Eszter, Eliza
15 °C
28 °C

Ma is Pesten jár a kommunizmus kísértete

2013.04.29. 13:57
Milyen obszcén feliratot firkáltak a Jászai Mari téri Marx-szoborra? Tényleg volt emberhúst daráló kazamata a Duna-parti Fehér Ház alatt? Le lehet menni Rákosi szupertitkos atombunkerébe? A könnyed Szomszédok-séta után ismét a III/III-as ügynökökhöz és a kommunizmusból megörökölt, hírhedt épületeinkhez tért vissza a rendhagyó városnéző túrákat szervező Budapesti Aszfaltprojekt.

A márciusi hóvihar után már áprilisban nyakunkba szakadt a nyár, de szerencsére már most is egyre több szabadtéri program mutatja meg a fővárosiaknak, hogy a futóktól zsúfolt Margitszigeten piknikezésen és a Kazinczy utcai romkocsmák végighányásán túl is van élet. A rendhagyó helytörténeti sétákra specializálódott Bupap - Budapesti Aszfaltprojekt a III/III-as spiclitúra és a gazdagréti lakótelep Szomszédok-maratonja után vadonatúj útvonallal üzent hadat az "Itt állunk a Parlament előtt, a túlparton vár a Vár"-típusú, unalmas városnézésnek: a Nyilván tartanak - Belváros elnevezésű nagyvárosi kirándulásuk ezúttal azt mutatja be, hogy a kommunizmus szelleme még ma is a pesti utcákon kísért.

Rendhagyó könyvreklám

870072 5

A 30 embert lázba hozó, nagyjából 3 órás vasárnapi túránk is onnan indult, ahol az előző, a Nyilván tartanak - Újlipótváros, csak most a Jászai Mari tértől dél felé haladtunk: az egykori ügynöklakások, az ÁVH-menza, és a régi pártgarázs helyett az állambiztonsági szolgálatoknak felhúzott "modern, szocialista irodaházakat" néztük meg, amik nemcsak hogy túlélték a rendszerváltást, de még ma is a belvárosi kormányzati negyed gerincét alkotják.

Az új séta főleg a belső elhárítás, azaz a hírhedt III/III-as csoportfőnökség épületeire koncentrált, nem véletlenül. A szervezet idén jubilál: 50 évvel ezelőtt, 1963. tavaszán indult el a III/III-as főcsoportfőnökség a jól ismert, kádári "Aki nincs ellenünk, az velünk van!"-mottó szellemében, amikor az állambiztonságnak már nem ügyeket kellett kreálni, hanem megfigyelni, ellenőrizni és bomlasztani az olyan potenciálisan veszélyes csoportokat, mint az egyházi kisközösségek, irodalmi körök, politizáló asztaltársaságok vagy a beat, rock és punk zenekarok. Az örökzöld ügynöktéma másik aktualitása pedig az, hogy a túravezető történésznek, Tabajdi Gábornak épp most jelent meg új kötete A III/III. krónikája címmel, így a Nyilván tartanak - Belváros séta egy várostörténeti ismertetőbe csomagolt, ötletes könyvreklámnak is felfogható.

Kádár temploma

A velünk élő történelem kiváló példája a Duna-parti betonszállodára emlékeztető Képviselői Irodaház, ismertebb becenevén a Fehér Ház. A Belügyminisztérium már a 2. világháború után kinézte magának a telken álló, lebombázott bérházat: az épület megtervezését kezdetben Rajk László, majd Kádár János irányította.

A mai Képviselői Irodaház 1950-ben
A mai Képviselői Irodaház 1950-ben
Fotó: FORTEPAN

Az ÁVH lobbiereje azonban 1950-ben lehetővé tette, hogy az 5000 fősre duzzadt állambiztonsági apparátusközponti szervei ide költözhessenek át a hírhedt Andrássy út 60-ból (naná, hogy a Duna-partot szebbnek találták a Nagyvárad térnél). Érdekesség, hogy Kádár annak ellenére szerette ezt az épületet, hogy párttársai innen tervezték meg és vezényelték le az 1951-es letartóztatását, sőt, később épp az első titkár volt az, aki 1961-ben ideköltöztette az MSZMP pártközpontját.

Két fasz: Marx és Engels

A Fehér Ház előtti téren az átkosban Marx és Engels kubista szobra állt, aminek a látványát a rendszer végóráiban a "Két fasz"-felirattal próbálták elviselhetőbbé tenni az azóta is ismeretlen tettesek. Ebben az 1989-es szoborrongálási ügyben külön nyomozást indított a III/III-as főcsoportfőnökség, de a mozgósított erők impozáns mérete ellenére sem jutottak semmi eredményre. A rossz nyelvek szerint egyébként nem is léteztek rongálók: maguk a belügyesek szórakoztak így egymással, és ők maguk festettek horogkeresztet a rendszert legitimáló szobrokra vagy a szovjet emlékművekre, kamu nyomoznivalót kreálva ezzel unatkozó kollégáiknak.

A Képviselői Irodaház előcsarnoka még ma is a kommunizmus bizarr temploma. Na nem a dohánymutyis aktuálpolitikai áthallások miatt, hanem mert a robusztus oszlopokat és Bernáth Aurél Munkásállam című, 1968-as freskóját (balszélen a sakkozó Kádárral) bármelyik székesegyház megirigyelhetné. Ráadásul az első titkárt is itt ravatalozták fel a halála után. A mindig az ellenfél büdös kommunistáit szidó parlamenti frakciókról azért nem árt tudni, hogy a politikusok a Képviselői Irodaházban ma ugyanazokban a szobákban írogatják a beszédeiket, ahol korábban a kormányőrség és pártőrség tagjai ücsörögtek (2. emelet), a kémelhárítás (4. emelet) és a katonai elhárítás (5. emelet) parancsnokai, tartótisztjei kávézgattak vagy a magánleveleket olvasgató cenzorok és a későbbi III/III-as csoportfőnökség tagjai (6. emelet) csapkodták az Erika írógépek billentyűit.

