Magyarország csúcsborait kóstolhatjuk

Április végéig lezárult a nevezés a legnagyobb presztízsű hazai borversenyre, a XIV. Pannon Bormustrára. A nemzetközi szintű megmérettetésre szerda és péntek között Pannonhalmán kerül sor, az eredményeket pedig szombat délben, a Gerbeaud Házban hirdetik ki. A közönségnap nemcsak gálaebédet és díjátadót takar, hanem egyben a díjazott borok kóstolóját is.

Az idei mustrára kereken száz borászat jelentkezett, amelyek borai – 109 fehér, 113 vörös és 36 édes – rangos zsűri előtt mérettetik meg magukat. Az esemény egyik sztárvendége Tim Atkin MW (Master of Wine) angol borszakíró, akit a neves nemzetközi borpiaci kutató intézet, a Wine Intelligence tavaly  a világ tíz legbefolyásosabb borszakértője közé választott.

A z Egyesült Államokból érkező Stephen Tanzer gondozásában 1985 óta két havonta jelenik meg a nagy klasszikusnak számító International Wine Cellar folyóirat. A magyar bor fontos célpiacának számító Lengyelországból a legnépszerűbb boros magazin, a WINO alapító-főszerkesztője, Tomasz Prange-Barczyński jön el, aki egyben a lengyel boros szcéna ismert tévés és rádiós személyisége.

A versenyen idén bírál Isa Bal MS (Master Sommelier), a világhírű angol séf, Heston Blumenthal 3 Michelin csillagos éttermének, a The Fat Duck fősommelierje, Andreas Larsson, svéd sommelier világbajnok, valamint Christian Aarø, a koppenhágai Michelin csillagos AOC étterem tulajdonosa, a Dán Sommelier Szövetség elnöke is.

A zsűri magyar tagjai Mészáros Gabriella, Csizmadia-Honigh Péter és Kató András nemzetközi borakadémikusok. A díjazottak az oklevél mellett, a hagyományoknak megfelelően, a Herendi Porcelánmanufaktúra kézzel festett, egyedi dísztárgyait is átvehetik majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40