Az evőversenyek legfontosabb szabályai

2013.07.09. 08:35
Joey Chestnut, az evőversenyek császára, július 4-én, a Függetlenség napján megdöntötte a hot dog evés világrekordját. 69 darab Nathan hot dogot evett meg tíz perc alatt. Ennek apropóján szedte csokorba a Hollywood Reporter, hogy a nagy zabáláson túl mi van az evőversenyek mögött.

A szövetség

Nem úgy van az, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvényen leülünk és időre gyorsan sokat eszünk. Az Evőversenyek Nemzetközi Szövetségét (IFOCE) 1997-ben alapították, hogy valamennyi kis evőversenyt egyesítse. A szövetség felelősséget vállal az evőversenyek szabályaiért, hogy például hány darabot lehet valamiből adott idő alatt elfogyasztani. Továbbá az is meg van szabva, hogy a versenyeken résztvevők 18 éven felüliek lehetnek csak.

A szabályok

Az ételt súlyra vagy darabszámra mérik. Az idő lejártával a versenyzők még megehetik a szájukban lévő falatot. A fogyasztást elősegítendő, azaz, hogy könnyebben csússzon, a versenyzők folyadékot is használhatnak. És, hogy érezzük a helyzet komolyságát, a professzionalizmust, eláruljuk, hogy a hot dog evő versenyek esetében külön megemlítik a virsli és a kifli fogyasztásának kétféle lehetőségét, miszerint a kettőt lehet egyszerre, vagy akár külön-külön is fogyasztani.

A róka

Tilos hányni! Az emberi tűrőképesség határait feszegető evőversenyek rendesen túráztathatják az ember bélrendszerét, így az IFOCE szabályrendszerében egyértelműen le van írva, hogy amint a felöklendezett anyag tányért vagy asztalt érint, a versenyzőt automatikusan diszkvalifikálják.

Az edzés

Mindenkinek megvan a maga tréningje. Ebből is látszik, hogy ez nem egy leülök és eszek jellegű könnyed falatozgatás. Az evőversenyek előtt érdemes már kimondottan arra az egy ételfajtához szoktatni az álkapcsokat és a nyelőcsöveket. Joey Chestnut folyadéknak tejet használ, ami azért van, mert ezzel is tágítja a gyomrát. A hot dog evő világbajnok testi és szellemi felkészülése abban teljesedik ki, hogy a verseny előtt napokban éhezteti magát, hogy így könnyebben tudja elképzelni magában azt az irdatlan mennyiségű kaját.

A következmények

Chestnut 185 centiméter magas, 99 kg és keményen dolgozik azon, hogy szinten tartsa súlyát. Amikor nem versenyre készül, folyamatosan nézi kalóriabevitelét, de a tudatos táplálkozás mellett még kardiózik is. Az orvosok is alátámasztják, hogy az evőverseny közel sem veszélytelen dolog. Súlyos betegségeket okozhat a hirtelen történő nagymennyiségű ételbevitel.

A felsoroltakból kiderül, hogy ez nem egy olyan sport, amihez csak ülni és enni kell tudni. Akármennyire is étvágyromboló a versenyre evő emberek látványa, ez akkor is egy komoly dolog, rendes felkészüléssel és kicsit sem veszélytelen következményekkel a háttérben.