no

Krétakör: Az EMMI csúsztat a Markó-ügyben

2013.06.01. 11:38

Csúsztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mikor azt sejteti, hogy a Krétakör Markó Ivánhoz hasonlóan, egyedi kijárásos rendszerben kapott támogatást a 2010 előtti kormányok idején – áll a Krétakör sajtóközleményében.

Az alapítvány szerint minden ennek ellenkezőjét sugalló közlemény szakmai és politikai szempontok utólagos egybemosására tett „sanda és kártékony kommunikációs kísérlet".

A közleményből kiderül, hogy 2002-ben a társulat akkori vezetői pont a kulturális finanszírozás rendszerének átláthatatlansága miatt utasították vissza az akkori miniszter, Görgey Gábor kezdeményezését, és inkább egy nem-normatív alapon finanszírozott, alternatív és független társulatokat évről évre növekvő pályázati támogatáshoz juttató speciális színházi keret kidolgozását szorgalmazták. A Krétakör egyike volt azoknak a pályázóknak, akik a 2004-ben létrejött a kiemelt keretből évente 100-100 millió forint működési támogatásban részesültek.

Az alapítvány ugyanakkor kiemeli, hogy ők komoly vállalások mentén és tételes elszámolási-beszámolási kötelezettség mellett kapták évente a 100 millió forint támogatást. ráadásul a Minisztérium évről-évre egyoldalúan módosította a vállalást, így a finanszírozási modellkísérlet nem sikerülhetett.

A közleményből kiderül az is, hogy a Krétakör és Markó támogatása között egyéb fontos különbségek is vannak. „A Magyar Fesztivál Balett a hatályos jogszabályokat megkerülve, a Rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból (azaz a vörösiszap-károsultak megsegítésére, és további rendkívüli helyzetek megoldására hivatott összegből) részesült támogatásban, míg a Krétakör a kulturális finanszírozás meglévő csatornáin keresztül, miközben nem csak a saját, hanem az egész terület érdekeit figyelembe véve, folyamatosan harcolt a források bővítéséért" – olvasható a közleményben, ami aláhúzza, hogy az MFB vállalásai ismeretlenek, ráadásul míg a Krétakör a színházi terület meghatározó többségének támogatását élvezte, Markó Iván társulata a szakmai konszenzus ellenében kapott pénzt.

A Krétakör Alapítvány emlékeztet ugyanakkor, hogy Markó Ivánnak már két kormányrendelet alapján is vagy el kellett volna számolnia a 25 és a 130 millió forintos rendkívüli támogatással, vagy vissza kellett volna fizetnie, azonban 2012. december 15-ig egyiket sem tette meg. Markó a Magyar Hírlap 2013. május 29-ei számában úgy nyilatkozott, a támogatással „el fogok számolni”, de a Krétakör szerint nem világos, hogy az MFB vezetője mikor kért vagy kapott halasztási engedélyt, és ha ezt nem tette meg, lépett-e valamit az ügyben illetékes hatóság.

A közleményben a Krétakör üdvözli, hogy az EMMI érdekvédelmi tevékenységet folytat a független társulatok (mint az MFB is) érdekében, és reméli, hogy a minisztérium arra a több tucatnyi függetlenre is kiterjeszti védőszárnyát, akik iránt eddig nem mutatott túlzott érdeklődést.