A Nemzetiből a Thália Színházba szerződik Molnár Piroska

2013.05.14. 11:45
Molnár Piroska a következő évadtól a Thália Színház társulatában játszik, de fellép az Átriumban, és szerepel a Munkaügyek - IrReality 3. évadában is.

A Nemzeti Színház Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznője az elsők között jelentette be, hogy nem marad a Vidnyánszky Attila igazgatása alá kerülő színházban.

Mint Molnár Piroskának a szinhaz.hu-nak adott interjújából kiderül, a Thália Színházhoz szerződik a következő évadtól, ahol három bemutatója lesz. "Az első egy könnyedebb vígjáték, amelyet régen Leszállás Párizsban címmel játszottak, s amelyben a főhős házvezetőnőjét alakítom majd. Hamvai Kornél fordítja újra (Boeing, Boeing címmel – a szerk.) ezt a Marc Camoletti komédiát, s gondolom szokása szerint, bele is dolgozik picit. Utána Bereményi Géza új darabja – Kincsem, avagy a csodakanca - következik, évad végén pedig Molnár Ferenc Liliomját mutatja be a színház. Mivel életkorban már eljutottam az öregasszony figurákig, ebben az előadásban Hollunder néni szerepe vár rám". De hozzátette, hogy "nagyon remélem, hogy a Thália Színházban nemcsak vígjátékok, hanem komolyabb darabok is várnak majd rám".

A 68 éves színésznő azonban már a Nemzetitől való távozása előtt fellép az Átriumban, ahol Dés Mihály pár hete megjelent regényéből készült, Pesti barokk nevű élőzenés darabban egy nagymamát játszik. De szerepel a Munkaügyek - IrReality Show nevű köztévés sorozat harmadik évadában is, aminek a forgatása június közepén kezdődik.

Molnár Piroska utolsó Nemzeti Színházas premierje május elején Az ördög szekrénye című cigánymesékből készült színdarabja, amiben Mariska szerepét játssza.