. Ráadásul az első titkárt is itt ravatalozták fel a halála után. A mindig az ellenfél büdös kommunistáit szidó parlamenti frakciókról azért nem árt tudni, hogy a politikusok a Képviselői Irodaházban ma ugyanazokban a szobákban írogatják a beszédeiket, ahol korábban a kormányőrség és pártőrség tagjai ücsörögtek (2. emelet), a kémelhárítás (4. emelet) és a katonai elhárítás (5. emelet) parancsnokai, tartótisztjei kávézgattak vagy a magánleveleket olvasgató cenzorok és a későbbi III/III-as csoportfőnökség tagjai (6. emelet) csapkodták az Erika írógépek billentyűit.

ÁVH = Alkotmányvédelmi Hivatal

A ma már Alkotmányvédelmi Hivatal néven működő Nemzetbiztonsági Hivatal épületének története szintén tipikus: ők is a kommunista államvédelemtől örökölték meg az egykori Néphadsereg útja 9-11-et (ma: Falk Miksa utca), állítólag olyan elhárító- illetve tartótisztekkel együtt, akik nem mentek korkedvezményes nyugdíjba a rendeszerváltás után. A III/III-as főcsoport 1979-ben költözött a Honvédelmi Minisztérium mellé, a belváros szívéből kihasított, csendes, maximum madárcsicsergéstől hangos környéket viszont már abban az időben is csak lassan érte utol a szocialista modernizáció. Tabajdi a kutatásai során számos innen származó hivatalos iratot talált, amikben az állambiztonsági dolgozók a kaotikus parkolási szokásokra, a csöpögő csapokra, a zsúfolt szobákra és a gépírókisasszonyok alacsony számára panaszkodtak.

És ha már iratok, mindenképpen meg kell említeni, hogy ez volt az a legendás épület, ahol kirobbant "a magyar Watergate-botrány": 1989 karácsonyán  a III/III-as csoportfőnökség őrnagya, Végvári József Lovas Zoltánnal és a Fekete Doboz operatőrével ment le a pincébe, hogy ott lefilmezze a bezúzásra váró, zsákokban tárolt állambiztonsági iratokat (azok a beszervezési kartonok és titkos jelentések, amelyek ekkortájt elkerülték a darálót, és máig tisztázatlan úton magánszemélyekhez kerültek, a mai napig képesek tematizálni a politikát).

De miért pont a belváros volt a spionok melegágya?

A kommunista vezetők szerettek presztízskérdést csinálni abból, hogy tüntetően a főváros legszebb részein álljanak az állampárt erejét jelképező épületek. A III/III-as főcsoport dolgozói pedig kifejezetten szerették, ha a munkahelyükhöz legközelebb eső, kedvenc kávézóikban kellett konspirálni. Még úgy is, hogy szinte mindenki tudta a belvárosban: a nyári hőségben csak az állambiztonság munkatársai képesek zakóban, nyakik begombolt ingben és gondosan megkötött nyakkendőben menni mindenhová, az elmaradhatatlan kamerát rejtő, műbőr autóstáskával a hónuk alatt.

Kultúrtörténeti érdekesség például, hogy a Képviselői Irodaház és az Alkotmányvédelmi Hivatal között félúton, a régi Margit cukrászdában környékezte meg az állambiztonság a Kádár-korszak legnépszerűbb zenekarának, az Illésnek az alapítóját, Illés Lajost. Ha a zenész igent mondott volna a spicliskedésre, elkényelmesedett III/III-as tartótisztjének nem is kellett volna a munkahelyéről messzire menni a találkozókhoz.

Rákosi atombunkere és egyéb titkos helyek

De nemcsak az egykori III/III-as központ alagsorát övezik mítoszok, szinte az összes belvárosi szocreál betonkocka pincéje őriz valami titkot. A diktatúra utolsó napjaiban például Németh Miklós állítólag a Honvédelmi Minisztérium legmélyén, egy titkos irányítóközpontban értesült arról, hogy a szovjetek atomfegyvereket tároltak Magyarországon. Ennél is misztikusabb az a népszerű városi legenda, miszerint a Fehér Házat akkora alagutak kötötték össze a többi fontos állampárti épület alagsorával, hogy teherautóval is lehetett közlekedni odalenn, az egykori ÁVH-épület kazamatáiban pedig emberi húsdarálókkal, és egyéb, spanyol inkvizíciót megszégyenítően kifinomult kínzóeszközökkel vallatta a párt ellenségeit az állambiztonság.

Bár a téma kutatói valóban találtak nyomokat savas medencék használatára, a legendák alapja sokkal inkább az egykori Rákosi-bunker volt. A Kossuth tértől egészen a mai Szabadság térig húzódó, a piros metró alagútjaival is összeköttetésben lévő, H alakú óvóhelykomplexum a Magyar Dolgozók Pártjának Akadémia utcai székháza alá épült. Egy esetleges atomcsapás vészforgatókönyve szerint a Steindl Imre utcai lejáraton át menekülő első titkárt a metrósíneket használva vitték volna titokban a Keleti pályaudvarig, majd ott a Mad Max-hangulatú Tiszántúlon át Moszkvába. Tabajdi Gábor szerint azonban az elvtársak is nagyon jól tudták, hogy ez az óvóhely nem bír ki egy igazi atomtámadást.

Sajnos a Rákosi-atombunkernél ütközött ki leginkább az állampárti túránk legnagyobb hibája: nem lehet egyik helyszínre sem bemenni. Az ÁVH egykori épületei ma is szigorúan őrzött objektumok, a Rákosi-bunker környékét pedig épp most bontják, hogy egy 27 lakásos társasházat építsenek az óvóhely fölé. Ettől függetlenül persze még órákig lehetne sztorizni a spiclitúra érdekességeiről, de hagyni kell valamit az olvasóknak is. Fedezze fel mindenki maga a kommunizmus belvárosban kísértő szellemét!

A III/III-asok adott naptári naphoz kötődő tevékenységéről egy külön blogban is olvashatnak az érdeklődők!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?