Nyilatkozatháború Alföldi és a városvezetés között

Szerdán meglepő fordulatot vett az Újszínház ügye, Alföldi Róbert miközben az ellen tiltakozott, hogy a Dörner vezette teátrum rossz eredményeit a Nemzeti Színház első évéhez hasonlítsák, közölte, hogy a városvezetés tárgyalt vele az Újszínház átvételéről. A Fővárosi Önkormányzat kérdésünkre cáfolta Alföldi állításait, míg a Nemzeti direktora újra megerősítette azt.

A Fővárosi Önkormányzat szerda délután kiadott egy közleményt, melyben azt állították, hogy nem meglepő az, hogy a Dörner György vezette Újszínház egy év alatt elvesztette látogatói egyharmadát és jegyárbevételének felét (elemző cikkünket itt olvashatja), hiszen miután Alföldi Róbert átvette a Nemzeti Színházat Jordán Tamástól, hasonló mértékben romlottak az adataik.

Alföldi Róbert a főváros állításaira szerda éjszaka közleményben reagált, melyben azt írta, hogy a Fővárosi Önkormányzat valótlan adatokat közölt, a Nemzeti első évében csak 11,5 százalékkal csökkent a látogatószám, és az egy előadásra jutó nézők száma pedig nőtt.

Alföldi Róbert szerint "a városháza közleményében olvasható következtetések azért is meglepőek, mert 2012 végén a főváros kulturális vezetése tárgyalásokat folytatott velem arról, hogy a Nemzeti Színház vezetése után vegyem át az Újszínház vezetését, mivel a főváros is úgy ítéli meg, hogy a színház új vezetése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezen szándékától a főváros kulturális vezetése később elállt".

Az Index csütörtökön megkereste a Fővárosi Önkormányzatot, hogy megtudja, hogy ki kezdeményezett tárgyalást Alfoldivel, hogyan váltottak volna le Dörnert, miért szakadtak meg ezek a tárgyalások, és hogy jelenleg tárgyalnak-e valakivel az Újszínház átvételéről. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága által pénteken megküldött válasz szerint "nem igaz, hogy a főváros azzal kereste meg tavaly év végén Alföldi Róbertet, hogy vegye át a Dörner György által vezetett Újszínházat".

Mint írták, "a főpolgármester személyesen soha semmit nem ígért Alföldinek, csak egy helyettese beszélt a színházigazgatóval, de ő sem az Újszínházról. Tarlós István nem tudott róla, hogy tárgyalások folytak volna a főváros és a Nemzeti Színház éléről június végén távozó Alföldi Róbert között arról, hogy az éved végén az igazgató vegye át az Újszínház vezetését. A főpolgármester soha nem beszélt egy szót sem Alföldi Róberttel. Neki soha semmit nem ígért, és nem is akart volna ígérni, a legkevésbé azt, hogy az Újszínházat vezesse".

A válasz szerint "a Nemzeti igazgatójának kijelentései miatt Tarlós István utánanézetett a dolognak, és kiderült, hogy Csomós István kultúráért felelős főpolgármester-helyettes kétszer is találkozott Alföldivel, de ezek nem tárgyalások voltak, csak megbeszélések. A megbeszéléseken elhangzott, hogy egy befektető megvette volna Alföldiéknek a Tivolit, illetve később a Vörösmarty mozi is szóba került játszóhelyként, de aztán az érdeklődés megszűnt". (megj.: A kommunikációs igazgatóság válaszában hibásan Csomós Istvánnak nevezik a főpolgármester-helyettest, akinek valójában Miklós a keresztneve.)

Az Index ezt követően megkereste Alföldi Róbertet, aki ezekre a kijelentésekre úgy reagált, hogy "a főváros kulturális vezetésével tárgyaltam az Újszínházról és nem a főpolgármesterrel. További hozzáfűzni valóm nincs az ügyhöz a szerdai közleményemben kiadottakon túl".

Az MSZP leváltatná Dörner Györgyöt

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője pénteken nyílt levélben szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről. "Az idő igazolta: nincs tömeges igény a Dörner-féle színházcsinálásra" - írta nyílt levelében Horváth Csaba, aki ezért arra szólította fel a  főpolgármestert, hogy vállalja fel korábbi hibáját, lépjen a város érdekében és kibúvók keresése helyett másfél év után kezdeményezze Dörner György leváltását az Újszínház éléről.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59