35 millió a határon túli színházaknak

2013.07.10. 11:27
Összesen 34,775 millió forint odaítéléséről döntött Halász János kultúráért felelős államtitkár. A támogatást határon túli magyar színházak és táncegyüttesek kapják, magyarországi vendégjátékok szervezésére.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tavalyi évtől eltérően idén önálló pályázatot is hirdetett a határon túli magyar színházak és táncegyüttesek számára. A magyarországi vendégjátékokat támogató pályázaton 23 szervezet indult. A 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programokra összesen 34,775 millió forinttámogatás nyújtásáról döntött Halász János kultúráért felelős államtitkár.  Az EMMI idén ezzel összesen 45 millió forintos pályázati támogatást nyújt a határon túli színházak és táncegyüttesek részére.

A bírálat során a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte a pályázatokat. Ez alapján fogalmaztak meg döntési javaslatot a miniszter tanácsadó testületei, a Táncművészeti és a Színházművészeti Bizottság, amelyet Halász János döntéshozóként változtatás nélkül elfogadott.