Csak három régi nemzetis játszik Vidnyánszky első rendezésében

Vidnyánszky Attila első rendezésének színlapjából kiderül, hogy a Nemzeti Színház leendő színházigazgatója a 11 szereplős Tamási Áron darabból mindössze hármat osztott régi nemzeti színházas színészekre.

Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron: Vitéz lélek című darabjával nyitja meg a 2013/2014-es évadot a Nemzeti Színház.

A leendő színházigazgató, aki nemrégiben személyesen árulta a premierre a jegyeket a Vörösmarty téren, a színlap szerint a darab főszerepét Trill Zsoltra bízta, aki a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító művészeként mindenhová követte Vidnyánszkyt, a debreceni Csokonai Színház után most a Nemzetibe is.

Trill Balla Pétert fogja játszani Tamási 1940-es darabjában, ami egy hagyománytisztelő és természetszerető kis székely falu zárt közösségében játszódik, ahová a hadifogság után hazatér Balla, annak ellenére, hogy már mindenét és mindenkijét elveszítette.

A Vitéz lélek című darab érdekessége, hogy Eperjes Károly, aki Vidnyánszky helyettese lesz,  2005-ben a Turay Ida Színpadon, 2007-ben pedig a Soproni Petőfi Színházban már színre vitte ezt a művet.

A székely viccekben bővelkedő Vitéz lélek másik fontos szerepét, Lázárt Vidnyánszky szintén egy általa hozott színészre, Horváth Lajos Ottóra bízta, de a poénmester szerepét (Nikita) is egy új társulati tag, Reviczky Gábor fogja alakítani. Kristán Attilát és Varga Józsefet Vidnyánszky szintén Beregszászról hozta magával Debrecenbe, majd ősztől a Nemzetibe, előbbi Kristóf, utóbbi Csorba szerepét kapta, Tóth Auguszta pedig, akit az Újszínházból csábított át a Nemzetibe, Pannát alakítja majd.

A darabban egy szereplőt ugyanaz a színész játszik majd, mint Eperjes rendezésében, Nikita felesége, Sári Vidnyánszkynál is Nagy Anna lesz.

A 11 szereplős darabban mindössze három olyan színész játszik, aki Alföldi igazgatása alatt is a Nemzeti társulatának tagja volt, Martinovics Dorina viszonylag nagy szerepet kapott, ő Borókát, a szerelmes lányt fogja játszani. Tenki Rékára Kristóf feleségét, Rozáli, Újvári Zoltánra Büllents szerepét bízta Vidnyánszky Attila.

A Nemzeti első Vidnyánszky-féle premierjének különlegessége Mécs Károly lesz, aki meghívott művészként a lányát elvesztő Ambrust fogja alakítani Tamási színművében.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40