Havi járadék az MMA-tagok rokonainak

2013.06.12. 15:40
2013-tól már nemcsak az MMA tagjai, hanem az elhunyt tagok hozzátartozói, tehát feleségük és gyerekeik is havi járadékban részesülhetnek egy új kormányrendelet alapján.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2013. január 1-től a rendes és a levelező tagjainak havi életjáradékot folyósít, melyre egy nemrég történt törvénymódosítás alapján van lehetősége. A kormány újabb döntése értelmében immár az elhunyt rendes és levelező tag hozzátartozói is ellátásban részesülhetnek, áll az Emmi mai közleményében.

Ennek megfelelően az elhunyt rendes és levelező tag az elhunyttal a halálakor együtt élő házastársa, élettársa és az árvái is úgynevezett akadémiai hozzátartozói ellátást kaphatnak. A járadék folyósítására az igénybejelentés után az MMA Titkárságának határozata alapján kerülhet sor.

Az ideiglenes özvegyi ellátás öt évig, míg az árvaellátás a gyerek 16. életévének betöltése napjáig folyósítható. De ha a gyerek nappali képzésben tanul, az árvaellátás a tanulmányok tartamára, de legfeljebb 25 éves korig is jár. Az ideiglenes özvegyi ellátás, valamint az árvaellátás összege megegyezik a Magyar Tudományos Akadémia által folyósított hasonló hozzátartozói ellátások mindenkori összegével.

Az ellátásról a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányrendelet rendelkezik.