Az EMMI szerint a sajtó nem hajlandó tudomásul venni, hogy Bencsik megbízatása lejárt

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint ők a törvénynek megfelelően jártak el, amikor pályázatot írtak ki a Ludwig Múzeum igazgatói posztjára, ami szerintük nem hitbizomány.

Emberi Erőforrások Minisztériuma sajtóközleményben hangsúlyozta, hogy a Ludwig Múzeum új igazgatójának kinevezése kapcsán maximálisan tiszteletben tartják a demokratikus gondolkodást és a hatályos törvényeket. Az EMMI szerint sokan nem hajlandók tudomásul venni, hogy Bencsik Barnabás megbízatása lejárt, és a minisztérium a törvényi előírásoknak megfelelően járt el akkor, amikor kiírta az intézmény igazgatói állására a nyilvános, "a vezetői posztot nem hitbizománynak tekintő" pályázatot.

„A 2013. március 1-jén kiírt pályázatra két pályamunka érkezett, amelyeket a miniszter jogszabályoknak megfelelően létrehozott javaslattevő bizottsága megtárgyalt és értékelt. A bizottság munkájában részt vett a műkritikusok nemzetközi szövetsége, az AICA magyar szekciójának elnökségi tagja is” – áll a sajtóközleményben. A minisztérium szerint a döntés-előkészítés szakaszában a pályázók személyiségi jogainak védelmében titoktartási kötelezettsége van, a pályázókról és a pályamunkákról nem adhatnak információt.

Mint azt tegnapi interjújában az Index megírta, Walter Quiens, a múzeumot alapító Peter und Irene Ludwig Stiftung ügyvezető igazgatója sérelmezte, hogy az alapítvánnyal nem konzultált az EMMI az igazgatóváltás ügyében és – az öt évvel ezelőtti eljárással ellentétben most nem vehettek részt a zsűri munkájában sem.

Mai sajtóközleményében az EMMI kiemeli, a miniszteri döntés határideje 2013. május 12. előtt a tárca személyesen is konzultálni kíván  Walter Quiensszel a főigazgatói pályázat ügyében.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08