Sztrájkolni fognak az Operaház dolgozói

Június 1-jén, szombaton 19 órától félórás sztrájkba kezdenek a Magyar Állami Operaház dolgozói, mivel az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete szerint 2011. nyara óta nincs kollektív szerződésük, és a megkötés miatt összehívott, kollektív munkaügyi vita sem vezetett eredményre.

Az ODFSZ közleménye szerint ha a sztrájkkal nem érik el az új kollektív szerződés megkötését, készek újabb munkabeszüntetést hirdetni.

Az operaház jelenlegi főigazgatója, Ókovács Szilveszter 2013. január 28 óta tölti be ezt a posztot. Előtte 2011. augusztus 22-étől kormánybiztosként, 2012. szeptember 1-jétől megbízott főigazgatóként vezette a társulatot. 2011-es kinevezése előtt több személycsere is volt az intézményben, ahol több ott dolgozó mávész szerint is "mély morális válság" uralkodott: lemondott tisztségéről Mozsár István megbízott főigazgatója, aki után Kovács János, az operaház első karmestere vezette a teátrumot.

A 2005-2010 között a Hír TV-nél dolgozó, 2010-ben és 2011-ben a Duna tévé vezérigazgatójaként tevékenykedő Ókovács véglegesítését 2012-ben a fideszes hátszél miatt mindenki biztosra vette. Reformokat ígérő főigazgatói munkássága nem volt botrányoktól mentes: 2012 nyarán például Tokody Ilonával keveredett vitába, és meztelen futballhuligánhoz hasonlította az énekesnőt, amiért Tokody egy társulati ülésen váratlanul felszólalt és a társulati tagság visszaállítását követelte. Az énekesnő később írásbeli figyelmeztetést is kapott, és a 2013-ban elveszített igazgatóválasztás után úgy érezte, nemkívánatos személy az Operaházban, és nyilatkozatháborúba keveredett Ókováccsal a kitiltása és a fizetése miatt.

Lapunkhoz az ODFSZ az alábbi kiegészítést juttata el:

Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete (ODFSZ) vezetése sajnálattal olvasta, hogy sztrájkfelhívásunk apropóján a Magyar Állami Operaház főigazgatóját álláspontunk szerint negatív színben tüntették fel. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy Ókovács Szilveszter hivatalba lépése óta számos olyan intézkedést hozott, amely pozitívan érintette a társulat tagságát.

Sajnos, ezek az intézkedések a Fenntartó halogatása miatt – Kollektív Szerződés hiányában - ez év június 30-val megszűnnek. Ezért is törekszik szakszervezetünk arra, hogy kollektív szerződés köttessék a Magyar Állami Operaháznál, így a Főigazgató a társulat számára kedvező döntései továbbra is – és hosszú távon is - hathatnak. Ahogy azt már hangsúlyoztuk, erre a jogi garanciát kizárólag egy Kollektív Szerződésben tudjuk elképzelni.

Szakszervezetünknek a sztrájkkal nem szándéka és célja az Operaház vezetésének bírálata, hiszen a velük való kapcsolat korrektnek minősíthető. Köztünk lévő konfltikusról nem beszélhetünk, pusztán a munkáltató és a munkavállalók között hosszú ideje fennálló érdekvitát kívánunk velük eredménnyel lezárni.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40