Élő művész képéért még nem adtak ennyit

Élő művész esetében rekordot jelentő, mintegy 37 millió dolláros (8,4 milliárd forint) áron cserélt gazdát Gerhard Richter német művész egyik olajfestménye a Sotheby's aukciós ház kortárs műalkotásokat felvonultató New York-i árverésén. Az eseményen Barnett Newman egyik alkotása érte el a legmagasabb és a művész esetében rekordot jelentő 43,8 millió dolláros leütési árat.

A keddi árverés összbevétele 293,6 millió dollár volt, amely az előzetes becslések alsó határát súrolja. A felkínált 64 tétel 83 százaléka cserélt gazdát: öt műtárgyért fizettek 20 millió dollárt meghaladó összeget, ám az eredmények igencsak meglepőek voltak, mivel az olyan kortárs sztárok mint Andy Warhol, Jean-Michel Basquiat és Jeff Koons alkotásai vagy alulteljesítettek, vagy el sem keltek.

Barnett Newman amerikai művész Onement VI című munkája érte el a legmagasabb, a közvetítői díjjal együtt több mint 43,8 millió dolláros leütési árat. Az 1953-ban született mű korábbi tulajdonosa a Microsoft cég társalapítója, Paul Allen volt. Az élénk kék színben pompázó alkotás a művész esetében rekordot jelentő áron talált új gazdára.

A licit sztárja azonban mégis a 81 esztendős Gerhard Richter Domplatz, Mailand (Milánói dómtér) című 1968-as olajfestménye volt. A Hyatt Hotels Corp. által felkínált alkotás - amely a milánói székesegyház előtti tér északi részét ábrázolja - megdöntötte az élő művész munkájáért árverésen fizetett legnagyobb összeg rekordját. (A korábbi csúcstartó szintén Richter egyik munkája volt.) A festmény valamivel több mint 37 millió dollárért cserélt gazdát, ezzel a 30-40 millió dollárról szóló előzetes becslések középmezőnyében végezve.

Yves Klein Sponge Sculpture Blue, SE 168 című munkája 22 millió dolláros, míg Clyfford Still PH-21 című alkotása 20,9 millió dolláros leütési áron cserélt gazdát. Jackson Pollock Blue Unconscious című munkájáért szintén 20,9 millió dollárt fizettek. A licitek szerdán folytatódnak a Christie's aukciós ház háború utáni és kortárs művészeti alkotásokat felvonultató árverésével.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57