Hujber nyolcezerért vette az érettségijét

2013.07.09. 08:52

Nyolcezer forintért vásárolt magának érettségit Hujber Ferenc színész. Hujber a Blikknek elmondta, hogy enélkül esélye sem lett volna bekerülni a Színművészeti Egyetemre, és mivel az esti gimnáziumot otthagyta, ezt az utat választotta. Azt is hozzátette, hogy már nem érdekli, ha az egyetem emiatt visszaveszi a diplomáját, mert papír nélkül is színész marad, annak érzi magát.

Az esti gimnáziumról még elmondta, hogy hamar rájött, hogy ez nem az ő közege. "Egyszerűen sokkal többre tartottam magam, minthogy ott üljek az unott tanárokkal, és három évet erre pazaroljak. Úgyhogy döntöttem, és nyolcezer forintért vásároltam egy érettségit magamnak". (A papírok szerint a Reáltanoda utcai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett.)

Hujber egyébként maga írta be, hogy melyik tantárgyból milyen osztályzattal végzett és ma sem bánja a történteket. Annyira nem, hogy azt is elárulta, hogy diplomamunkának egy 20 évvel korábbi dolgozatot adott be, csak a címét változtatta meg.

Gyűlöl ugyanis írni és nem gondolta, hogy attól lesz jó a szakmájában, ha ír egy hatvanoldalas dolgozatot. Ezért kölcsönvett egy korábbit. Hujber Ferencet legutóbb például az Alföldi Róbert rendezte Kőműves Kelemenben láthattuk, de szerepelt a m1 sorozatában, a Hacktionben is.