Leváltották a Bolsoj vezérigazgatóját

MTI/Index
2013.07.09. 09:42

Leváltották Anatolij Ikszanovot, a moszkvai Nagyszínház vezérigazgatóját és új vezetőt neveztek ki a világhírű színház élére - jelentette be kedden Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter. Az új vezérigazgató Vlagyimir Urin, a Sztanyiszlavszkij és Nyemirov-Dancsenko nevét viselő moszkvai zenés színház eddigi igazgatója lett.

A vezető orosz lapokban néhány órával a keddi sajtótájékoztató előtt már megjelentek értesülések az igazgatóváltásról, a bejelentés azonban váratlanul érte a közvéleményt annak ellenére, hogy a Bolsojt több botrány is megrázta az utóbbi félévben.

Pár napja például a szereposztás miatt megtagadta, hogy fellépjen az Anyegin című balett bemutatóján Szvetlana Zaharova, a moszkvai Nagyszínház prímabalerinája. Az Izvesztyija című orosz napilap tudomása szerint nem tetszett neki, hogy csak a második szereposztásban kapott helyet, így próba közben egyszerűen levonult a színpadról.

A legnagyobb botrány az volt, amikor márciusban kiderült, hogy a színház egyik ünnepelt szólótáncosa, Pavel Dmitricsenko áll a Bolsoj balett-társulatának művészeti igazgatója, Szergej Filin elleni kénsavas támadás mögött. A táncos ötvenezer rubelt (körülbelül 350 ezer forintot) fizetett azért, hogy savval öntsék le a vezetőt. Dmitricsenko barátnője - ugyancsak a Bolsoj szólótáncosa - miatt keveredett konfliktusba a balett-társulat 42 éves művészeti igazgatójával.