ÁVH = Alkotmányvédelmi Hivatal

A ma már Alkotmányvédelmi Hivatal néven működő Nemzetbiztonsági Hivatal épületének története szintén tipikus: ők is a kommunista államvédelemtől örökölték meg az egykori Néphadsereg útja 9-11-et (ma: Falk Miksa utca), állítólag olyan elhárító- illetve tartótisztekkel együtt, akik nem mentek korkedvezményes nyugdíjba a rendeszerváltás után. A III/III-as főcsoport 1979-ben költözött a Honvédelmi Minisztérium mellé, a belváros szívéből kihasított, csendes, maximum madárcsicsergéstől hangos környéket viszont már abban az időben is csak lassan érte utol a szocialista modernizáció. Tabajdi a kutatásai során számos innen származó hivatalos iratot talált, amikben az állambiztonsági dolgozók a kaotikus parkolási szokásokra, a csöpögő csapokra, a zsúfolt szobákra és a gépírókisasszonyok alacsony számára panaszkodtak.

És ha már iratok, mindenképpen meg kell említeni, hogy ez volt az a legendás épület, ahol kirobbant "a magyar Watergate-botrány": 1989 karácsonyán  a III/III-as csoportfőnökség őrnagya, Végvári József Lovas Zoltánnal és a Fekete Doboz operatőrével ment le a pincébe, hogy ott lefilmezze a bezúzásra váró, zsákokban tárolt állambiztonsági iratokat (azok a beszervezési kartonok és titkos jelentések, amelyek ekkortájt elkerülték a darálót, és máig tisztázatlan úton magánszemélyekhez kerültek, a mai napig képesek tematizálni a politikát).

De miért pont a belváros volt a spionok melegágya?

A kommunista vezetők szerettek presztízskérdést csinálni abból, hogy tüntetően a főváros legszebb részein álljanak az állampárt erejét jelképező épületek. A III/III-as főcsoport dolgozói pedig kifejezetten szerették, ha a munkahelyükhöz legközelebb eső, kedvenc kávézóikban kellett konspirálni. Még úgy is, hogy szinte mindenki tudta a belvárosban: a nyári hőségben csak az állambiztonság munkatársai képesek zakóban, nyakik begombolt ingben és gondosan megkötött nyakkendőben menni mindenhová, az elmaradhatatlan kamerát rejtő, műbőr autóstáskával a hónuk alatt.

Kultúrtörténeti érdekesség például, hogy a Képviselői Irodaház és az Alkotmányvédelmi Hivatal között félúton, a régi Margit cukrászdában környékezte meg az állambiztonság a Kádár-korszak legnépszerűbb zenekarának, az Illésnek az alapítóját, Illés Lajost. Ha a zenész igent mondott volna a spicliskedésre, elkényelmesedett III/III-as tartótisztjének nem is kellett volna a munkahelyéről messzire menni a találkozókhoz.

Rákosi atombunkere és egyéb titkos helyek

De nemcsak az egykori III/III-as központ alagsorát övezik mítoszok, szinte az összes belvárosi szocreál betonkocka pincéje őriz valami titkot. A diktatúra utolsó napjaiban például Németh Miklós állítólag a Honvédelmi Minisztérium legmélyén, egy titkos irányítóközpontban értesült arról, hogy a szovjetek atomfegyvereket tároltak Magyarországon. Ennél is misztikusabb az a népszerű városi legenda, miszerint a Fehér Házat akkora alagutak kötötték össze a többi fontos állampárti épület alagsorával, hogy teherautóval is lehetett közlekedni odalenn, az egykori ÁVH-épület kazamatáiban pedig emberi húsdarálókkal, és egyéb, spanyol inkvizíciót megszégyenítően kifinomult kínzóeszközökkel vallatta a párt ellenségeit az állambiztonság.

Bár a téma kutatói valóban találtak nyomokat savas medencék használatára, a legendák alapja sokkal inkább az egykori Rákosi-bunker volt. A Kossuth tértől egészen a mai Szabadság térig húzódó, a piros metró alagútjaival is összeköttetésben lévő, H alakú óvóhelykomplexum a Magyar Dolgozók Pártjának Akadémia utcai székháza alá épült. Egy esetleges atomcsapás vészforgatókönyve szerint a Steindl Imre utcai lejáraton át menekülő első titkárt a metrósíneket használva vitték volna titokban a Keleti pályaudvarig, majd ott a Mad Max-hangulatú Tiszántúlon át Moszkvába. Tabajdi Gábor szerint azonban az elvtársak is nagyon jól tudták, hogy ez az óvóhely nem bír ki egy igazi atomtámadást.

Sajnos a Rákosi-atombunkernél ütközött ki leginkább az állampárti túránk legnagyobb hibája: nem lehet egyik helyszínre sem bemenni. Az ÁVH egykori épületei ma is szigorúan őrzött objektumok, a Rákosi-bunker környékét pedig épp most bontják, hogy egy 27 lakásos társasházat építsenek az óvóhely fölé. Ettől függetlenül persze még órákig lehetne sztorizni a spiclitúra érdekességeiről, de hagyni kell valamit az olvasóknak is. Fedezze fel mindenki maga a kommunizmus belvárosban kísértő szellemét!

A III/III-asok adott naptári naphoz kötődő tevékenységéről egy külön blogban is olvashatnak az érdeklődők!