Ördög áll a hátad mögött!

Cigánymesék alapján a normandiai Comédie de Caen vezetője, Jean Lambert-wild által írt és rendezett darab azonban nemcsak ezért figyelemre méltó, hanem azért is, mert színházban ritkán látni ilyen varázslatos előadást.

A mindössze öt szereplős darabot a nagyszínpad alatti Gobbi Hilda teremben adják elő, a nézők pedig úgy ülnek be az előadásra, mintha vendégségbe mennének egy szegénységében is vidám rokonhoz. Miközben leülnek székükre, a színpadon egy poros és koszos öreg rádióból recsegve szól a bemondó a hallgatóknak, hogy adjanak már tejet, adományba, letétbe, valahogy. A rádió mellett a vetett ágyon ül Miklós (Horváth Virgil), egy gumityúkot ölelget, nyakába menyasszonyi fátylat kerít, karmos lábaival Debussy zongorafutamaira kánkánozik.

A nézők meg csak lesnek, lesz-e ebből RTL Klubos Szerintem-reklám, de nem, a tyúkból sokkal bizarrabb szereplő válik ebben a szoba-konyhás kunyhóban, hol aranytojást tojik, hol beszélni kezd, hol elveszik feleségül - mindent megtesz, csak nehogy megfőzze Miklós anyja, Mariska (Molnár Piroska).

A cigánymesékből lazán összefércelt darabban néhol azt sem tudni, hogy egy mese hol kezdődik és hol van vége, nincs egyszer volt, hol nem volt, sem Óperenciás tenger, meg boldogan éltek, amíg meg nem haltak - csak a mihaszna, dologtalan Miklós van, kinek fejéből csak úgy potyognak kifelé a Pokolból kiűzött ördögök (Fodor Tamás), kiknek eszén mindig túljárnak az okos cigánylányok (Tompos Kátya) és a leleményes cigányfiúk (Farkas Dénes). Na meg a szegény purdék, akik örökké csak tejet innának, de ha az nincs, hát vizet, és kiisszák a falu összes kútját, a város, az ország összes folyóját, olyan fékezhetetlen, telhetetlen szomjúsággal, hogy az Isten jobban tenné, ha tejelő tehénné változna.

De az Isten bezzeg nem ereszkedik le közéjük. A nyikorgós ágyban, a sparhertben, a szekrényben, de még a kályhacsőben is a számkivetett ördög bújik meg, ki megvenné két garasért a kalyibát, hogy ott ördögi mulatságot rendezzen, ki halálra etetné a cigányokat, de étke nem csillapítja az éhséget, ki varázssípot ad, de nem más az, csak anyósnyelv. De ez az ördög nincs már elemében, fáj a dereka emelgetni a pénzes zsákot, öreg feje nem bírja már követni a cigányfiú mesterkedését, átverik, megalázzák, kicsúfolják, és bár mindig vigyorogva kel fel, nincs, aki komolyan félné őt.

És mitől is kéne félniük, ha a szoba fala bármikor átváltozik csicsergő erdővé, ha a tükörből csak úgy potyog a tojás, a spárga, ha a takaró alól csettintésre mindig előbújik egy szépséges lány? Tán csak nem attól, hogy e vidám népségre egyszer csak rászólnak, hogy fogja, mije kedves őneki, s menjen világgá? Vigye a zsíros karimájú kalapját, az ördög lakta szekrényét, az újságokkal tapétázott kunyhóját, vigye, ahogy tudja, a vállán, a fején, csak ki innen, ki ebből az országból?!

Jean Lambert-wild darabjában bár elhangzik ez a fenyegetés is, nem hangsúlyos, ahogy nem dramatikus az éhezés, a szomjazás, a szegénység sem, mintha csak természetes lenne mindez, mintha maga lenne a vidámság, a szabadság, a huncutság forrása. Az ördög szekrénye így minden szomorú aktualitása ellenére megmarad mesének, amiben igenis a jók győznek, a furfangos eszűek, akik bármely kiszáradt botból virágzó gyümölcsfát, egy korty tejből tejjel-mézzel folyó Kánaánt varázsolnak, képzeletben.

Na meg a színpadon, ahol annyi a bűvésztrükk, mint egy cirkuszban, a nézők pedig tátott szájjal bámulnak, és minden varázslatot hangos tapssal jutalmaznak. És ha ez a darab még egy felvonással több lenne, biztos hangosan szurkolnának is, és kiabálnák a cigányfiúnak, hogy „Vigyázz, ott az ördög a hátad mögött!” - mint a gyerekek a bábszínházban.

De az ördög szekrénye sajnos csak egyfelvonásos, a közönség hálás tapsába pedig némi csalódottság vegyül. Csalódottak, hogy ilyen hamar vége, hogy ilyen kevesen láthatják ahogy Molnár Piroska kötött mellényében egyensúlyoz a képzelet és a valóság billegő hokedlijén, ahogy a Stúdió K-t alapító rendező-színész, Fodor Tamás pumuklisan komiszkodik, ahogy Horváth Virgil székely góbékat megszégyenítve viccelődik ízesen, ahogy Tompos Kátya cigánykendővel az oldalán repül, ahogy a legtöbb nemzetis darabban ugyanazt a modoros karaktert játszó Farkas Dénes itt végre felszabadul.

Szomorú lenne, ha ezt a darabot sem játszanák tovább Vidnyánszky alatt.